11 C
Kecskemét
2025. április 19., szombat

FRISS HÍREK

Több mint egymilliárd forintos támogatást kap a Filmintézettől Dobó Kata új filmje

- Advertisement -

Egy fiatal lány felnövéstörténetéről forgat romantikus vígjátékot Dobó Kata – derül ki a Nemzeti Filmintézet sajtóközleményéből. A Még egy kívánság címmel készülő romkom gyártását 1,19 milliárd forinttal támogatják – írta a HVG. A filmet ősszel kezdik forgatni.

A Még egy kívánság 2026-ban kerül a mozikba, a producer Helmeczy Dorottya lesz, a forgatókönyvíró Kovács M. András. Dobó Kata vezetőrendezőként jegyzi a produkciót, a társrendező Szilágyi Fanni. A filmet a Megafilm gyártja, amely többek között az Elk*rtukhoz és a S.E.R.E.G. című sorozathoz is köthető.

Dobó Katának ez lesz a harmadik filmje rendezőként, az El a kezekkel a Papámtól! című alkotása szintén közel egymilliárd forintos gyártási támogatásból jött létre.

A rendező azt mondta, „szeretettel és a humor eszközein keresztül” mutatják be egy fiatal lány felnövéstörténetét, amelynek része a társas kapcsolódás, a szülői minták feldolgozása, a felelősségvállalás – számolt be a HVG.

Hasonló cikkünk:  Sokadik Alaptörvény-módosítás - kiutasíthatók lesznek a kettős állampolgárok

A teljes cikk ITT OLVASHATÓ.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

„Már nincs miért hallgatni: bajban van a kecskeméti futsal” – az is lehet, hogy elköltözik a klub?

"Gazdasági, likviditási nehézségekbe ütköztünk. (...) Az ígért szponzori pénzek és városi támogatások nem érkeztek be. Nem készültem egy olyan...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...