Szolgálatikutya válogatót tart a rendőrség január közepén Dunakeszin, amelyben akár a kecskeméti kutyatartók is érintettek lehetnek. Feltéve, hogy a helyi négylábú megfelel a felé támasztott elvárásoknak, illetve sikerrel elvégzi a speciális kiképzést. Az, hogy a város hogy áll rendőrkutyákkal, és az ebrendőrök pontosan miben nyújtanak segítséget a helyi hatóságnak, vagy hogy a megyeszékhelyen szolgálatot teljesítő négylábúakat milyen eszközökkel képzik ki, az csak a következő interjúnkból derül ki.
A rendőrség a szolgálati kutyái utánpótlása érdekében kutyakiválasztási eljárást tart január 14-én reggel 9 órától a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ Dunakeszi telephelyén. A hatóság a „castingra” olyan ebek – elsősorban német juhászkutyák, belga juhászkutyák (malinois), illetve ezen fajták keverékei – bírálatra felvezetését várják, melyek megfelelnek a feltételeknek. A kiválasztási eljárásra történő jelentkezés a [email protected] e-mail címen történik – közölte a police.hu. A KecsUP Hírek többek között ezzel, valamint a kecskeméti ebrendőr állománnyal kapcsolatban tett fel kérdéseket a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányságnak, melyre a helyi szerv sajtóosztálya készséggel válaszolt.
Egy „civil kutyából” lehet-e szolgálatot teljesítő eb, van-e példa arra, hogy egy kutyát felfedez a hatóság?
Igen, van erre is példa, de nagyon ritkán. A kiválasztási eljárás nagyon komplex feladat, melyet nehéz előképzés nélkül teljesíteni.
Egy kutyának milyen kritériumoknak kell megfelelnie ahhoz, hogy aktív szolgálatot teljesíthessen?
A szolgálati kutyák komplex és összetett feladataik elvégzéséhez egy bonyolult és nehéz kiválasztási eljáráson mennek keresztül, melynek során sok tesztet kell sikeresen teljesíteniük. A Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ oktatói állományából összeállított szakmai bizottság szemrevételezi a kutya külső megjelenését; megnézik, hogy magabiztosan viselkedik-e mélységben magasságban, sötétségben, szűk helyen. Az állat nem félhet az emberek között, de nem is támadhatja meg őket indokolatlanul. Tűrnie kell a kutyának a lövés hangját, valamint a kereső szakirányba szánt nebulónak az elrejtett apporttárgyat meg kell tudnia keresni. Az őrző-védő feladatra szánt kutyának alapvető őrző-védő munkát kell bemutatnia, például fenyegetettség esetén nem tanúsíthat félelmet. A kiválasztási eljárás folyamatában a tesztek eredményeként dől el, hogy melyik kutyának mihez van nagyobb adottsága, képessége. Ezen felül a kiválasztási eljárás másik fontos tényezője az nagyon sokrétű egészségügyi szűrővizsgálat eredménye, melyet a rendőrség állatorvosa végez el.
Milyen életkor a legideálisabb arra, hogy egy kutya átessen a kiképzésen?
A kutyának az 1 éves kort mindenképp meg kell haladnia, hogy szolgálati kutya lehessen, de a legmegfelelőbbek általában a 1,5-2 éves kutyák.


