Uniós pénzek befagyasztva: van-e hatása a jogállamisági feltételeknek Magyarországon?

Az Európai Bizottság jelenleg 18 milliárd eurót tart vissza Magyarországtól különböző, 2022 decemberében elindított mechanizmusokon keresztül, elsősorban „a széles körű korrupció” és „a kormány által elkövetett súlyos jogállamisági jogsértések” miatt. A jogállamisági mechanizmusok bevezetése óta az Európai Unió történetében először vált lehetővé, hogy jogsértések miatt tagállam ne férjen hozzá uniós forrásokhoz. Bár Magyarország egyes területeken engedményeket tett, a rendszer alapvető problémái továbbra is fennállnak – derül ki a Magyar Helsinki Bizottság jogi szakértőjével, Léderer Andrással készült interjúból. A civil szervezet új interaktív eszközt is létrehozott, amely nyomon követi a befagyasztott EU-s forrásokat.

Az ügy hátteréről röviden

Az Európai Unió az elmúlt években többféle mechanizmust hozott létre annak érdekében, hogy megvédje a jogállamiságot a tagállamokban, különösen azokban, ahol rendszerszintű problémák merültek fel – ilyen például Magyarország. A kondicionalitási eljárás, a horizontális feltételek, valamint az igazságügyi reformokhoz kötött mérföldkövek célja, hogy az uniós támogatások ne áramolhassanak olyan kormányokhoz, amelyek megsértik az alapértékeket.

Léderer András szerint ugyan a magyar kormány eleinte tett engedményeket – például független civil szervezetek is bekerültek a monitoring bizottságokba –, a reformok gyakran csak technikai szinten teljesülnek. Az uniós követelmények kijátszhatók: bár például módosították a Kúria elnökének kinevezési szabályait, egy új törvénnyel mégis biztosították, hogy a jelenlegi, Fidesz-közeli elnök akár határozatlan ideig hivatalban maradhasson.

Léderer szerint a helyzet egyik lehetséges megoldása az lenne, ha a Bizottság közvetlenül önkormányzatokhoz és civil szereplőkhöz juttatná el a pénzeket, megkerülve a kormányzati csatornákat. Ez ráadásul ösztönözhetné is a kormányt, hogy megfeleljen a követelményeknek, hiszen az ellenzéki vezetésű városok hatékony pénzfelhasználása példaként szolgálhatna.

Léder András: „A jogállamiság lerombolásáért Magyarországon már most is nagy árat fizetünk”

Pozitív hatással vannak-e a jogállamisági feltételek – köztük a feltételességi mechanizmus – Magyarországon?

– Ha megnézzük Magyarország illiberális rendszerével és a jogállamiság hiányával kapcsolatos tartós problémákat, azt látjuk, hogy az uniós intézmények és tagállamok minden eddigi próbálkozása kézzelfogható eredmény nélkül maradt. A különféle feltételességi mechanizmusok – például a jogállamisági feltételességi rendelet, a horizontális felhatalmazási feltételek stb. – bevezetésekor azonban a kormány a kezdeti időszakban néhány valódi engedményt tett; például megnyitotta a monitoringbizottságokat független szervezetek előtt.

– Ezek a bizottságok korábban is léteztek, de a kormány által kiválasztott tagokkal voltak feltöltve, és tényleges ellenőrzést nem végeztek. Ezek az új mechanizmusok lehetőséget teremtettek arra, hogy a helyi szereplők hatékonyabban védjék meg a jogállamiság és a független igazságszolgáltatás megmaradt elemeit, illetve hogy megpróbálják újraépíteni a demokratikus működés bizonyos formáit. Mi – azok a civil szervezetek, amelyek pályáztak és bekerültek ezekbe a bizottságokba – olyan tudáshoz jutunk, amit később sem lehet elvenni tőlünk, még akkor sem, ha a kormány felhagy a megfelelési szándékkal.

Vannak-e gyenge pontjai vagy továbbfejlesztendő elemei ezeknek a mechanizmusoknak?

– Az egyik legnagyobb probléma, hogy a Bizottság által meghatározott mérföldkövek túlságosan technikai jellegűek. Konkrét példával élve: ez a túltechnikalizált megközelítés néha maga is a probléma részévé válik. Az igazságszolgáltatással kapcsolatos egyik mérföldkő például a Kúria elnökének megválasztására vonatkozó szabályok módosítása volt. A szabályokat valóban módosították: a következő elnöknek már szükséges lesz bírói tapasztalat, ellentétben a jelenlegi vezetővel, aki sosem volt bíró. Ugyanakkor a Fidesz olyan rendszert épített ki, amely biztosítja, hogy az általa pozícióba emelt személyek akkor is hatalmon maradjanak, ha a Fidesz már nincs kormányon. A jogszabály kimondja, hogy ha a Kúria elnökének mandátuma lejár, de az Országgyűlés nem tudja kétharmados többséggel megválasztani az utódját, akkor a hivatalban lévő elnök teljes jogkörrel hivatalban marad.

