Miért tüntettünk a józan drogpolitikáért? (Sárosi Péter, Drogriporter írása)

December 6-án a Drogriporter kezdeményezésére zenés tüntetést tartottunk a Kossuth téren a parlament előtt. Ezen több ezer ember fejezte ki tánccal a tiltakozását a kormány drogellenes kultúrháborújával szemben. De vajon mi lehet az alternatíva?

A kormány az utóbbi hónapokban csúcsra járatta a drogellenes háborút. Diszkórazziákon vegzálják a fiatalokat, bilincsben visznek el olyanokat is, akiknek aztán negatív lesz a tesztje. Zenészeknél, ellenzéki politikusoknál volt házkutatás. Egy új rendelet három hónapra bezárhatóvá tesz olyan klubokat, kocsmákat, ahol a rendőrség szerint akár a gyanúja felmerülhet a drogterjesztésnek. Sokan tartanak joggal attól, hogy emögött a rendpárti buzgalom mögött nem hiteles aggódás van a közbiztonság vagy a közegészség miatt: hanem politikai haszonlesés. A kormánykritikus véleményformálók, közösségek szelektív megfélemlítése.

Igen, a drogprobléma tényleg létezik. És a rendőrségnek valóban van dolga vele. Vannak olyan erőszakos bűnözők, akik drogkereskedelemmel (is) foglalkoznak. Én magam is találkozok olyan jelenségekkel a fővárosban, vagy másutt, ahol szükségesnek látom a rendőrség beavatkozását. Például ha nyíltan megy a drogterjesztés az utcán, vagy ha emberek lépcsőházakba törnek be, hogy drogozzanak: az nyilván nem tolerálható. De a bulizó fiatalok tömeges vegzálásával ezek a társadalmat zavaró jelenségek nem fognak megoldódni. Egyrészt azoknak a rendőröknek, akik ilyen razziákban részt vesznek, lenne sokkal jobb dolga.

Másrészt pedig a drogproblémák visszaszorítása sem lehetséges pusztán rendőri eszközökkel. A drogfüggőség nem csak „rossz döntések” következménye, nem is egyszerűen arról szól, hogy valaki „rossz társaságba” került. Ma már tonnányi szakirodalma van annak, hogy azok a fiataloknak a túlnyomó többsége, akik kísérleteznek kannabisszal, éppúgy nem válik függővé, mint akik kipróbálják az alkoholt. És akik függővé válnak, azok egy csomó más szempontból is kilógnak a sorból: többnyire feldolgozatlan gyermekkori traumákkal, gyakran súlyos mentális problémákkal küzdenek.

Tüntetésünkön felszólalt egy felépülő problémás ivó édesanya is, aki bátran és őszintén vallott arról, hogy milyen nehéz ma Magyarországon egy olyan ember helyzete, aki függőségből épül fel. Hogy milyen kevés támogatást és milyen sok ítélkezést, megbélyegzést kap. És a kormányzati kettős mérce, ami egyrészt az alkoholt mértéktelenül népszerűsíti, míg az illegális drogokat démonizálja, csak a megbélyegzést növeli és rontja a felépülés esélyeit.

Ha úgy tetszik, a józan drogpolitika az arany középút a két szélsőség: az agresszív pálinka-liberalizáció és az illegális szerek használóival szembeni szemellenzős szigor között.

A függőség soha nem egyetlen egyén problémája, hanem egy közösségé – egy rosszul működő tinédzser mögött mindig egy rosszul működő, diszfunkcionális család, közösség, iskola van. És persze az egész társadalom: nem véletlen az, hogy az egyre több család életét megkeserítő dizájner drog, a kristály használata éppen a legszegényebb, leginkább kirekesztett közösségek körében terjed a leggyorsabban. Ahhoz, hogy ezt a terjedést meg lehessen állítani, ahhoz többre van szükség rendőrségnél.

Nem elég kivenni a drogot a képletből, kell valamit a helyére rakni. Mert ha pusztán lecsukjuk a dílert, attól a kínálat nem szűnik meg: hiszen marad a kereslet. És mindig lesz, aki azt kielégítse a jelentős profitért cserébe. Szükség van arra, hogy befektessünk az emberekbe, közösségekbe: lakhatás, nem leszakadást, hanem társadalmi mobilitást biztosító oktatás, színvonalas egészségügyi ellátás, támogatás a feldolgozatlan traumák, kezeletlen mentális zavarok kezeléséhez. Ezek nélkül csak a felszínt karcolgatjuk.

A józan drogpolitika lényege: üljünk le a témához leginkább értő szakemberekkel, érintett közösségekkel. Térképezzük fel együtt a problémákat és tervezzünk egy nemzeti drogstratégiát, ami megoldásokat kínál ezekre. Magyarországnak öt éve nincs ilyen stratégiája. Ennek része kellene, hogy legyen a korszerű megelőzés: ami nem elrettentő rendőri előadásokról szól, amikről már régóta tudjuk, hogy hatástalanok. Hanem hiteles szakemberek által tartott rendszeres, interaktív, a fiatalokat bevonó foglalkozásokról. Támogassuk a függőket a felépülés útján, építsük újjá az utóbbi években leépült addiktológiai ellátórendszert.

Legyenek újra pályázatok a segítő szervezetek számára, amelyeket 2021-ben megszüntetett a kormány. Ha egy horgászstratégiára a kormány 24 milliárd forintot költ, vajon akkor drogstratégiára miért nincs legalább pár milliárd forintja?

A tüntetésen arra kértük a fiatalokat, hogy jöjjenek el józanul és táncoljunk együtt tiltakozásul a kormány értelmetlen drogháborúja és a józan drogpolitika mellett. Ennek a kérésnek végül 2-3 ezer ember tett eleget. És garantáljuk, hogy erről a tüntetésről nem távozott senki frusztráltan, ellenben energiával és reménnyel feltöltve. Hiszen a közös tánc nem egyszerűen szórakozás – hanem a kollektív gyógyulás egyik legősibb eszköze.

Bár a kormánysajtó megpróbálta úgy beállítani, mintha ez a tüntetés „a drogok népszerűsítéséről” szólt volna, vagy csak elkényeztetett libsi gyerekek tüntettek volna azért, hogy „szabadon drogozhassanak” – a valóságban a tüntetés szervezői drogprevenciós díjat érdemelnének. Hiszen mutasson nekem bárki olyan hazai rendezvényt, ami elérte volna, hogy ilyen sok fiatal JÓZANUL táncoljon több órán keresztül techno zenére?

Szerző: Sárosi Péter, a Drogriporter.hu szerkesztője