A tizenöt éves kecskeméti Ronkó Márknak mindene a foci, nagypályán és kispályán egyaránt űzi, és igen tehetséges: a KTE U15-ös csapatának ő volt a legjobbja az elmúlt szezonban. Az, hogy eddig eljutott és így teljesít, már csak azért is hihetetlenül elismerésre méltó, mert hatéves korában egy vírus megtámadta az egyik szemét, és emiatt szinte teljesen elvesztette a látását. Felnőtteknek is példamutató, milyen hihetetlen elszántságról és kitartásról tett és tesz tanúbizonyságot, futball iránt szenvedélye pedig minden nehézségen átlendítette. Szülei és edzője is küzdeni tudását dicsérték a KecsUP-nak adott interjúban. Márk nagy álma, hogy egyszer kipróbálhassa magát egy külföldi bajnokságban, a csúcs Anglia lenne számára.
A Ronkó név biztosan sokaknak ismerősen cseng a kecskeméti és környéki futballbarátok fülében: Márk édesapja, Zsolt a KTE-ben nevelkedett, több csapatban is játszott a megyei I. osztályban. A Városfölddel érte el legnagyobb sikereit: egy ízben megszerezték a bajnoki aranyérmet, ő pedig kétszer elhódította a gólkirályi címet. A futsalban is kipróbálta magát, játszott az NB I-ben és az NB II-ben is. Közel harminc éves pályafutás után akasztotta végleg szögre a csukát.
„Nagyon bíztam benne, hogy a gyerek követni fog” – vág bele történetükbe Zsolt, hozzátéve, eleinte nem is volt a dolog olyan magától értetődő. Márk ugyanis nem a focival kezdte pályafutását, hanem először a kézilabdát próbálta ki. Ez olyan szempontból nem meglepő, hogy a családban ennek a sportágnak is volt hagyománya, az apai nagypapa űzte, ő pedig nagy példakép volt (Márk második, Balázs keresztnevét miatta kapta). De a kéziedzéseken gyorsan kiderült – Zsolt nem titkolt örömére -, hogy Márk sokkal jobban szereti rúgni a labdát, mint dobni. Otthon, az udvaron is állandóan passzolgattak és gyakorolták a lövéseket.
„Az iskolában is folyton az járt az eszemben, hogy mikor focizhatok újra. Önbizalmat adott a foci, nagyon sok barátot szereztem” – mondja Márk.
Első klubja az UFC volt, ahol jól megtanulta az alapokat, több mostani csapattársával már ekkor is együtt játszott. Látszott, hogy ügyes, több tornáról elhozta a legjobb játékosnak járó különdíjat. Szülei úgy döntöttek, a továbbfejlődés érdekében átviszik a magas színvonalú utánpótlás-neveléséről ismert SC Hírös-ÉP-hez. Itt U11-es koráig játszott, és csapatával szintén nagyon szép eredményeket értek el, egy rangos nemzetközi tornán például másodikok lettek.
A Hírös-ÉP-nél viszont nem volt serdülőcsapat, így Márk a KTE-hez igazolt. Zsolt szerint ezzel teljesen új fejezet kezdődött életében, hiszen a lila-fehéreknél sokkal nagyobb a verseny és komolyabbak az elvárások is.
„Itt is gyorsan megmutatta a tudását, de meg kellett küzdenie a helyéért a csapatban. Szerencsére kiskora óta az a legnagyobb erőssége, hogy soha nem adja fel. Mindig adódtak előtte akadályok, de leküzdötte őket, és ez a rettentő kitartásának és a munkabírásának köszönhető, mind a mai napig. Akárhányszor a padlóra kerül, mindig feláll. Pedig egyszer – nem a KTE-nél – azt is megkapta, hogy belőle ‘úgysem lesz semmi’. Ám folyamatosan bizonyítja, hogy van helye a pályán, a csapatában” – tekint büszkén fiára Zsolt.
A szülők érzéseit akkor érthetjük meg igazán, ha elmondjuk, Márk min ment keresztül. Hatéves volt, amikor kiderült: gondok vannak a jobb szemével.
„Emlékszem, éppen készült az iskolakezdésére, az első osztályra és nagyon gyakran panaszkodott, hogy fáj a feje. A háziorvosunk többféle vizsgálatot javasolt, többek között szemészetet is. Végül egy magánrendelésen az orvos, miután megnézte Márk szemét, azt mondta: „anyuka, én itt már nem tudok segíteni’’, meg hogy ha nagy mázlink van, akkor nem vakul meg teljesen. Egyetlen szülőnek sem kívánok egy ilyen pillanatot” – idézi fel Márk édesanyja, Kovács Zsuzska.
„Kiderült, hogy a jobb szeménél a makula degeneratív elváltozásáról van szó (a makula – vagy sárgafolt – az éleslátás helye, ez az ideghártya-terület felelős a kép észlelésekor az éles látásért – a szerző). A Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinikáján a téma specialistája, dr. Maka Erika doktornő megállapította: nem veleszületett rendellenességről beszélünk, azaz nem az időskorra jellemző makula degeneráció figyelhető meg Márknál, hanem egy gyors lezajlású vírusfertőzés vitte el a látását. Hegesedést figyeltek meg a makulán, noha a látóidegei épek. Teljesen megdöbbentett, sokkolt minket a diagnózis. Kiderült az is, hogy a folyamatot már nem lehet visszafordítani, a műtét pedig sajnos rendkívül nagy kockázattal járna” – folytatja az édesanya. Hozzáteszi: a fertőzésnek semmilyen, a szemnél jelentkező tünete – pír vagy gyulladás – nem volt.
Mivel gyerekkorban az ilyen betegség nagyon ritka, és kevés a tapasztalat, az orvosok azt tanácsolták, próbálkozzanak a jó szem letapasztásával. Ám ezzel sem javult Márk látása, viszont az életminőségét nagyon hátrányosan érintette, így végül abbahagyták a ragasztást.
„Kilencven százalékos a látásvesztése. Ha a jó szemét letakarja, akkor hiába ülsz egy méterre tőle, csak homályosan látja az arcodat. A Magyar Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun Megyei Egyesületénél egy eszköz segítségével megmutatták, ez milyen érzés lehet. Mintha egy hangyaboly lenne a szeme előtt, és néha azon felsejlik egy kis fény – azon kell megpróbálnia kilátnia. Majdnem elkezdtem sírni, amikor ezzel szembesültem. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy miután ilyen korán következett be ez a dolog, Márk agya megtanult jól alkalmazkodni, és ő a hihetetlen kitartásával kiválóan tudja kompenzálni ezt a hátrányát. Nem látszott és nem látszik azon, ahogy ír, olvas, és a focipályán is magabiztosan mozog. Azt mondták az orvosok, hogy sportolhat, sőt, jogosítványt is szerezhet. De elég hosszú időnek kellett eltelnie, amíg felfogtuk és feldolgoztuk ezt a dolgot” – emlékezik vissza Zsuzska.
Az viszont egy pillanatra sem merült fel az ijesztő diagnózis után, hogy Márk abbahagyja a futballt.
