A Szövetség a Hírös Városért Egyesület és képviselőcsoportja szerint az Állami Számvevőszék feljelentése után elfogadhatatlan, hogy „Kecskemét vezető tisztségviselői ilyen körülmények között továbbra is közpénzek felett diszponáljanak”. Ezért felszólították Szemereyné Pataki Klaudia polgármestert és Gaál József alpolgármestert, hogy mondjanak le a Neumann János Egyetemért Alapítvány felügyelőbizottságában illetve kuratóriumában betöltött tisztségükről.
Mint azt megírtuk, több igen súlyos megállapítás olvasható az Állami Számvevőszék (ÁSZ) azon jelentésében, amelyet a Neumann János Egyetemért Alapítvány 2021-2023-as időszakának ellenőrzése kapcsán készítettek. Az ellenőrzés szerint az alapítvány több mint 127 milliárd forint állami forrásból származó vagyont fektetett be egy olyan vállalati kötvénybe, amelynek valódi likviditása erősen kérdéses volt. Az ÁSZ „a feltárt tények alapján több bűncselekmény gyanúját állapította meg”, ezért az ügyészségen feljelentést tettek és az alapítvány törvényes működésének biztosítottsága érdekében törvényességi felügyeleti eljárást kezdeményeztek.
Mindez Kecskemét szempontjából azért is különösen érdekes, mert az alapítvány kuratóriumában van Lezsák Sándor fideszes kormánypárti képviselő, az Országgyűlés alelnöke és Gaál József alpolgármester, a megyei kereskedelmi és iparkamara elnöke, felügyelőbizottságának tagja Szemereyné Pataki Klaudia polgármester, az alapítvány stratégiai igazgatója pedig Szemerey Szabolcs, a polgármester férje, Matolcsy György volt jegybankelnök másodunokatestvére.
A Szövetség a Hírös Városért Egyesület és képviselőcsoportja az üggyel kapcsolatban csütörtök délután adott ki közleményt. Ebben azt írják, Szemereyné Pataki Klaudia és Gaál József megbízatásukat az alapítvány alapításától kezdve „az alapítványnak juttatott közpénzből fizetett komoly tiszteletdíjért látják el”.



