Logo
Tisza-Szigetek-Kecskemet-oktober-23-unnepseg-29-1.jpg

Az 1956-os hősökre emlékeztek a kecskeméti Tisza Szigetek (galériával)

Október 22-én körülbelül hetvenen tették tiszteletüket az 1956-os forradalom és szabadságharc 69. évfordulójának alkalmából Kecskemét belvárosában, az 1956-os emlékműnél. A koszorúzással és gyertyagyújtással végződő közös megemlékezést a Csengő Barack Tisza Sziget, a Főnix TISZA Sziget, a Márciusi Ifjak TISZA Sziget és a Repülőrajt TISZA Sziget szervezte.

2024-ben a Tisza Szigetek tagjai és a Tisza Párt szimpatizánsai még az önkormányzati ünnepségre látogattak ki – többen különböző pártszimbólumokat is magukkal vittek. Idén azonban egy nappal a központi megemlékezés előtt, szerdán gyűltek össze.

Jelentkezz be a KecsUP-ra!

Lépj be a beszélgetéshez és hogy jobban megismerjük egymást.

A megemlékezésen hárman álltak mikrofon mögé: Elek Nikolett műsorvezetőként, Halasi Molnár Ildikó verset szavalt, Farkas Gábor pedig beszédet mondott.

„Hatvankilenc év telt el azóta, hogy 1956 hősei kiálltak a szabadságért. Nem volt mögöttük párt, nem volt mögöttük pénz, nem volt mögöttük hatalom. Csak a hit, hogy a nemzetnek joga van igazságban, méltóságban és szabadon élni” – kezdte sorait Farkas Gábor. Beszéde során a múltat többször is párhuzamba állította a jelennel, szerinte 1956-ban kimondták az igazat, akkor is, ha kényelmetlen volt a hatalmasoknak. „Ma is vannak ilyenek” – hangsúlyozta.

Kiemelte: az ’56-os hősök nem azért mentek utcára, hogy egyik pártot a másikra cseréljék, hanem azért, mert vissza akarták venni a hazájukat. Farkas szerint ma is ez a magyarok feladata. „Isten áldja 1956 hőseit, Isten áldja Kecskemétet és Isten áldja a szabad, igaz Magyarországot!” – fejezte be.

A műsort követően lejátszották a Himnuszt, majd ezt követte a koszorúzás és a gyertyagyújtás. Az önkormányzat október 23-án, 10 órától (szintén az emlékmű közelében, a szökőkút mellett van a színpad) rendezi meg 1956-os eseményét, amelyen Szeberényi Gyula Tamás fideszes országgyűlési képviselő is beszédet mond – számoltunk be korábban. A KecsUP Hírek természetesen ott is jelen lesz és tudósít.

Tisza-Szigetek-Kecskemet-oktober-23-unnepseg-7-640x420.jpg
Tisza-Szigetek-Kecskemet-oktober-23-unnepseg-5-640x420.jpg
Tisza-Szigetek-Kecskemet-oktober-23-unnepseg-6-649x420.jpg
Tisza-Szigetek-Kecskemet-oktober-23-unnepseg-4-654x420.jpg
Tisza-Szigetek-Kecskemet-oktober-23-unnepseg-3-630x420.jpg
Tisza-Szigetek-Kecskemet-oktober-23-unnepseg-8-624x420.jpg
Tisza-Szigetek-Kecskemet-oktober-23-unnepseg-12-651x420.jpg
Tisza-Szigetek-Kecskemet-oktober-23-unnepseg-11-648x420.jpg
Tisza-Szigetek-Kecskemet-oktober-23-unnepseg-10-650x420.jpg
Tisza-Szigetek-Kecskemet-oktober-23-unnepseg-13-630x420.jpg
Tisza-Szigetek-Kecskemet-oktober-23-unnepseg-19-630x420.jpg
Tisza-Szigetek-Kecskemet-oktober-23-unnepseg-16-630x420.jpg
Tisza-Szigetek-Kecskemet-oktober-23-unnepseg-14-633x420.jpg
Tisza-Szigetek-Kecskemet-oktober-23-unnepseg-17-630x420.jpg
Tisza-Szigetek-Kecskemet-oktober-23-unnepseg-15-655x420.jpg
Tisza-Szigetek-Kecskemet-oktober-23-unnepseg-25-662x420.jpg
Tisza-Szigetek-Kecskemet-oktober-23-unnepseg-23-630x420.jpg
Tisza-Szigetek-Kecskemet-oktober-23-unnepseg-20-630x420.jpg
Tisza-Szigetek-Kecskemet-oktober-23-unnepseg-21-633x420.jpg
Tisza-Szigetek-Kecskemet-oktober-23-unnepseg-26-615x420.jpg
Tisza-Szigetek-Kecskemet-oktober-23-unnepseg-29-648x420.jpg
Tisza-Szigetek-Kecskemet-oktober-23-unnepseg-30-611x420.jpg
Tisza-Szigetek-Kecskemet-oktober-23-unnepseg-27-648x420.jpg
Tisza-Szigetek-Kecskemet-oktober-23-unnepseg-31-630x420.jpg
Tisza-Szigetek-Kecskemet-oktober-23-unnepseg-28-630x420.jpg
Tisza-Szigetek-Kecskemet-oktober-23-unnepseg-32-630x420.jpg

1 / 26

Új galéria



KecsUP Shorts

Összes videó