Site icon KecsUP – a kecskeméti régió kezdőoldala

Sajátos ajándékot kaptak a ballagó nyolcadikosok a kormánytól – Kecskemét is érintett

Ajándék lónak ne nézd a fogát! – tartja a mondás. Ám azzal a daloskönyvvel, amit a ballagó nyolcadikosok – köztük a kecskeméti diákok is – kaptak a kormánytól, érdemes kivételt tenni.

Meglepő ajándék ütötte a ballagó nyolcadik osztályos diákok markát Kecskeméten és szerte az országban, miután a Fidesz-kormány megajándékozta őket a Magyar Élet – Magyar Ének című daloskönyvvel, melyet korábban Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter mutatott be. A könyvben összesen 49 dalt gyűjtöttek össze: a régi népdalok mellett néhány éves vagy évtizedes slágerek is helyet kaptak. Vagy ahogy a miniszter fogalmazott, a diákok szinte minden alkalomhoz találnak éneket. Az összegyűjtött daloskönyvben vannak hazaszeretetről vagy a magyar nemzeti ünnepekről szóló énekek, katonadalok, anyák napi, pünkösdi, adventi és karácsonyi nóták, születésnapi köszöntéshez vagy udvarláshoz énekelhető dalok, de akadnak búcsúzáshoz kapcsolódó zenék is.

S hogy konkrétan mely dalok kerültek be a Fidesz-kormány válogatásába? A teljesség igénye nélkül lássuk a listát!

A felsorolt – többségében nacionalista zenekarok nevéhez fűződő – dalok kapcsán érdemes megemlíteni azt is, hogy a kormány mivel magyarázta a mű megjelentetését. „Az ének összeköt bennünket, hiszen nagyszüleink, délszüleink is énekelték azokat a nótákat, amelyeket ebbe a daloskönyvbe foglaltunk” – fejtegette a sajtótájékoztatón Hankó Balázs, aki szerint az ének közösséget teremt, üljünk akár egy asztalnál, egy tábortűznél, vagy akár osztálykirándulásra jövet és menet. „Ezzel a szeretettel énekeljük ezeket a magyar dalokat, melyek összekötnek bennünket, melyek így tesznek bennünket határon átívelően egy nemzetté” – tette hozzá.

PDSZ: a daloskönyv a legsötétebb időket idézi

Kevésbé volt elragadtatva a daloskönyvtől hazánk egyik legnagyobb oktatási szakszervezete. „A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) döbbenettel értesült arról, hogy 2025 júniusában a magyar köznevelési intézmények nyolcadikos ballagó diákjai egy úgynevezett »daloskönyvet« kaptak ajándékba – nem mástól, mint Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős minisztertől” – írták közleményükben. Szerintük a kötet oldalain olyan katonai indulók, irredenta rigmusok és a dualizmus kori hadsereg dicsőítését harsogó nóták sorakoznak, amelyekhez hasonlókat legutóbb a két világháború közötti, autoriter Horthy-rendszer használt a fiatalok „hazafias nevelésének” eszközeként.

A PDSZ szerint a szövegek egy része nyíltan militarista („Győz a szittya fergeteg: a rohanó sereg”), más része irredenta („Édes Erdély itt vagyunk, érted élünk és halunk”), miközben a nők szerepét a katonafiúk után sóvárgó „rózsa” szerepkörre korlátozza. A „gúnyhatár” és az „átkozott bilincs” emlegetése egyértelműen az 1920-as évek nacionalista retorikáját idézi – azt az ideológiát, amely tragikus következményekhez vezetett Európában.

Végül hangsúlyozták: kiállnak amellett, hogy a magyar iskolákban a nevelés demokratikus, kritikus gondolkodásra és békés együttműködésre irányuljon – ne pedig a múlt ideológiai árnyaiból táplálkozó, hazug nosztalgiára és indulatokra. „Pedagógusnak lenni felelősség. Mi nemet mondunk a gyerekek ideológiai befolyásolására” – tették hozzá.

Exit mobile version