Orbán Viktor aligha állíthatja, hogy az egykori Magyar Királyság utódállamai – Szerbia, Szlovákia vagy Románia az Erdélyben élő 1 millió magyarral – liberális tévutakon járnának. Épp ellenkezőleg, a román elnöki poszt esélyese a „szuverenizmus” jelszava mögött nyíltan magyarellenes.
Pénteken, a felújított tihanyi apátság átadóján Orbán Viktor a román elnökjelölti küzdelem apropóján beszélt arról, hogy „a kereszténységért és a szuverenitásért folytatott küzdelemben számítanunk kell egymásra„, és a magyarok „történelmi sorsközösségben” élnek a románokkal.
A nemzetek közötti megbékélésről tett kijelentés előremutatóan hangzik, csakhogy épp egy olyan politikusra hivatkozva hangzott el, mint George-Nicolae Simion, aki hat évvel ezelőtt azzal rúgta be a román szélsőjobboldal térfeléről a belpolitika ajtaját, hogy leitatott és feltüzelt helyi románokkal és szélsőséges bukaresti futballszurkolókkal ment elfoglalni az Úz-völgyi első világháborús katonatemetőt az azt méltó módon ápoló székelyektől, akik imádkozva, élőláncot alkotva próbálták megvédeni az emlékhelyet. A tüntetésen – kevesek előtt ismert – de voltak békésen tüntető kecskemétiek is. Az élőláncot Simion emberei végül áttörték, és azzal a politikai karrierje is felívelt.
George Simion jelenleg ott tart, hogy a román elnökválasztás első fordulóját megnyerte 40 százalékkal. (Ellenfele a független bukaresti polgármester Nicușor Dan 20 százalékot ért el.) A féleredmény hatása pedig már ahhoz is elég volt, hogy napok alatt összeomlott a koalíciós román kormány, melynek tagja volt a magyar RMDSZ is.
Ezért is meglepő helyről érkezett a Simionnal megértő hang. Orbán Viktor George Simion szavait idézte a Balaton mellől – miszerint „harcolni fogunk a jogunkért, hogy európai polgárok legyünk”. Simion meg is ragadta a lehetőséget, megköszönte Orbán támogatását, és közös harcra buzdított.
Mindez annak ismeretében, amit tudunk a román elnökjelöltről, különösen torz elegye ez annak a politikai retorikának, amelyben a kereszténység, a szuverenitás, a polgár csupán eszköz egyes politikusok kezében – mert jól tudjuk, hogy ez távolról sem azonos azokkal, akik valóban vallásos hittel élik meg keresztény identitásukat, és még a Fidesz szavazótáborát sem fedik le maradéktalanul.
Simion egyébként példaképének tekinti Orbánt, de ez attól nem tartja vissza, hogy pártja, az AUR, nyíltan fellép az erdélyi magyar és más nemzetiségi közösségek jogai ellen. Tucatnyi pert indított magyar önkormányzatok ellen, folyamatosan támadja az anyanyelvi oktatást, és deklarált célja, hogy a magyar nyelvet kiszorítsa a közéletből – az otthon falai közé száműzve azt. Ez nem más, mint programba emelt gyűlöletpolitika.
Nem véletlen, hogy Kecskemét testvérvárosának, Sepsiszentgyörgynek a polgármestere, Antal Árpád is megszólalt: világossá tette, hogy Simion sem nem keresztény, sem nem szuverenista – sőt, nyíltan magyargyűlölő. A szuverenizmus szava pedig így válik könnyedén a politikai marketing részévé, kiüresített, egymás után puffogtatott jelszóvá, amely a valósággal semmilyen kapcsolatban nem áll. (Emlékezzünk csak vissza: a polgárról is kiderült, hogy az csupán egy politikai termék. Volna rá ugyan igény, de a pártpolitika ezt is felzabálta.)
Sok kecskeméti bír erdélyi gyökerekkel, erős kulturális kapcsolódásunk van erdélyi magyarokkal és románokkal. Ha Orbán Viktor valóban komolyan gondolná, hogy magyarok és románok „történelmi sorsközösségben” élnek, akkor annak tartalmát nem George Simion fogalmi és politikai világa kellene hogy kijelölje. A román elnökválasztás tétje ezért nem pusztán román belpolitikai ügy.
Van valami jelképes abban, hogy ahogyan a 20. század elején a magyar politikai közbeszédet a liberális világkép válsága határozta meg, ma is egy hasonló értékrendi megrendülést látunk. A kép azonban teljesen más: Európa-szerte mára nemcsak a liberális pártok zsugorodtak a politikai perifériára, és sorra buktak el baloldali kormányok a globális tőke nyomása alatt, de immár a mérsékelt, józan hangú, európai és nemzeti konzervatív erők is identitásválsággal küzdenek – ajtóikon belül torz populisták töltik be a keletkezett vákuumot.
A politikai megújulás jelei egyelőre alig észlelhetők, miközben a társadalmakat feszítő krízisek – lakhatási, klíma-, bér-, szociális és menekültválság – tovább mélyülnek. A magyar kormányzat ugyan szuverenitásról beszél, de ez a retorika mit sem változtat azon a tényen, hogy a magyar gazdaság továbbra is mélyen és rendszerszinten függ a külföldi tőke érdekeitől. Valós megoldások, hiteles alkalmazkodási kísérletek helyett érzelmi reakciók tombolnak. A hisztéria kora ez. Bár az is igaz, volt már ehhez hasonló.
———
A Vélemény rovatunkban megjelent írások nem feltétlenül egyeznek a szerkesztőség álláspontjával. Van véleménye? Szeretné másokkal is megosztani? Írjon nekünk a szerkesztoseg@kecsup.hu címre.