Site icon KecsUP – a kecskeméti régió kezdőoldala

Már az idén felajánlott adó 1 százalékos támogatásokat is elvenné a Fidesz a listázott szervezetektől

KecsUP illusztráció

Durva csavarral készül a Fidesz az átláthatóságinak nevezett, valójában egyes civil szervezetek és szerkesztőségek ellehetetlenítését célzó törvényjavaslat keddi részletes bizottsági vitájára – írta meg a Telex. Lapszemle.

A Telex birtokába jutott dokumentum szerint az eddigieknél is brutális lépésre készülnek a kormánypárti képviselők: már az idén felajánlott adó 1 százalékos támogatásokat is elvennék utólag azoktól a szervezetektől, amelyeket a kormány a Szuverenitásvédelmi Hivatal javaslatára jegyzékbe vesz.

Az eredeti törvényjavaslat szerint csak a törvény hatálybalépést követő adóévtől, azaz 2026-tól nem lehetne felajánlani az adó 1 százalékos támogatást a jegyzékbe vett szervezeteknek. Ezt a részt most a fideszes tervezet szerint elhagynák, és a május 20-i határidőig felajánlott adó 1 százalékos támogatásokat sem utalják ki a megbüntetett szervezeteknek.

A fideszes módosító szerint a felajánlott összeg kiutalását a NAV elutasítja, ha a kedvezményezett szervezet augusztus 1-jén a kormány által kijelölt jegyzékben szerepel. Azt is meghatározták, hogy ezeket a pénzeket a Batthyány-Strattmann László Alapítvány a Gyógyításért kapná meg. Az alapítványt idén januárban hozta létre a kormány azért, hogy elbírálja egyes gyógyszerek és gyógyászati segédeszközök támogatásának egyedi méltányossági kérelmeit.

A Telex szerint szintén fontos módosítás lehet az eredeti javaslathoz képest, hogy nem számítanak külföldi támogatónak azok a személyek, akiknek magyar állampolgársága is van. Ez azért is fontos lehet, mert a Fidesz honlapján még most is várják a pénzbeli támogatásokat külföldről az ott megadott számlaszámon.

Azt is pontosítanák a fideszes képviselők, hogy külföldi támogatónak azokat tekintik, akik a külföldi támogatást közvetlenül, vagy harmadik személy, illetve szervezet közbeiktatásával közvetett módon nyújtják. A javaslat szerint a törvényben szereplő valamennyi közigazgatási szankciót tartalmazó döntés adatait a Közigazgatási Szankciók Nyilvántartásába is be kell majd jegyezni. Az új törvény a mostani módosítás alapján nem a kihirdetést követő harmadik, hanem tizenötödik napon léphet hatályba – írta a Telex.

Exit mobile version