Vannak a világon olyan helyek, ahol semmi más nincsen, csak a történelem, ahol az idő totálisan kitölti a teret. Ilyen a thébai nekropolisz a Nílus nyugati partján, a Holtak városa, vagy a dél-manhattani Ground Zero. És vannak olyanok is, ahol – tudatosan vagy sem – csak a jelen, a most, az idő maga, illetve az individuum van jelen. Ilyen lehet egy üveg és fém repülőtér, egy kórház neonfényes várója. És vannak olyan pontok, ahol a múlt búvópatakként tör fel, rátelepszik a jelenre és az egyénre is, hatással van a mindennapokra, akár pozitív hozadékkal, akár traumatikusan. Ilyen terek határolhatóak le Szarajevóban, Európa talán legkülönlegesebb városában.
Kristof Petrovsky írása
Ez az írás reflexió Falusi Norbert kiváló, a kecsup.hu-n megjelent boszniai útirajzára. Két pontra hívnám fel a figyelmet, ahová – véleményem szerint – a városba látogatónak mindenképpen el kell mennie ahhoz, hogy kicsit jobban megértse, átérezze, mi is Bosznia.
Világok határán
„Nincsenek véletlen építmények, olyanok, amelyek elszakadnak az emberi társadalomtól, annak szükségleteitől, kívánságától és fölfogásától, amelyekben keletkeztek, aminthogy az építészetben nincsenek önkényes vonalak és indokolatlan formák. S minden nagy, szép és hasznos építmény keletkezése és élete, valamint viszonya a településhez, amelyben emelték, gyakran viseli magában a történelem egybehangzó és titokzatos drámáit.” /Ivo Andrić: Híd a Drinán/
A Nobel-díjas jugoszláv író leghíresebb regényében egy híd történetén keresztül mutatja be a térség hömpölygő történetét. Szarajevó esetében nehéz egy-egy ilyen konkrét és szimbolikus fogódzót kiválasztani, ugyanakkor a mélyebb megértéshez mindenképpen el kell látogatni a Ferhadija utcára, Gázi Hüszrev bég bezisztánja (bazár) mellé. Az általában igen tömött sétálóutcán található egy vonal, amin iránytű jelzi az irányokat, és egyben a világokat. És valóban, a vonalon állva és nyugatra tekintve ismerős látvány fogadja a magyar szemet. Akár a szegedi Kárász utcában, Pécs belvárosában, Triesztben, vagy Zimonyban is lehetnénk. Közép-Európa köszön ránk, a historizáló épülettömbökkel és a neogótikus Szent Szív katedrálissal.
Keletre fordulva, egy tapodtat sem mozdulva pedig a kelet varázslatos világa, az alapvetően a 16. század folyamán kialakult képpel találkozhatunk; a bazárral, Gázi Hüszrev bég mecsetének karcsú minaretével, ahonnan rendszeresen felhangzik a müezzin Isten dicsőítésre hívó szava, az udvaron az imához rituálisan tisztálkodó férfiakkal, a külön bejárat előtt gyülekező nőkkel.
