Site icon KecsUP – a kecskeméti régió kezdőoldala

A 444 azonosított nyolc nagyváradi hőbörgőt, akik ugyanahhoz a NER-es céghez köthetők

Fotó: Németh Dániel/444

A 444 nyolc embert tudott azonosítani Magyar Péter szombati, nagyváradi beszéde alatt tüntetők közül, akik a Tiborcz István köréhez tartozó magántőkealap által felerészben tulajdonolt Viastein Kft.-hez köthetők. Lapszemle444.

Magyar Péter április közepén Budapestről indult el a 300 kilométeres, Egymillió lépés nevezetű gyalogtúrára a Szent István-bazilikától, hogy az országon átsétálva Nagyváradig jusson a „béke és a valódi nemzeti összefogás” üzenetével.

Számos szimpatizánsa mellett várták ellentüntetők, hőbörgők is: ők többnyire Brüsszel-csicskázással, hazaárulózással és viktorozással próbálták megzavarni a Tisza Párt elnökének beszédét. Magyar akkor azt mondta, hogy a vele ellenségeskedőket magyar rendszámú buszokkal hozták Nagyváradra, akik cserébe szabadnapot is kaptak munkahelyükön, egy kormányközeli oligarchához tartozó cégnél.

A 444 által azonosított ellentüntető férfiak vagy egy 2024-es vállalati csoportképen szerepelnek (néhányan korábbiakon is), vagy a közösségi médiában tüntetik fel magukat alkalmazottként, a legtöbbjük esetében mindkettő igaz – írta a 444.

A teljes cikk ITT OLVASHATÓ.

Exit mobile version