Szerkesztőségünk több forrásból arról kapott információt, hogy a napokban gyilkosság történt Kecskeméten, a Szeleifaluban - állítólag egy huszonéves nőt öltek meg, legalábbis erről beszéltek a KecsUP-nak az ott lakók. A rendőrség azt megerősítette, hogy elhunyt egy fiatal nő, de a körülményeket illetően még nem nyilatkoztak.
Az eset a Szeleifaluban lévő Cserje utcában történt. A környéken lakók úgy tudják, állítólag egy huszonhét éves nőt öltek meg, a szóbeszéd szerint szerelemféltésből. Forrásaink szerint rendőri helyszínelés is volt, nyomozók pedig adatot gyűjtöttek a környéken.
„Mentőt is hívtak, majd kiszálltak a nyomozók, mindenkit végigkérdeztek, aztán elcsendesedett minden“ - mondta egy közelben lakó nő, neve elhallgatását kérve. Hozzátette, szerinte nagyon nem jó a közbiztonság a városrészben. Állítólag sok veszekedés, konfliktus volt abban a házban, ahol meghalt a fiatal nő.
Jelentkezz be a KecsUP-ra!
Lépj be a beszélgetéshez és hogy jobban megismerjük egymást.
Cserje utca / forrás: Google Streetview
Miután a megyei rendőr-főkapitányság nem adott ki közleményt ilyen ügyben, rákérdeztünk: megerősítik-e az információt, valóban történt-e emberölés az elmúlt hetekben Kecskemét-Szeleifaluban? Ha pedig valós az információ, mit lehet tudni az esetről, a büntetőeljárásról, a nyomozati cselekményekről, milyen bűncselekmény gyanúja miatt nyomoz a rendőrség? Kértünk tájékoztatást arra vonatkozóan is, ha nem bűncselekményről, hanem balesetről vagy önkezűségről van szó (utóbbi esetben közigazgatási eljárás keretében vizsgálják a körülményeket).
„Megkeresésével kapcsolatban tájékoztatjuk, hogy a rendőrség vizsgálja a körülményeket a Szeleifalu városrészben megtalált nő halálával kapcsolatban“ - ennyit közölt válaszként a rendőrség.