Logo
pinter5.jpg

Pintér Sándor előírta: fejenként legalább évi 60 ezer forint a tisztálkodásra fordítandó támogatás az állami gondozott gyerekeknél

2025 utolsó napjaiban számos kormányrendelet jelent meg a Magyar Közlönyben, ezek között szúrta ki a Vakmajom Facebook-oldal azt a belügyminisztériumi rendeletet, amely a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti, gyermekvédelmi intézmények, valamint személyek szakmai feladatairól és működésük feltételeiről szóló jogszabályt módosítja.

Jelentkezz be a KecsUP-ra!

Lépj be a beszélgetéshez és hogy jobban megismerjük egymást.

Az elérni kívánt cél, hogy „az otthont nyújtó ellátásban részesülő gyermek és a javítóintézetben nevelt fiatalkorú az életkorának, ellátási szükségletének megfelelő ellátásban részesüljön a testi, értelmi és érzelmi fejlődésének maradéktalan biztosítása érdekében azáltal is, hogy meghatározásra kerül a tisztálkodáshoz kapcsolódó kiadásokra fordítandó támogatás legalacsonyabb összege”.

Ezt követően jönnek a pontokba szedett részletek, amelyek szerint a személyi higiéné biztosítása, valamint a textíliával való ellátás keretében gyermekenként biztosítani kell legalább

  • a mindennapos tisztálkodáshoz, testápoláshoz szükséges feltételeket, tisztálkodási és testápolási szereket, valamint textíliákat,
  • a csecsemők és kisgyermekek ellátásához szükséges anyagokat, eszközöket és 3 váltás ágyneműt.
  • Előírják még, hogy a tisztálkodáshoz kapcsolódó kiadásokra fordított támogatás összege nem lehet kevesebb gyermekenként évi 60 000 forintnál.

Hasonló szerepel a javítóintézetek rendtartásáról szóló rendelet módosításában is, eszerint „a fiatalkorú számára biztosítani kell a legalább napi rendszerességű tisztálkodáshoz szükséges feltételeket. A tisztálkodáshoz kapcsolódó kiadásokra biztosított támogatás összege nem lehet kevesebb ellátottanként évi 60.000 forintnál” – áll a 24.hu cikkében.