Site icon KecsUP – a kecskeméti régió kezdőoldala

Vidéken is változnak a politikai viszonyok – a vidék már nem csak a Fideszé

Helyi védelem alatt álló szecessziós stílusú ház a Fráter György utcán / Fotó: Hraskó István

Nem igaz, hogy a vidék a kormánypárt erős bázisa, annak minden társadalmi rétegben stabil szavazótábora van

mondja Kovách Imre szociológus, a HVG 2025. március 21-i cikkében, aki a frissen megjelent Integráció, egyenlőtlenség, polgárosodás – A magyar társadalom a 2020-as évek elején című tanulmánykötetről beszélt. A szerkesztő felhívta a figyelmet, hogy a falvak társadalmi szerkezete és életmódja egyre inkább hasonlít a városokéhoz, ugyanis a vidéki lakosság jelentős része már nem a mezőgazdaságból él. A városi és vidéki társadalom közötti különbségek mára jelentősen csökkentek. Kutatásaik szerint a vidéki felsőbb rétegek kulturális szokásai hasonlóak a városiakéhoz: interneteznek, könyvet olvasnak, étterembe, kávézóba, zenei fesztiválokra és múzeumokba járnak. 

Néhány érdekes megállapítást kigyűjtöttünk az interjúból:

A teljes interjút elolvasható a HVG portálon.

Kovách Imre a Társadalomtudományi Kutatóközpont kutatóprofesszora, az MTA levelező tagja, az Académie d’Agriculture de France külső levelező tagja.

Exit mobile version