Logo

Hankó Balázs (Fidesz-KDNP) volt kulturális és innovációs miniszter / Fotó: kormany.hu (Kitűzött kép)

25 évre szóló, ezermilliárd forintos megállapodást írt alá Krausz Ferenc és Hankó Balázs a választás előtt

2026. február 20-án, alig két hónappal az országgyűlési választás előtt finanszírozási szerződést kötött a Hankó Balázs (Fidesz) vezette Kulturális és Innovációs Minisztérium a Nobel-díjas Krausz Ferenc által, kuratóriumi elnökként irányított Élvonal Alapítvánnyal. A megállapodás már első látásra is jelentős összegről szólt: az alapítvány 261,7 milliárd forint közpénzhez juthatott volna. Lapszemle.

A Telex közérdekű adatigényléssel megszerzett dokumentumai alapján azonban kiderült, hogy a szerződés ennél jóval nagyobb léptékű vállalást takart. A lap szerint a most ismert támogatási megállapodás egy legalább 25 évre szóló keretmegállapodás része, amelynek alapján három-hat évente kötnének újabb szerződéseket a konkrét támogatási összegekről.

Ha a hat évre megállapított támogatási szint a teljes időszakban változatlan maradna, akkor a 25 éves program összértéke meghaladhatná az 1087 milliárd forintot. A szerződés részletei ugyanakkor ennél is összetettebb képet mutatnak, ezért a Telex becslése szerint a teljes időszakra vetítve legalább 1005 milliárd, de akár 1600 milliárd forintnyi közpénzről is szó lehet.

A dokumentum nemcsak a támogatás nagysága, hanem annak időtartama miatt is figyelemre méltó. A keretmegállapodás ugyanis előírja, hogy a felek legkésőbb annak lejárta előtt két évvel újabb, a következő 25 évre szóló megállapodást kötnek. Ez azt jelenti, hogy az alapítvány finanszírozását nem csupán negyedszázadra, hanem akár fél évszázadra is előre bebiztosíthatták volna.

A Fidesszel jó viszonyt ápoló Krausz Ferenc alapítványa 2025 novemberében jött létre közfeladatot ellátó közérdekűvagyon-kezelő alapítványként. A fizikus alapítványának célja, hogy világszínvonalú kutatói környezet jöjjön létre Magyarországon, amely „a jelen és a jövő világhírű magyar kutatóit szolgálja”. Ligeti Miklós, a Transparency International Magyarország jogi vezetője a Telexnek azt mondta: nem világos, miért kell magánjogi szerződésben, az államon kívülre szervezni ezeket a közfeladatokat, és az sem, hogy mi igazolja, hogy ebben a formában hatékony, az állami megoldásnál hatékonyabb a közfeladat ellátása.

A történet azonban fordulatot vett: május közepén az új kormány felbontotta a szerződést az Élvonal Alapítvánnyal, és az addig kifizetett mintegy 22 milliárd forintos támogatás visszafizetésére kötelezte a szervezetet.

A teljes cikk elolvasható a telex.hu oldalán.