Az Amnesty International Magyarország adatai szerint a nemek közötti bérszakadék jelenleg 17,8 százalékos Magyarországon, ami jelentősen magasabb a 12 százalékos uniós átlagnál. Ez havi szinten bruttó 130 ezer, éves szinten pedig több mint másfél millió forintos különbséget jelent a férfiak javára. Az Amnesty arra figyelmeztet: a kormánynak legkésőbb jövő júniusig be kell építenie a magyar jogba az uniós bérek átláthatóságáról szóló irányelvet, amely a nők számára fordulópontot hozhat. Lapszemle.
A civil jogvédő szervezet ezért idén október 27-re jelölte ki az Egyenlő Díjazás Napját – azt a napot, amelytől szimbolikusan a nők „ingyen dolgoznak” év végéig, a férfiakhoz képest fennálló bérkülönbség miatt. Tavaly ez a dátum október 29-re esett.
A szervezet emlékeztet, hogy egy új szabályozás értelmében 2027-től a nagyobb vállalatoknak kötelező lesz jelentést készíteniük a nemek közötti bérkülönbségeikről, és az adatokat nyilvánosságra kell hozniuk. A munkavállalók pedig kikérhetik majd, hogy az azonos értékű munkát végző kollégáik átlagosan mennyit keresnek – nemi bontásban. Ha felmerül a hátrányos megkülönböztetés gyanúja, a bizonyítási teher a munkáltatóra hárul.

