A KecsUP Hírek kérdései nyomán elérhetetlenné vált a kecskeméti állatorvosi ügyelet weboldala. Az oldalon korábban olyan adatkezelési tájékoztató szerepelt, amely szerint az adatkezelő Cseh Tamás volt, és amely „választási és egyéb tájékoztatás” céljából történő adatkezelést is említett. A járási hivatalvezető szerint adminisztrációs hiba történt, téves adatkezelési tájékoztató került fel az oldalra, és a honlap nem gyűjtött és nem kezelt személyes adatokat.
Az állatorvosi ügyelet megszervezése évek óta visszatérő politikai vita Kecskeméten, amelyben Cseh Tamás még járási hivatalvezetőként is szerepet vállalt. Később a Fidesz országgyűlési képviselőjelöltjeként indult a választáson, kampányában pedig az állatvédelem és az ügyeleti rendszer kérdése is hangsúlyosan megjelent.
A KecsUP által archivált adatkezelési tájékoztató szerint ugyanakkor a kampányidőszakban indított weboldalon az adatkezelő Cseh Tamás volt, a kapcsolattartási e-mail-cím pedig a csehtamaskecskemet.hu domainhez kapcsolódott. A dokumentum szerint az érintettek hozzájárulásukkal személyes adataik kezelését engedélyezhették „további kapcsolattartás, véleménykérés, választási és egyéb tájékoztatás céljából”.
A tájékoztató felsorolása szerint az így kezelhető adatok között szerepelhetett volna a név, telefonszám, lakcím, e-mail-cím, életkor és az aláírás is. Ugyanakkor a KecsUP vizsgálata során nem talált olyan felületet a weboldalon, amelyen keresztül ilyen adatok tényleges megadása megtörténhetett volna.
Megkeresésünkre a Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal azt írta, hogy az állatorvosi ügyelet szervezése 2025-ben indult, amelyhez a Kecskeméti Járási Hivatal koordinációs segítséget nyújtott. Hangsúlyozták ugyanakkor, hogy „a Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatalnak, illetve a Kecskeméti Járási Hivatalnak az állatorvosi ügyelet weboldalával nincs kapcsolata, annak kialakításában nem vett részt, az adatkezelési tájékoztatóról nem volt tudomása”. A kormányhivatal válaszában azt is jelezte, hogy a további kérdésekben Cseh Tamás tud tájékoztatást adni.
Cseh Tamás lapunknak küldött válaszában azt írta, hogy az állatorvosi ügyelet weboldalát „magánszemélyként hoztam létre”, hogy segítse a lakosság minél szélesebb körű tájékoztatását. Közlése szerint „a honlap tájékoztató jellegéből adódóan semmilyen adatot nem kezel/kezelt, illetve gyűjt/gyűjtött”, ezért személyes adatok felhasználására sem kerülhetett sor.
A járási hivatalvezető szerint a kifogásolt dokumentum nem az oldal tényleges működését tükrözte. Mint írta:
Hozzátette, hogy „a hiba orvoslása érdekében szükséges intézkedéseket haladéktalanul megtettem”.
Mire a válaszok megérkeztek, a korábban még elérhető weboldal helyén már csak egy karbantartási üzenet fogadja a látogatókat. Az oldalon jelenleg az olvasható, hogy fejlesztés alatt áll, miközben az ügyelet központi telefonszáma továbbra is elérhető.

Jelenleg csak az ügyelet telefonszáma érhető el az oldalon -
A domain nyilvántartójától, az ISZT Nonprofit Kft.-től azt a tájékoztatást kaptuk, hogy a domaint természetes személy regisztrálta, ezért a GDPR szabályai alapján a használó személyes adatai nem nyilvánosak. A szervezet ugyanakkor megerősítette, hogy a domainhasználó adatai megfelelő jogalap vagy hatósági megkeresés esetén hozzáférhetők.
Az ügyben több kérdés továbbra is nyitott maradt. Nem derült ki, hogy a tévesnek nevezett adatkezelési tájékoztató pontosan mikor került fel a weboldalra, mennyi ideig volt nyilvánosan elérhető, illetve hogyan kerülhetett egy állatorvosi ügyelet tájékoztató oldalára olyan szöveg, amely választási célú kapcsolattartást is említett.
A rendelkezésünkre álló dokumentumok és válaszok alapján ugyanakkor nem találtunk arra utaló bizonyítékot, hogy a weboldalon keresztül tényleges adatgyűjtés vagy adatkezelés történt volna.