– Jövőre választások lesznek; bármi megtörténhet, de a legvalószínűtlenebb forgatókönyv az, hogy bármely politikai erő kétharmadot szerez, és így új elnököt választ. Az egész rendszer úgy lett kialakítva, hogy a Fideszhez közel állók korlátlan ideig maradhassanak hatalmon. A Bizottság túlságosan technikai hozzáállása révén a kormány eltüntetett egy konkrét akadályt, miközben létrehozott egy újabbat – így formailag teljesítette a mérföldkövet, a Bizottságnak pedig ezek után kötelessége felszabadítani a forrásokat.

Milyen kihívásokkal jár az információkhoz való hozzáférés a Magyarország számára befagyasztott uniós forrásokkal kapcsolatban?

– A fő felelősség a magyar kormányé. Ha ellátogatunk az uniós forrásokról szóló hivatalos magyar weboldalra – amely egyfajta tudásbázisként szolgál a múltbeli és jelenlegi pályázati kiírásokról és döntésekről –, ott teljes mértékben hiányzik az alapvető információ: mi érhető el, mi nem, mi van befagyasztva és miért. Az egyik fő magyarázat erre az lehet, hogy a kormány mára gyakorlatilag feladta annak a nagy számú mérföldkőnek a teljesítését, amely a Kohéziós Alaphoz és a Helyreállítási Alaphoz való hozzáférés feltétele.

– A másik fontos szereplő az Európai Bizottság. Ha megnézzük a magyarországi képviseletük honlapját vagy közösségi médiás felületeit, alig találni érdemi információt. Ez egy elszalasztott lehetőség, és óriási mozgásteret ad a magyar kormánynak, hogy álhírekkel magyarázza el, miért nem fér hozzá Magyarország a forrásokhoz. Jelenleg teljesen alaptalan és abszurd magyarázatokat kreálnak – például azt állítják, hogy azért vannak befagyasztva a pénzek, mert Magyarország nem akarja engedni, hogy „LMBTQ propagandisták” gyerekeket és óvodásokat nemváltásra buzdítsanak. Ha ez az egyetlen narratíva, amit a nyilvánosság hall, és nincs, ami megcáfolja, akkor sokan el is fogják hinni.

Elfogadta a magyar kormány azt a tényt, hogy ezek az uniós források akár örökre elveszhetnek?

– Ez egy újabb aggasztó fejlemény. A kormány bármikor kérheti a Bizottságtól a megfelelés újraértékelését, a Bizottság pedig évente köteles ilyen értékelést végezni. Azonban ha világossá válik, hogy semmilyen előrelépés nem történik – ahogy jelenleg Magyarország esetében –, akkor nincs lehetőség további források befagyasztására. Ez probléma, mert a kormány úgy számol, hogy ez az összeg „belefér”, és hajlandó vállalni a veszteséget. De mi lenne, ha a tét kétszer ekkora összeg lenne? Ez már a mechanizmus újraindítását igényelné.

Nem áll fenn annak a veszélye, hogy a magyar állampolgárok és civil szervezetek fizetik meg az árát annak, hogy az ország elveszíti az uniós források egy jelentős részét, különösen a kohéziós politikai pénzeket?

– A jogállamiság lerombolásáért Magyarországon már most is nagy árat fizetünk. Bármilyen javulás ezen a téren megéri. Ez elvi kérdés. Ha tudjuk, hogy ezek a források korrupt módon az oligarchák zsebébe vándorolnak, hogy nem az eredeti célokra fordítják őket, és ezek az oligarchák aktívan és anyagilag is támogatják a rezsimet – ez nem aggasztja az egész Európai Uniót? Ez nem hiba, hanem a magyar hatalmi rendszer alapvető sajátossága. Miért kellene az uniós adófizetőknek tovább finanszírozni ezt a rendszert? Emellett az Európai Unió hitelességéről is szó van. Nem árulás ez az EU-párti magyar polgárokkal – köztük sok fideszes szavazóval – szemben, hogy a Szerződések őre nem tartja be a 2. cikkben lefektetett alapértékeket? Ha ezek a források valóban az ország fejlődését szolgálnák, akkor talán lenne értelme ennek az érvnek. Így viszont nincs.

Léteznek-e alternatívák vagy életképes megoldások?

– Az Európai Parlament részéről, valamint magyarországi önkormányzatoktól is felmerült az a javaslat, hogy a forrásokat olyan mechanizmuson keresztül tegyék hozzáférhetővé, amelyet nem a magyar kormány irányít, hanem közvetlenül az Európai Bizottság kezel. A Bizottság azonban eddig nem volt hajlandó ezt az utat választani – pedig ez lenne az egyik utolsó lehetőség arra, hogy a pénz ne vesszen el végleg. Ez ráadásul ösztönözhetné is a kormányt a feltételek teljesítésére, hiszen ebben az esetben az önkormányzatok – köztük ellenzéki vagy független vezetésűek – olyan projekteket valósíthatnának meg, amelyek nem a kormányhoz közel álló körök pénzelését szolgálják. Ez pedig bizonyítaná, hogy ezek a szereplők képesek jól kormányozni, és hatékonyan kezelni ezeket a pénzeket.

Közreműködött szerkesztőként: Falusi Norbert