Újabb budai luxusvilláról posztolta ki pénteken Hadházy Ákos, hogy szerinte az Matolcsy Ádámé. A független országgyűlési képviselő azt írta a Facebookon, hogy az eldugott, grandiózus épület egy 2500 négyzetméteres telken fekszik, az ingatlanhirdetések alapján egymilliárd forintot érhet.
Az épület a II. kerületi Látó-hegyen található, a képviselő azt írja, az ingatlan Matolcsy „Magyar Stratégia Zrt.” nevű cégének tulajdonában áll, egyben ez a cég székhelye is.
A független országgyűlési képviselő a hét elején egy svábhegyi villáról írta, hogy a volt jegybankelnök fiáé, a most kiposztolt ingatlanról pedig azt írja, hogy azután bukkant rá a két villára, hogy megtudta, a Matolcsy házaspár a közelmúltban vásárolt egy belvárosi luxuslakást. „Csak annak tulajdoni lapját megnézve három másik durva ingatlant találtam. Ezek egyike ez a ház az Árpád-kilátóhoz közel, a másik a svábhegyi telek az ódon villával, a harmadik pedig egy naphegyi luxuslakás, azt egy külön posztban mutatom be” – írta a képviselő.