2025-ben 3 millió forint állami - központi költségvetési - támogatást kapott a kecskeméti Térségi Kulturális Korzó Egyesület, mégis a tavaly évről szóló beszámolójukban üresen maradt az „alapcél szerinti és a közhasznú tevékenységek bemutatása“ rubrika. Ennek az egyesületnek egyébként a Nemzeti Kulturális Alapon keresztül, az elhíresült Hankó-csomagban 8 millió forintos támogatást ítéltek meg.
Az egyértelműen Fidesz-közelinek tekinthető egyesületről korábban részletes cikket írtunk. Itt kitértünk többek között arra, hogy
- mai nevét 2021-ben vette fel az egyesület, ekkor székhelyét Kecskemétről áttette Kunadacsra, elnöke pedig Farkas Ildikó, a község polgármestere lett, aki a 2022-es országgyűlési választások előtt erősen Salacz László fideszes képviselő (és egyben képviselőjelölt) mellett kampányolt.
- Szintén 2021-ben vették fel a tagok közé Gál Zsombort és Papp Zoltánt, a Fidesz-KDNP két kecskeméti önkormányzati képviselőjét és Kispál Balázst, a Hírös Sport Nonprofit Kft. jelenlegi ügyvezetőjét (akkor még nem töltötte be ezt a tisztséget).
- 2023 őszén aztán visszakerült az egyesület székhelye Kecskemétre, az új elnök pedig a Kecskeméti Sportiskola jégkorongcsapatának akkori vezetőedzője, Szabó István lett. A korábban több mint százszoros magyar válogatott jégkorongozó ellen ekkor már zajlott a nyomozás kiskorú veszélyeztetésének gyanúja miatt, mostanra pedig már a büntetőper is elkezdődött. Erőszakos viselkedés, fékezhetetlen indulat, fizikai bántalmazás, vulgáris, megalázó kifejezések, megfélemlítés – többek között ez jellemezte a volt vezetőedző tanítványaival szemben alkalmazott módszereit a vádhatóság szerint.
- Átnézve a birosag.hu-n tárolt egyszerűsített éves beszámolóikat, megtudtuk, hogy
- 2022-ben kaptak egy 4,6 millió forintos központi költségvetési támogatást (ne feledjük, abban az évben országgyűlési választásokat tartottak);
- 2023-ban egy 1,28 millió forintos helyi önkormányzati támogatást;
- 2024-ben 2 millió 48 ezer forint központi költségvetési támogatáshoz jutottak (ekkor volt az EP és az önkormányzati választás);
- a 2026. évi Városi Civil Alap keretében meghirdetett pályázati kiírás eredményeit felsoroló táblázatban pedig egy 4 millió forintos összeg szerepel az egyesület neve mellett.





