Még Adonyból és Szatymazról is csatlakoztak vasárnap a Zöldítő Civil Társaság lelkes csapatához, a kecskeméti környezetvédők a Csukás-ér megtisztítására szerveztek közösségi szemétszedést.
Mint azt előzetesen megírtuk, az esemény célja nem csupán a hulladék összegyűjtése volt, hanem az is, hogy felhívja a figyelmet a város egyetlen patakjának állapotára, valamint a vízmegtartás jelentőségére.
A szervezők felhívásukban úgy fogalmaztak: „Kecskemét egyetlen patakja többet érdemel egy szemetes ároknál”, és azt is hangsúlyozták, hogy az akció csak a kezdet: „Ez most az első lépés!”.

Forrás: Zöldítő Civil Társaság Facebook-oldala
Hétfői posztjukból kiderül: a nagy hőség miatt kevesebben vettek részt a megmozduláson, mint amennyien előzetesen jelezték, de az extrém körülményekre tekintettel teljesen érthető. Viszont a meghirdetett szemétszedést már nem is szerették volna lemondani, mert nagyon fontosnak tartják az ügyet. Végül tizennégyen gyűjtöttek össze három nagy halom hulladékot.
A tikkasztó forróságot elkerülendő, egy házaspár már kora reggel elkezdte a munkát, és egy kisfiú is hősiesen segített a nap első felében. Egy-egy résztvevő pedig egyenesen Adonyból és Szatymazról jöttek el Kecskemétre az esemény miatt, amit a Zöldítők külön köszöntek.
Végül három óra alatt sikerült kitisztítani a tervezett területet. „Emberpróbáló feladat volt, de megérte!' - összegeztek bejegyzésükben.

Forrás: Zöldítő Civil Társaság Facebook-oldala
A Csukás-ér érintett szakasza a Bácsvíz Zrt. kezelésében áll, ezért a szervezők előzetesen engedélyt kértek és kaptak a terület használatához. Mivel a szemétszedés nem engedélyköteles tevékenység, ezt választották a kezdeményezés első eseményének. Tájékoztatásuk szerint a később tervezett beavatkozások már összetettebb előkészítést, valamint részletes tervezési és engedélyeztetési folyamatot igényelnek.
A jövőre nézve Nagy Nándor a KecsUP-nak elmondta: céljuk, hogy a kecskeméti szürkevizet helyben hasznosítsák. Ennek érdekében egy jelentősebb beavatkozást is terveznek a város délkeleti részén található alsó víztározónál, ahol fenékküszöb építésével juttatnának vizet a területre.
Mint kifejtette, a Csukás-ér jelenlegi vízhozamának legnagyobb része a város alatti rétegvíz-kitermelésből származik, ezért jogos igény, hogy a városban keletkező tisztított szennyvizet, illetve szürkevizet helyben tartsák. Bár erre a vízmennyiségre a Csukás-ér mentén több település is igényt tartana, a rendelkezésre álló készleteken osztozva Kecskeméten is kialakítható lenne akár több természetközeli vizes élőhely. Ezek a területek hozzájárulhatnának szerinte a jelenleg csökkenő talajvízszint stabilizálásához és pótlásához, miközben a növény- és állatvilág, valamint a rovarok számára is menedéket nyújthatnának az év nagy részében. A vizes élőhelyek hűtő hatásuk révén mérsékelhetnék a városi hőszigethatást, emellett a reggeli harmatképződés elősegítésével közvetett módon a növényzetre, a levegő minőségére és a kecskemétiek életminőségére is kedvező hatást gyakorolhatnának.

