Logo
Kozák Polett a közgyűlés előtt magyarázza a bizonyítványt

Kozák Polett a közgyűlés előtt magyarázza a bizonyítványt

Kozák Polett szerint 160 millió forint „nem a kecskemétiek pénze”, de a főkönyvi adatok mást mutatnak

Kozák Polett, a Kecskeméti TV ügyvezetője és főszerkesztője a május 14-ei közgyűlésen arról beszélt, hogy a Kecskeméti Médiacentrum 2025-ben több mint 160 millió forint bevételt termelt az önkormányzati működési támogatáson felül. A közérdekű adatigényléssel kikért és feldolgozott főkönyvi adatok alapján azonban a döntő kérdés az, hogy ez tényleg „nem a kecskemétiek“ pénze volt-e.

Közgyűlési állítás: több mint 160 millió forint „nem a kecskemétiek pénze”

„Közpénzből működünk” – mondta a május 14-ei közgyűlésen a Kecskeméti Televízió Nonprofit Kft. főszerkesztő-ügyvezetője. Hozzátette: a közszolgáltatási szerződésük a közhasznú tevékenységüket rögzíti, ezt pedig az önkormányzat finanszírozza.

Az ügyvezető ugyanakkor rögtön árnyalta is a képet. Azt mondta: 2025-ben a Kecskeméti Televízió Nonprofit Kft. 118 millió forint vállalkozói támogatást, illetve vállalkozói bevételt hozott, ehhez jött még 32 millió forint támogatás és 11 millió forint NMHH-támogatás.

„Ha ezt összeadja képviselő úr, az több mint 160 millió forint, ami nem a kecskeméti önkormányzat pénze, nem a kecskemétiek pénze” – fogalmazott a közgyűlésen.

Jelentkezz be a KecsUP-ra!

Lépj be a beszélgetéshez és hogy jobban megismerjük egymást.

A nem önkormányzati bevétel nem feltétlenül piaci bevétel

Ez a kijelentés első hallásra azt sugallhatja, hogy a médiacentrum bevételeinek jelentős része nem közpénzből, hanem piaci vagy legalábbis önkormányzaton kívüli forrásból származik. A főszerkesztő-ügyvezető külön is kiemelte: az összes bevételük majdnem 40 százalékát nem a kecskeméti önkormányzat adja. Csakhogy attól, hogy egy bevétel nem közvetlenül az önkormányzattól érkezik, még nem következik automatikusan, hogy piaci eredetű pénzről van szó.

Közérdekű adatigényléssel kikértük a Kecskeméti Televízió Nonprofit Kft. bevételeinek részletesebb adatait. Az ezekből készített összesítés árnyalja a közgyűlésen elhangzott állítást. De már az adatok megszerzése sem volt egyszerű. Az ügyvezető kérésünkre azt válaszolta, hogy a teljes, 2021–2025-re vonatkozó dokumentumállomány várhatóan mintegy 3000 számlát és kapcsolódó iratot érint, ezek előkeresése, anonimizálása, jogi kontrollja és elektronikus előkészítése szerintük összesen 250 munkaórát igényelne. Ennek költségét 850 ezer forintban határozták meg.

Főkönyvi adatok alapján kategorizáltuk a bevételeket

Végül megkaptuk és feldolgoztuk a Kecskeméti Televízió Nonprofit Kft. 2021 és 2025 közötti főkönyvi adatait. Az ezekből készített összesítésben a bevételeket eredetük szerint kategorizáltuk: állami, önkormányzati, önkormányzati céges, piaci, nem egyértelműen piaci, valamint ügynökségen keresztül érkező tételekre bontottuk.

  • Az „állam” kategóriába azok a bevételek kerültek, amelyek közvetlenül állami szervezettől, állami alapból, kormányhivataltól vagy az adott időszakban az államhoz, illetve a kormányzati médiarendszerhez köthető cégektől érkeztek.
  • Az „önkormányzat” kategória nem a rendszeres működési támogatást jelenti, hanem az azon felüli, konkrét önkormányzati megrendeléseket.
  • Az „önkormányzati cég” kategóriába a kecskeméti önkormányzat tulajdonában álló cégek és intézmények megrendeléseit sorsoltuk.
  • A „piac” kategóriába az egyértelműen piaci szereplők megrendelései kerültek.
  • A „piac?” kategória olyan tételeket jelöl, ahol ugyan piaci szereplőről van szó, de felmerülhet önkormányzati vagy politikai függés; ezeket módszertani óvatosságból nem számoltuk az állami vagy önkormányzati források közé.
  • Az „ügynökség” kategóriába azok a bevételek kerültek, amelyeknél a médiamegjelenést közvetítő ügynökség rendelte meg, és a főkönyvi adatokból nem minden esetben volt egyértelműen azonosítható a végső megrendelő.

A főkönyvek feldolgozása után már nemcsak az látszik, hogy a Kecskeméti TV-nek voltak önkormányzaton kívüli bevételei, hanem az is, hogy ezek honnan érkeztek.

Bejelentkezés után bemutatjuk, mekkora rész volt valóban piaci bevétel, és mekkora rész jött biztosan állami, önkormányzati vagy önkormányzati céges forrásból.

Ez a cikk folytatódik.

A teljes történet, a részletek és a háttér csak előfizetőinknek érhető el. Csatlakozz, és olvasd végig.

Már előfizető vagy? Lépj be itt

KecsUP Shorts

Összes videó