Ezúttal minden szem Kecskemétre figyel: december 6-án, szombaton Kecskeméten folytatódik Orbán Viktor és Magyar Péter kettős országjárása – számoltunk be korábban. Előbb, 11 órától a miniszterelnök eseménye lesz, ő a Messzi István Sportcsarnokban várja az érdeklődőket, a részvétel regisztrációhoz kötött. Kollégáink már a helyszínről tudósítanak – folyamatosan frissülő, élő közvetítés a háborúellenes gyűlésről.
13:10 – Véget ért a beszélgetés, a szereplők élvezték, de Orbán szerint az a fontos, hogy az emberek hogy érezték magukat. „35 éve ezt csináljuk, úgyhogy nehéz újat mondani, keressük a formátumot” – mondta. Állítja, ez egy kísérlet volt arra, hogy a közéletet, politikát szórakoztatóvá, érdekessé tegyék. „Hajrá Magyarország, hajrá magyarok” – köszönt el a miniszterelnök.
13:06 – Csiszár Jenő felolvasott ellenzéki narratívákat és feltett ezzel kapcsolatos kérdéseket, ezekre Orbán gyors és rövid válaszokat adott, lényegében elterelte a témát (MNB-ügy, Szőlő utca). Az esemény végéhez érve bejelentették a szavazás eredményét, amit a közönség nevetgélve, lapos tapssal értékelt.

12:52 – A miniszterelnök szóba hozta az ebadót is (amelyet egyébként a Fidesz vezetett be), a Tisza Pártot baloldalinak nevezte, majd elmondta, hogy ezért a „választók ki fogják osztani a kis taslikat” a választáson, ezt a mozdulatot a kezével is bemutatta. Beszélgetőpartnere szerint ha Orbán így folytatja, akkor (nagyon fiatalosan és szuverénen fogalmazva – a szerk.) „standing ovation” lesz.
„2012. januártól ebrendészeti hozzájárulást vethetnek ki az önkormányzatok, egy veszélyes eb gazdájától 20 ezer, egyéb kutya gazdájától 6 ezer forint ebadó szedhető. Háromévente egyszer minden településen kötelező lesz az ebösszeírás” – írta akkor a Petőfi Népe.
12:42 – Orbán Viktor kiemelte, hogy sok mindenről előre gondolkodik, így tett a háború utáni időszakkal és a 2026-os választási győzelemmel is. Utóbbi említést követően hatalmas tapsot kapott, majd hozzátette, hogy nem behűtött pezsgővel készül erre. „December elején megy egy magyarországi gazdasági delegáció Moszkvába üzeletről beszélgetni – mondta Orbán, bár nem fejtette ki részletesen. A közönség ezt tapssal fogadta” – emelte ki helyszínen tartózkodó kollégánk.

12:32 – „Műfajilag próbálják a pártgyűlést podcast-formába önteni, két ismerős, azonos gondolkodású ember beszélget, mára már Orbán nem áll ki pódiumra, beszélgetősre fogják a stílust. Kevés taps volt eddig a miniszterelnök szereplése alatt, elemez, magyarázza a világot. Orbán Balázs is beszélt arról, hogy a tankönyvek szerint milyen folyamatok vezetnek el a háborúig – ezt ecseteli most Orbán Viktor is” – tudósított kollégánk.

12:28 – Orbán Viktor kijelentette, hogy a kecskemétiek még sosem hagyták cserben, a legnagyobb bajban sem, és ez kölcsönös. „Ez egy nagyon erős nemzeti jobboldali, keresztény bástya” – mondta Kecskemétről a miniszterelnök.
12:20 – Stand-uphoz hasonló beszélgetést folytat a miniszterelnök, a nézőknek szavazniuk kell a „hét tahóságáról” és a „hét királyságáról”. Mindkét esetben két opció van, az első „királyság”, hogy 11%-kal nő a minimálbér, a másik pedig az, miszerint 12 év után újra vb-negyeddöntős a magyar női kéziválogatott. A „hét tahósága” opciói, hogy a Tisza letagadta a saját megszorító csomagját, illetve hogy Brüsszel kinyírná a rezsicsökkentést. Borzasztó nehéz kérdéseket kapott tehát a miniszterelnök.
12:11 – Úton a színpad felé Orbán Viktor miniszterelnök. Őt a műsorvezetők után különböző politikusok „mutatták be” a kivetítőn, köztük Donald Trump és Putyin. Séta közben kezet fogott pár emberrel, a színpadhoz érve ujjongás és „Viktor, Viktor” rigmus fogadta.

12:07 – A rövid videó után a már megszokott kormánypárti kombó, Radics Gigi és Curtis adta elő a Szabadság vándorai című dal feldolgozását. Utóbbi életéről a közeljövőben filmet is fognak forgatni. Szabó Zsófi szerint az előadópáros megunhatatlan.

12:04 – A Laczkó-Zsámboki Angéláéhoz hasonló kampányfilmet vetítettek le Ivkovicsné Béres Tímeáról, a Kecskeméti Junior Sport Nonprofit Kft. ügyvezetőjéről. Az ő kisfilméből sem maradtak ki gyermekei és a háború sem.
12:02 – „Orbán Balázs segítséget kér mindenkitől – érdekes. Kiemeli hogy ez nem pártpolitikai kérdés, ami ugye sarkított érvelés, hiszen választások lesznek, pártok küzdenek meg a hatalomért és ez egy is egy fideszes gyűlés, még akkor is ha már nem Fidesz-KDNP gyűlésnek hívják, hanem átkeresztelték a pártgyűléseket – jelenleg DPK vagy éppen háborúellenes gyűléssé” – tudósított kollégánk.
12:00 – Cseh Tamást is megtaláltuk a résztvevők között, akit várhatóan Szeberényi Gyula Tamás helyett indítanak Fidesz-színekben 2026-ban. Mellette jelen van Deustch Tamás EP-képviselő, Lezsák Sándor országgyűlési képviselő és Szentkirályi Alexandra fővárosi képviselő is, aki a 2024-es választáson Vitézy javára visszalépett a főpolgármesterségért folytatott versenytől.

11:59 – Jelenleg a miniszterelnök facebook oldalán 800-an követik Orbán Balázs beszédét, a Partizánon 2800-an, Orbán Viktor Youtube-csatornáján pedig közel 400-an.
11:48 – Megérkezett Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója, aki elsők között a kis Jézus lefejezéséről, Brüsszelről, iszlám- és woke radikalizmusról beszélt. Gyorsan megemlítette Európa hanyatlását és a migrációt is. Európa gazdasági értelemben vett hanyatlását is hosszasan fejtegette. Természetesen a monológ végére eljutott a háborúig, Ruszin-Szendi Romuluszig és a Tisza Pártig is.














