Május 10-én, szombaton rendezik meg a Három Határ Teljesítménytúrát, Fülöpszállás, Izsák és Soltszentimre civil szervezeteinek hagyományos szabadidős eseményét. 5, 10, 15, 25, 45 és 50 kilométeres távokon is lehet indulni sétálva, futva vagy bicajozva, az izsáki belterületi útvonalakra pedig várják a görkorisokat, kerekesszékeseket, vagy a babakocsival kirándulókat is.
A Három Határ Teljesítménytúrát 2017 óta szervezi meg a Tegyünk Fülöpszállásért Egyesület, a Tegyünk Izsákért Egyesület és a Községi Sportegyesület Soltszentimre, hogy minél többen megismerjék a Felső-Kiskunsági Turjánvidék változatos, természeti értékekben gazdag, homokbuckás területét. A három érintett település közül most Izsákon, a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság Kolon-tavi Fürkésző Oktatóközpontjánál lesz a rajt és a cél.
Az 5 kilométeres távokra díjmentesen lehet nevezni, és ugyancsak díjmentes az indulás a 10 év alattiaknak, a 70 év fölöttieknek, a mozgásukban akadályozott személyeknek, a babakocsit toló kirándulóknak és azoknak is, akik kutyával túráznak.
A hosszú táv (50 km) útvonala állandó, évente változó induló és célállomásokkal. A közepes és rövid távok minden évben a rendező településről indulnak és érkeznek, ebben az évben Izsák a túraindító település.
A túra nyomvonala, a kijelölt útvonalak a Natura 2000 területeken meglévő földutakon, illetve csatorna partokon haladnak. A Kiskunsági Nemzeti Park törzsterületén a nyomvonal a Bikatorok-, a Poszáta-, és az Aqua Colon tanösvényeket érinti. Izsák és Kisizsák között kerékpárúton haladhatnak a biciklisek.
Minden további részlet a hhtt.hu oldalon és a Három Határ Teljesítménytúra Facebook-eseményében található.
Tavaly sikerült teljesítenünk az 50 kilométeres távot, erről írtunk is egy beszámolót.