„Annál jobb dolog nem történhet, mint amikor a gyermekem boldog. Az én motivációm az ő örömük” – mondta egy édesanya, akinek lánya és fia is sérülten született. Velük is találkoztunk a Nem Adom Fel Alapítvány szegedi farsangi rendezvényén februárban. A mozgás-, látás- vagy hallássérült, valamint az értelmi fogyatékossággal élő résztvevők jelmezeik bemutatása után vidám bulit csaptak.
A hideg, de napsütéses februári délelőttön Budapestről, Bajáról, Kecskemétről, Ceglédről, Kiskunmajsáról és Mezőberényből is érkeztek vendégek – összesen több mint százan – a Szent-Györgyi Albert Agórába, ahol immár hagyománnyá vált a Nemadomfel-es farsang. Boszorkányt, cowboyt, bohócot és kalózt is láttunk, Piroskának egy vakvezető kutya volt a farkasa. Többen verset mondtak, volt, aki énekelt, más néptáncot járt a színpadon. Az egyik műsorvezető a mozgássérült Mihálffy Kinga volt, akik kommunikáció- és médiatudomány szakon szerzett mesterszakos diplomát, és a magyar para asztalitenisz válogatottban is bemutatkozott, míg édesapja, a rendezvényt támogató Mihálffy Béla KDNP-s országgyűlési képviselő a zsűri tagjaként méltatta a fellépőket.
„Szeretnénk olyan hangulatot teremteni, amelyben mindenki úgy érzi, hogy idevaló, egyenrangú és ki tud bontakozni. A mosolygás, a szeretet, egymás elfogadása vidámságot és lendületet ad a hétköznapi életre” – mondja el Papp Szabolcs. Az energikus és jókedélyű kerekesszékes fiatalemberről a kézfogás után rögtön elhiszem, amit korábban már hallottam róla, azaz hogy segítség nélkül is fel tud szállni a vonatra, pusztán karjai segítségével. Az alapítvány szóvivője egyúttal a szegedi csapat vezetője és a farsang főszervezője, nem mellesleg három gyermek édesapja.
Szabolcstól megtudjuk, hogy sorstársaival, az alapítvány helyi munkatársaival rendszeresen tartanak szemléletformáló programokat is, főleg iskolákban és cégeknél. Maga a Nem Adom Fel egy híján húsz éves, 2006-ban jegyezték be az alapítványt. Az elmúlt két évtizedben rengeteg integrált tábort szerveztek ép és fogyatékossággal élő fiataloknak, elindult a támogató-és a futárszolgálatuk, a szendrőládi és pándi Nemadomfel-házban mélyszegénységben élő gyermekek tehetséggondozása és felzárkóztatása a cél.
Léleköntő programjuk keretében gyógypedagógusok, pszichológusok, mentálhigiénés szakemberek és önkéntes segítők foglalkoznak autista gyerekekkel, emellett kávézót működtetnek a fővárosban, a Papp László Sportarénában több jótékonysági nagykoncertjük volt. Az alapítvány ma már közel 280 kollégát foglalkoztat, háromnegyedük megváltozott munkaképességű.
„Nagyon sokat fejlődtünk, Magyarországon egyre több az akadálymentes közintézmény, iskola és tömegközlekedési eszköz, de bőven vannak hiányosságok, szerintem rengeteget kell még előrelépni ezen a területen. Az embereknek mind természetesebb, hogy vannak fogyatékkal élők, bizonyos szituációkban nagyon elfogadóak, konkrét helyzetekben viszont vagy nem tudnak mit kezdeni velünk, vagy egyszerűen nem találják meg annak a módját, lehetőségét, akár anyagi forrását, hogy javítsanak a helyzetünkön. Például ha egy sérült személy el szeretni menni diszkóba, akkor nagyon sok akadállyal fog találkozni – gondoljunk a bejutásra, a mosdóhasználatra – és kevés az olyan önkéntes is, aki felvállalja, hogy elkíséri és segíti” – hangsúlyozza Szabolcs.
Sipos Gyöngyit Kecskemétről kísértük el a farsangra – ahhoz, hogy a vonat indulásakor és megérkezésekor biztosítva legyen számára az elektromos kerekesszék felemeléséhez és leengedéséhez szükséges rámpa, egy héttel korábban be kellett utazását jelentenie a MÁV-nál. A mozgáskorlátozott hölgy koraszülött volt, születésekor oxigénhiány lépett fel. Az orvosok öt százalék esélyt adtak arra, hogy életben marad, és ő mégis itt van: boldogan él, gyermeket nevel, ellátja a háztartást, süt-főz, szabadidejében kirándul és barátokkal találkozik.
Tizenhárom éve részmunkaidőben dolgozik távmunkában az alapítványnak, de időnként személyes jelenlétet igénylő feladatokat is végez; adminisztrációval és szervezéssel foglalkozik, például táborok esetén. Gyöngyi ugyancsak tart előadásokat kecskeméti iskolákban.
„Az általános iskolások sokkal nyitottabbak, a gimisek gátlásosabbak, olyan kis csöndesek, mintha meg lennének ijedve” – számol be tapasztalatairól.
Neki köszönhető az is, hogy a farsangon sok finom pogácsát és süteményt ehettek a vendégek. Boltokat, cukrászdákat és pékségeket keresett meg emailben, kérve, hogy termékeikkel támogassák a rendezvényt. Sikerrel is járt: öt helyről érkezett összesen 35 kilogrammnyi adomány.
„Minden ilyen alkalom feltöltődés, látni a vidám arcokat, a sok nehézséggel küzdő sorstársaim önfeledt szereplését, táncát…Hatalmas ajándék minden velük töltött idő, igazi ‘Nemadomfel’-életérzés!” – beszél érzéseiről a kecskeméti anyuka.
Szóba elegyedünk egy másik édesanyával is. Kalmár Judit Mezőberényből utazott Szegedre, a farsangon ott van fia, a negyvenöt éves Márton is, aki egy remek parókával Demjén Ferencnek öltözött és a neves énekestől A szabadság vándorait énekli el.
„Marcinak mindene a zene, imádja a közösséget, a bulit. Az enyhe és a középsúlyos értelmi fogyatékosság határán van, szerintem egy nagyon intelligens fiatalember, akinek a beszédét nehezen lehet érteni. Nagyon sok műtéten túl van, operálták a gerincét és a lábát is. Rengeteget tornáztattam, hogy egyáltalán tudja forgatni a fejét és képes legyen mozogni. Leküzdve minden akadályt mára örökmozgó lett, nagyon nyitott a társaságra, az új élményekre” – beszél fiáról Judit.
A sors nem volt vele kegyes, kisebbik gyermeke, a most negyvenéves Anita autizmussal élő hölgy, aki mozgássérült és értelmi sérült is. Vele édesanyja csendesebb, nyugodtabb programokra jár. A két gyermekről való gondoskodásban a bentlakásos otthont működtető mezőberényi Mécses Egyesület támogatja Juditot.
„Nagyon szeretem a Nem Adom Fel Alapítvány munkatársait, Szabiékat, az általuk szervezett emberközpontú programokat. Sok játékot, ismerkedési, barátkozási lehetőséget kínálnak védett környezetben, az értelmi fogyatékkal élő fiatalok itt felszabadultak és boldogok tudnak lenni. Annál jobb dolog pedig nem történhet, mint amikor a gyermekem boldog. Az én motivációm az ő örömük” – búcsúzik az édesanya.