Logo
refuel-ga2408618b_1280.jpg

Megjelentek az üzemanyag-árstop részletszabályai, több kisebb kút is veszélybe került

Megjelentek az üzemanyag-árstop részletszabályai a legfrissebb Magyar Közlönyben, a rendeletet a Portfolio már értékelte is. Kiderült, hogy az árak befagyasztása a kisebb, kevésbé tőkeerős kutakat és láncokat sodorja veszélybe. Lapszemle.

Ahogy a KecsUP Hírek is megírta, a kormány eltörölte a benzinkutak árrését az árstopos üzemanyag-értékesítés esetére, azaz arra az esetre, ha valaki magyar forgalmival magyar rendszámú autóba tankol. Csakhogy azzal a fogyasztó folyamatosan veszteséget termel majd a kutaknak, hiszen az egyéb üzemeltetési költségeiket (bérköltség, bérleti díjak stb.) sem tudják majd kitermelni a marzsból” – összegezte a friss Magyar Közlönyben megjelent részletszabályokat a Portfólió. Hozzátették, ez a lépés a kisebb, kevésbé tőkeerős kutakat és láncoknak lesz különösen fájdalmas.

A vonatkozó rendeletből egyébként kiderült az is, hogy

Jelentkezz be a KecsUP-ra!

Lépj be a beszélgetéshez és hogy jobban megismerjük egymást.

  • a benzinkutaknak a kútoszlop kijelzőjén a piaci árat kell feltüntetniük;
  • az árstopos egységárat „az üzemanyagtöltő állomás területén vagy más arra alkalmas helyen (oszlopon vagy táblán) fel kell tüntetni, olyan magasságban és méretben, hogy az a közlekedési útvonalról jól olvasható legyen”;
  • „a kútoszlop környezetében, az üzemanyagtöltő állomást kiszolgáló kereskedelmi egység bejáratánál, valamint a pénztárnál” is tájékoztatást kell adni magyarul és angolul, „jól látható módon”, hogy ki melyik áron jogosult tankolni;
  • a benzinkutas kötelessége ellenőrizni, hogy az adott vásárló kedvezményes áron tankolhat-e, ehhez ellenőrizni kell „a gépjármű forgalmi engedélyének segítségével legalább a töltött gépjármű gyártmányát, típusát, színét és üzembentartóját”, továbbá „jogosult és egyben köteles a forgalmi engedélyen lévő vonalkód leolvasására vagy a gépjármű rendszámának feljegyzésére és számítógépes rendszerében a hozzá tartozó bizonylattal visszakereshető módon való tárolására”.

További részletek a Portfolio cikkében olvasható.