10 C
Kecskemét
2025. május 21., szerda

FRISS HÍREK

Orbán szerint az ellenzék úgy van benne a nemzetben, mint a balsors a himnuszban

- Advertisement -

Orbán Viktor miniszterelnök szerdán váratlanul feltűnt Szijjártó Péter és Menczer Tamás pilisvörösvári fórumán – írta a Telex. A miniszterelnök – az ellenzék degradálása mellett – arról is beszélt, hogy milyen esetben lépne ki Magyarország az Európai Unióból. Lapszemle.

Orbán Viktor a fórumon azzal kezdte, hogy megjelent az úgynevezett „kommentpolitika”, ami teljesen megváltoztatta a politikai teret, hiszen kizárólag a kommentelésről szól – arról, hogy azonnal és folyamatosan beszéljenek a politikusok. Minden bizonnyal itt Magyar Péterre, a Tisza Párt elnökére utalt, aki gyakran szól hozzá különböző cikkekhez és posztokhoz a közösségi médiában.

Ezt követően a miniszterelnök rátért a kormány és az ellenzék közötti szembenállásra, aminek alapja szerinte a nemzeti szuverenitás.

Orbán elmondta azt is, hogy az ellenzékiek, a másként gondolkodók is „benne vannak a nemzetben, mint a balsors a himnuszban”. Nem sokkal később már – valószínűleg ismét Magyar Péterre utalva – úgy beszélt, hogy ezek az emberek „néha megtévesztésül magyarnak hívják magukat, de ők a brüsszeliek”.

Kérdésekre válaszolva a miniszterelnök hosszan beszélt az EU-ról is, szerinte „ha az unió olyan lett volna 2004ben, mint most, az se biztos, hogy jelentkeztünk volna”, de jelenleg nem áll úgy a helyzet, hogy megérje kilépnünk az Európai Unióból, mert egyszerűen nem előnyösebb kinn lenni, mint benn – írta a Telex.

Hasonló cikkünk:  Mintegy 1500 milliárd forint közvetlen állami támogatást zúdítottak eddig az akkugyártásba

Hozzátette: Donald Trump amerikai elnök rendszeresen kérdezgeti tőle, hogy mikor lép már ki az EU-ból Magyarország – de erre ő mindig úgy felel, hogy a termékeink 85 százalékát az EU-n belül értékesítjük, ezért nem érné meg, talán akkor, ha lenne valamilyen ellenajánlat

A teljes cikk ITT OLVASHATÓ.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Szamler László válasza szerint hazudnak a Hanusz István utcában tiltakozó lakók

Április 22-től május 16-ig, közel egy hónapig útlezárással demonstráltak a Hollandfaluban található Hanusz István utcai lakosok. Erre szerintük többek...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...