Logo

Fotó: Salacz László Facebook-oldala (Kitűzött kép)

Kecskeméten 168 túlárazott játékmotort osztottak ki a fideszes politikusok

A két Kecskemétet is érintő választókörzet fideszes (végül vereséget szenvedő) képviselőjelöltjei, Salacz László és Cseh Tamás számos posztban számolt be arról, hogy „kismotorokat“ vittek bölcsődékbe. Az Átlátszó cikkéből (a Szociális és Családügyi Minisztérium tájékoztatása nyomán) végül bő fél évvel később kiderült, hogy Kecskeméten 168, Bács-Kiskun megyében pedig 552 darab játékmotort osztott ki a Fidesz-kormány - országosan összesen 185 millió forint közpénzből, háromszoros túlárazással.

Az Átlátszó még 2025. novemberben adott be közérdekű adatigénylést arra vonatkozóan, hogy pontosan mennyit költöttek erre az államkasszából és hány kismotort osztottak ki településekre lebontva - akkor erre nem kaptak választ a Kulturális és Innovációs Minisztériumtól, a tárca jogutódja, a Tisza-kormány Szociális és Családügyi Minisztériuma azonban részletes tájékoztatást nyújtott számukra 2026. júniusban.

Ebből a válaszból derült ki, hogy 12 ezer kismotort vett a Fidesz-kormány Balásy Gyula cégeitől, nagyjából 185,3 millió forintért. Ez azt jelenti, hogy darabonként 15 ezer forintot fizettek a játékszerekért, miközben ezek a boltokban megközelítőleg 5 ezer forintért kaphatók.

A tavalyi év végén Cseh Tamás és Salacz László (még nem volt hivatalos, hogy ők indulnak a választáson narancssárga színekben) képviselőjelöltek elárasztották a Facebookot a „kismotoros“ képekkel és videókkal. Az állami pénzből vett játékokat személyes politikai haszonszerzés céljából osztogató fideszes képviselőjelöltek a Csipcsiripp - és az Aranyhaj Bölcsődében is megfordultak - derült ki Salacz videóiból.

Cseh Tamás is nagy örömmel viszi ki a kismotorokat a bölcsiknek / forrás: Cseh Tamás hivatalos Facebook-oldala

Fotó: Cseh Tamás Facebook-oldala

Az Átlátszó térképre is vitte, hogyan alakult országosan a kiosztott kismotorok száma. Kiderült, hogy Kecskemét kiemelt prioritást élvezett, 5. helyen végzett az országban - csak Miskolc, Nyíregyháza, Szeged és Debrecen előzte meg.

Jelentkezz be a KecsUP-ra!

Lépj be a beszélgetéshez és hogy jobban megismerjük egymást.

Debrecenben 334, Szegeden 228, Nyíregyházán 178, Miskolcon 169, Kecskeméten pedig 168 kismotort osztottak ki.

Érdekesség, hogy az adatok szerint Kecskemét környékén több településre is csak 1-2 játékmotor jutott - ez egyébként országosan is jellemző volt.

Egyetlen motorral gazdagodott Kunszállás, Ágasegyháza, Tiszaug, Fülöpjakab, Akasztó, Páhi és Tiszasas, csupán kettőt vittek Nyárlőrincre és Bugacra, de Ballószögre, Szentkirályra, Városföldre és Tiszaalpárra is fejenként csak négy játékszer jutott.

A megyék „versenyében“ is 5. lett Bács-Kiskun megye. Az élmezőny a következőképp alakult:

  1. Pest megye - 1611 db
  2. Borsod-Abaúj-Zemplén megye - 664 db
  3. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye - 653 db
  4. Hajdú-Bihar megye - 606 db
  5. Bács-Kiskun megye - 552 db

Érdekesség, hogy a lista végén egy nagyobb leszakadás figyelhető meg: Nógrádba mindössze 141, Tolnába 164, Zalába 216, Somogyba 225, Vasba 227, Hevesbe pedig 254 kismotor jutott.

Feljelentést tett a durván túlárazott nyuszimotorok ügyében Kátai-Németh Vilmos

Kedden ismeretlen tettes ellen tett feljelentést a szociális és családügyi miniszter az intézmény elődje, a Kulturális és Innovációs Minisztérium által háromszoros áron vásárolt játékmotorok ügyében – írta meg a telex.hu. Kátai-Németh Vilmos miniszter bekérette a KIM Családügyi Főosztályának beszerzésben részt vett szereplőit és a szerződéseket. Ezek alapján kiderült, hogy:

  • a főosztály 2025. július 2-án kismotorok gyártására és raktározására adott le megrendelést a Lounge Design Kft.-nek 239 millió Ft értékben.
  • És jellemzően a bölcsődékben használt kisebb motorokat 16470 forintos darabáron, a nagyobbakat 14940 forintos darabáron adták el a minisztériumnak. Ezek valós piaci ára darabonként 5-6 ezer forint között mozog.

Fenti magatartással a Minisztérium képviseletében eljáró személy(ek) vagyonkezelői kötelességüket megszegték, és a Minisztériumnak a túlárazás mértékével arányban álló vagyoni hátrányt okoztak. Ezért Kátai-Németh Vilmos feljelentést tett a Budapesti Rendőrfőkapitányságon hűtlen kezelés gyanúja miatt” – írja a minisztérium közleménye.