A felfestésekkel kapcsolatos problémák persze nem állnak meg Széchenyivárosban, hasonló gondok adódtak a hunyadivárosi Liszt Ferenc utcán is. Itt a játszótér felé vezető zebra kopott el annyira, hogy a legtöbb autós meg sem áll a gyalogosoknak, a Ceglédi út felől érkezők pedig a zebra tábláját sem látják, mivel azt eltakarja egy fa.
„Sajnos a városban az autósok nincsnek jó helyzetben, hiszen sokszor csak megsaccolni tudják, hogy hol van kb. az út fele, kinek meddig terjed a sávszélessége. Ez azonban sok félreértésre és balesetveszélyre ad okot” – összegezte a KecsUP Híreknek a felfestésekkel kapcsolatos problémákat Kordik Szabolcs. Szerinte sok olyan kereszteződés van – ezen a ponton az aluljáró utáni, Szolnoki úti szakaszt emelte ki –, ahol sokan nem tudják, melyik a kanyarodósáv, vagy kinek hová kellene sorolnia. Pláne az idősebb vagy nem gyakorlott, illetve helyismerettel nem rendelkező autósokat zavarhatja ez könnyen össze.
Az MKKP helyi képviselője egy másik problémára is felhívta a figyelmet: rengeteg helyen találkozhatunk Kecskeméten kerékpársávnak csúfolt, sárga festéssel lehatárolt útszakaszokkal. „Ezeken viszont jellemzően sehol nincsenek felezővonalak felfestve, hisz akkor rögtön látszódna, hogy a KRESZ által megadott útszélesség nincs meg” – világított rá a képviselő, aki találkozott már olyan sárga jelzéssel is, ami alig volt látható az aszfalton. Így szerinte a kerékpárosoknak kijelölt részeknél hasznos lenne a fizikai jelzés is, hiszen „Fekete Gábor alpolgármester úr nyilatkozatával ellentétben, a felfestések önmagukban nem adnak biztonságérzetet”. Csak azt jelzi, hogy mekkora minimum oldaltávot kellene hagyni az autósoknak, buszoknak a kerékpárosok mellett, azonban ezt sokszor nem veszik figyelembe. „Sok olyan szakasz van, ahol el sem fér két gépjármű plusz egy kerékpáros, pláne ha mindkét oldalon kerékpár is közlekedik. Ilyenkor jön a dudálás, káromkodás, illetve sokszor előfordul, hogy a gépjármű »ráhúzza« a kormányt a kerékpárosra, ami egyrészt balesetveszélyes, de elég sok ijedelmet is okoz” – részletezte Kordik Szabolcs.
S hogy összességében mi lenne a megoldás a kecskeméti útburkolati jelek megoldására? Kordik Szabolcs szerint erre nincs más megoldás, mint rendszeresen frissíteni a jelzéseket. Ezen felül az útburkolat minőségén kellene változtatni, hogy „a frissen festett jelzések a töredezett, kátyús utakon ne olyanok legyenek, mint kutyakakin a piros masni, tehát messziről mutatós, de ha belelépsz, csak szitkozódsz”.
Végül jöjjön az MKKP képviselője, valamint lapunk közös top3-as fotócsokra, amelyben Kecskemét legelfuseráltabb felfestéseit osztjuk meg olvasóinkkal. Íme:
3. A dobogó harmadik fokát az alábbi gyalogátkelő szerezte meg, mely pár héten belül úgy múlik ki, mint az Orbán-család hatvanpusztai zebrái iránt a közérdeklődés:
Háziversenyünk harmadik helyezettje az alábbi kopott zebra lett / Forrás: KecsUP Hírek2. Nincs ki a két kereked! Igen, tudjuk, hogy a kettő igazából négy, de lassan úgyis egy lesz. Legalábbis a Liszt Ferenc utcai kerékpár lassan biztosan monociklivé válik! Addig is egy ezüstéremmel vigasztalódhat.
A második helyezett / Forrás: KecsUP HírekVégül az abszolút győztes a Jókai utcán fellelhető, talán Kecskemét leghülyébb felfestése lett, mely akár a nemzetközi gödörfestés különszámában is megállná a helyét:
Félresikerült útburkolati jel a Jókai utcán / Forrás: Kordik Szabolcs