Közzétették a megyei kormányhivatal honlapján azt a határozatot, amelyben a hatóság június 24-én azonnali hatállyal felfüggesztette az akkumulátorokhoz szükséges szeparátorfólia gyártását a Semcorp debreceni üzemében - írja a Debreciner, hozzátéve: a kínai gyár az egységes környezethasználati engedélytől eltérően folytatott tevékenységével környezetveszélyeztetést és szennyezést okozott.
A Debreciner által megimsert dokumentumból kiderült továbbá, hogy a kormányhivatal már jóval az áprilisi országgyűlési választások előtt tudott arról, hogy a Semcorp-gyárnál valami szivárog a talajba. Közel másfél hónapja pedig arról is, hogy a kínai cég súlyos környezetszennyezést hajtott végre, valamint folyamatosan veszélyezteti a környezetet. A megyei kormányhivatal vízügyi és vízvédelmi hatóságként ugyanis mintavételeket rendelt el, a március 19-20-án vett mintákat akkreditált laboratórium értékelte ki, melynek eredményeit a Semcorp május 14-én küldte el a hatóságnak.
A szivárgással érintett területen a talajvízben extrém mennyiségben mutattak ki a szeparátorfólia-gyártáshoz használt alumíniumot, valamint más fémeket és félfémeket. „Az alumínium koncentráció az összes monitoring kút vízvizsgálati eredményeiben, talajfuratok talajvizének vízvizsgálati eredményeiben, valamint a csapadékvíz-elvezető hálózaton és a csapadékvíztározóban vett minták vízvizsgálati eredményeiben határérték feletti túllépést mutatott” – állapították meg. A lap ezen a ponton megjegyzi: az alumínium határértéke 200 mikrogramm/liter, ehhez képest a szivárgásnál vett mintában 2 676 000 mikrogramm/litert mértek. Ez a határérték több mint tizenháromezerszerese. A határértéket sokszorosan túllépő mennyiségben mutattak ki továbbá arzént, cinket, ólmot, kobaltot, kadmiumot, nikkelt, báriumot, krómot, rezet, mangánt és lítiumot is.
A kormányhivatal mostani határozata azt is kimondja, hogy a tevékenység felfüggesztését azért kell azonnal végrehajtani, mert a további környezeti károk a jogorvoslati eljárás időtartama alatt sem zárhatók ki. „Mivel a további működés valószínűsíthetően a kialakult helyzet fokozódásával is járhat, a környezet védelméhez fűződő érdek elsőbbséget élvez a döntés végrehajtásának elhalasztásához fűződő érdekhez képest” – magyarázták.
További részletek a Debreciner cikkében olvashatók.


