Az Európai Bizottság jelenleg 18 milliárd eurót tart vissza Magyarországtól különböző, 2022 decemberében elindított mechanizmusokon keresztül, elsősorban „a széles körű korrupció” és „a kormány által elkövetett súlyos jogállamisági jogsértések” miatt. A jogállamisági mechanizmusok bevezetése óta az Európai Unió történetében először vált lehetővé, hogy jogsértések miatt tagállam ne férjen hozzá uniós forrásokhoz. Bár Magyarország egyes területeken engedményeket tett, a rendszer alapvető problémái továbbra is fennállnak – derül ki a Magyar Helsinki Bizottság jogi szakértőjével, Léderer Andrással készült interjúból. A civil szervezet új interaktív eszközt is létrehozott, amely nyomon követi a befagyasztott EU-s forrásokat.
Az ügy hátteréről röviden
Az Európai Unió az elmúlt években többféle mechanizmust hozott létre annak érdekében, hogy megvédje a jogállamiságot a tagállamokban, különösen azokban, ahol rendszerszintű problémák merültek fel – ilyen például Magyarország. A kondicionalitási eljárás, a horizontális feltételek, valamint az igazságügyi reformokhoz kötött mérföldkövek célja, hogy az uniós támogatások ne áramolhassanak olyan kormányokhoz, amelyek megsértik az alapértékeket.
Léderer András szerint ugyan a magyar kormány eleinte tett engedményeket – például független civil szervezetek is bekerültek a monitoring bizottságokba –, a reformok gyakran csak technikai szinten teljesülnek. Az uniós követelmények kijátszhatók: bár például módosították a Kúria elnökének kinevezési szabályait, egy új törvénnyel mégis biztosították, hogy a jelenlegi, Fidesz-közeli elnök akár határozatlan ideig hivatalban maradhasson.
Léderer szerint a helyzet egyik lehetséges megoldása az lenne, ha a Bizottság közvetlenül önkormányzatokhoz és civil szereplőkhöz juttatná el a pénzeket, megkerülve a kormányzati csatornákat. Ez ráadásul ösztönözhetné is a kormányt, hogy megfeleljen a követelményeknek, hiszen az ellenzéki vezetésű városok hatékony pénzfelhasználása példaként szolgálhatna.
Léder András: „A jogállamiság lerombolásáért Magyarországon már most is nagy árat fizetünk”
Pozitív hatással vannak-e a jogállamisági feltételek – köztük a feltételességi mechanizmus – Magyarországon?
– Ha megnézzük Magyarország illiberális rendszerével és a jogállamiság hiányával kapcsolatos tartós problémákat, azt látjuk, hogy az uniós intézmények és tagállamok minden eddigi próbálkozása kézzelfogható eredmény nélkül maradt. A különféle feltételességi mechanizmusok – például a jogállamisági feltételességi rendelet, a horizontális felhatalmazási feltételek stb. – bevezetésekor azonban a kormány a kezdeti időszakban néhány valódi engedményt tett; például megnyitotta a monitoringbizottságokat független szervezetek előtt.
– Ezek a bizottságok korábban is léteztek, de a kormány által kiválasztott tagokkal voltak feltöltve, és tényleges ellenőrzést nem végeztek. Ezek az új mechanizmusok lehetőséget teremtettek arra, hogy a helyi szereplők hatékonyabban védjék meg a jogállamiság és a független igazságszolgáltatás megmaradt elemeit, illetve hogy megpróbálják újraépíteni a demokratikus működés bizonyos formáit. Mi – azok a civil szervezetek, amelyek pályáztak és bekerültek ezekbe a bizottságokba – olyan tudáshoz jutunk, amit később sem lehet elvenni tőlünk, még akkor sem, ha a kormány felhagy a megfelelési szándékkal.
Vannak-e gyenge pontjai vagy továbbfejlesztendő elemei ezeknek a mechanizmusoknak?
– Az egyik legnagyobb probléma, hogy a Bizottság által meghatározott mérföldkövek túlságosan technikai jellegűek. Konkrét példával élve: ez a túltechnikalizált megközelítés néha maga is a probléma részévé válik. Az igazságszolgáltatással kapcsolatos egyik mérföldkő például a Kúria elnökének megválasztására vonatkozó szabályok módosítása volt. A szabályokat valóban módosították: a következő elnöknek már szükséges lesz bírói tapasztalat, ellentétben a jelenlegi vezetővel, aki sosem volt bíró. Ugyanakkor a Fidesz olyan rendszert épített ki, amely biztosítja, hogy az általa pozícióba emelt személyek akkor is hatalmon maradjanak, ha a Fidesz már nincs kormányon. A jogszabály kimondja, hogy ha a Kúria elnökének mandátuma lejár, de az Országgyűlés nem tudja kétharmados többséggel megválasztani az utódját, akkor a hivatalban lévő elnök teljes jogkörrel hivatalban marad.
– Jövőre választások lesznek; bármi megtörténhet, de a legvalószínűtlenebb forgatókönyv az, hogy bármely politikai erő kétharmadot szerez, és így új elnököt választ.
