Az őszi időjárás rengeteg szabadidős sportolót kényszerít arra, hogy a mozgást beltéren folytassa, amivel párhuzamosan sok kezdő és visszatérő is ebben az időszakban jelenik meg az edzőtermekben. De vajon miért van ez így, hogyan érdemes belevágni az edzésbe, az eredményhajhászás kifizetődő-e? Cikkünkben ezt járjuk körbe.
„A sporthoz való visszatérések oka gyakran az, hogy a nyári szünet, a nyaralások után a gyerekek végre újra iskolába, óvodába mennek, a szülők napjai tervezhetőbbek, kiszámíthatóbbak lesznek. A heti rutinjaikba ismét be tudják illeszteni az edzéseket” – mondta el a KecsUP Híreknek Vámosi Balázs, személyi edző, a kecskeméti AB’s Therapy edzőterem társtulajdonosa. A szakember szerint a fiatalokra is igaz ugyanez, ám ők főleg párban, vagy nagyobb csoportban szeretnek edzeni járni, amit iskola után – ha már egyébként is a nap részét együtt töltik –, könnyen meg tudnak oldani. És van egy szűkebb réteg, akik a nyaralás során döbbennek rá, hogy rettentő rossz formában vannak, kellemetlenül érzik magukat a strandokon. Ezért elhatározzák, hogy életmódot váltanak, mert ezt a rossz élményt soha többé nem szeretnék átélni.
A mozgásra mindenképpen megéri időt szakítani, akkor is, hogy a szervezetünk, testünk egyébként hosszú ideig képes életben maradni annak ellenére is, ahogyan bánunk vele. Hiszen autóval járunk mindenhova (jogsi híján elektromos rollerrel), a munkában ülünk, vagy egysíkú mozgást végzünk, feldolgozott, ócska élelmiszereket eszünk, sokat. Hogy minden panaszt gyógyszerekkel, tapaszokkal, krémekkel kezelünk. „Ezek után meg igazságtalannak érezzük, ha utolérnek minket az egészségügyi problémák. Pedig ha rendszeres mozgással, tudatosabb étkezéssel elérhetjük, hogy minőségibb életet éljünk, akkor ezt meg kell tennünk, hálából a szervezetünknek! Ez nem egy lehetőség, ez a kötelességünk” – mondta Vámosi Balázs.


