A zöld átállás nemcsak környezeti előnyökkel járhat, hanem a lakhatási válságot is súlyosbíthatja – erre figyelmeztet a Városkutatás Kft. három kutatója a ReHousIn uniós projekt eredményeit összegző elemzésében. A szerzők szerint az energetikai felújítások, a városi sűrítés és a zöldfelületi fejlesztések gyakran együtt járnak az ingatlanárak emelkedésével, ami kiszoríthatja az alacsonyabb jövedelmű lakókat. A jelenség egyszerre jelen van mindenhol a világban, Párizsban, Budapesten és még Kecskeméten is. (Utóbbival foglalkozni fogunk még a KecsUP Híreken). Lapszemle.
A tanulmány a „zöld paradoxon” jelenségét emeli ki: a klímavédelmi célú beruházások sok esetben éppen azoknak rontják a lakhatási helyzetét, akik eleve sérülékenyebb társadalmi csoportba tartoznak. Az energiahatékony korszerűsítésekből sok háztartás kimarad a magas belépési költségek miatt, miközben a felújított lakások értéke nő, ami az egész környéken árdrágító hatást indíthat el.
A városi sűrítés során ráadásul gyakran bontanak le régi, olcsóbb lakásokat, helyükre pedig magasabb árkategóriájú ingatlanok épülnek. Hasonló folyamat figyelhető meg a parkosítások és közterületi fejlesztések esetében is: a zöldebb, élhetőbb városrészek vonzóbbá válnak, ami felhajtja az ingatlanárakat és fokozatos lakosságcseréhez vezethet.
A kutatók szerint ezért a zöld átállás önmagában nem tekinthető társadalmilag igazságosnak. Úgy vélik, csak erős állami és önkormányzati beavatkozással – például megfizethető bérlakásprogramokkal, szociális támogatásokkal és a lakhatási piac szabályozásával – előzhető meg, hogy a fenntarthatóbb városok végül csak a tehetősebbek számára maradjanak elérhetők.