Az egész rendszer úgy lett kialakítva, hogy a Fideszhez közel állók korlátlan ideig maradhassanak hatalmon. A Bizottság túlságosan technikai hozzáállása révén a kormány eltüntetett egy konkrét akadályt, miközben létrehozott egy újabbat – így formailag teljesítette a mérföldkövet, a Bizottságnak pedig ezek után kötelessége felszabadítani a forrásokat.
Milyen kihívásokkal jár az információkhoz való hozzáférés a Magyarország számára befagyasztott uniós forrásokkal kapcsolatban?
– A fő felelősség a magyar kormányé. Ha ellátogatunk az uniós forrásokról szóló hivatalos magyar weboldalra – amely egyfajta tudásbázisként szolgál a múltbeli és jelenlegi pályázati kiírásokról és döntésekről –, ott teljes mértékben hiányzik az alapvető információ: mi érhető el, mi nem, mi van befagyasztva és miért. Az egyik fő magyarázat erre az lehet, hogy a kormány mára gyakorlatilag feladta annak a nagy számú mérföldkőnek a teljesítését, amely a Kohéziós Alaphoz és a Helyreállítási Alaphoz való hozzáférés feltétele.
– A másik fontos szereplő az Európai Bizottság. Ha megnézzük a magyarországi képviseletük honlapját vagy közösségi médiás felületeit, alig találni érdemi információt. Ez egy elszalasztott lehetőség, és óriási mozgásteret ad a magyar kormánynak, hogy álhírekkel magyarázza el, miért nem fér hozzá Magyarország a forrásokhoz.
Jelenleg teljesen alaptalan és abszurd magyarázatokat kreálnak – például azt állítják, hogy azért vannak befagyasztva a pénzek, mert Magyarország nem akarja engedni, hogy „LMBTQ propagandisták” gyerekeket és óvodásokat nemváltásra buzdítsanak. Ha ez az egyetlen narratíva, amit a nyilvánosság hall, és nincs, ami megcáfolja, akkor sokan el is fogják hinni.
Elfogadta a magyar kormány azt a tényt, hogy ezek az uniós források akár örökre elveszhetnek?
– Ez egy újabb aggasztó fejlemény. A kormány bármikor kérheti a Bizottságtól a megfelelés újraértékelését, a Bizottság pedig évente köteles ilyen értékelést végezni. Azonban ha világossá válik, hogy semmilyen előrelépés nem történik – ahogy jelenleg Magyarország esetében –, akkor nincs lehetőség további források befagyasztására. Ez probléma, mert a kormány úgy számol, hogy ez az összeg „belefér”, és hajlandó vállalni a veszteséget.
De mi lenne, ha a tét kétszer ekkora összeg lenne? Ez már a mechanizmus újraindítását igényelné.
Nem áll fenn annak a veszélye, hogy a magyar állampolgárok és civil szervezetek fizetik meg az árát annak, hogy az ország elveszíti az uniós források egy jelentős részét, különösen a kohéziós politikai pénzeket?
– A jogállamiság lerombolásáért Magyarországon már most is nagy árat fizetünk. Bármilyen javulás ezen a téren megéri. Ez elvi kérdés. Ha tudjuk, hogy ezek a források korrupt módon az oligarchák zsebébe vándorolnak, hogy nem az eredeti célokra fordítják őket, és ezek az oligarchák aktívan és anyagilag is támogatják a rezsimet – ez nem aggasztja az egész Európai Uniót? Ez nem hiba, hanem a magyar hatalmi rendszer alapvető sajátossága. Miért kellene az uniós adófizetőknek tovább finanszírozni ezt a rendszert? Emellett az Európai Unió hitelességéről is szó van. Nem árulás ez az EU-párti magyar polgárokkal – köztük sok fideszes szavazóval – szemben, hogy a Szerződések őre nem tartja be a 2. cikkben lefektetett alapértékeket? Ha ezek a források valóban az ország fejlődését szolgálnák, akkor talán lenne értelme ennek az érvnek. Így viszont nincs.
Léteznek-e alternatívák vagy életképes megoldások?
– Az Európai Parlament részéről, valamint magyarországi önkormányzatoktól is felmerült az a javaslat, hogy a forrásokat olyan mechanizmuson keresztül tegyék hozzáférhetővé, amelyet nem a magyar kormány irányít, hanem közvetlenül az Európai Bizottság kezel. A Bizottság azonban eddig nem volt hajlandó ezt az utat választani – pedig ez lenne az egyik utolsó lehetőség arra, hogy a pénz ne vesszen el végleg. Ez ráadásul ösztönözhetné is a kormányt a feltételek teljesítésére, hiszen ebben az esetben az önkormányzatok – köztük ellenzéki vagy független vezetésűek – olyan projekteket valósíthatnának meg, amelyek nem a kormányhoz közel álló körök pénzelését szolgálják. Ez pedig bizonyítaná, hogy ezek a szereplők képesek jól kormányozni, és hatékonyan kezelni ezeket a pénzeket.
Közreműködött szerkesztőként: Falusi Norbert