Logo
735018732_1006369772247015_6276213227099888308_n

Orbán Viktor és Hajdu János / forrás: Orbán Viktor Facebook-oldala

Aranykonvoj-ügy: a 444 szerint tanúvallomások szólhatnak arról, hogy Hajdu a rajtaütéskor Orbán Viktorral telefonált

Hajdu János az ukrán pénzszállítók elfogásának napján, az akció közben telefonon egyeztetett Orbán Viktorral – értesült több, egymástól független forrásból a 444. Lapszemle.

A 444 azt írja, két forrásuk szerint a Terrorelhárítási Központ egykori vezetője és a volt miniszterelnök közti egyeztetéseknek több jelenlévő is fültanúja volt, és erről tanúvallomást is tettek a Fővárosi Nyomozó Ügyészség által folytatott, jogellenes fogva tartás miatt indult eljárásban.

Június 29-én Panyi Szabolcs is arról számolt be a blogján, hogy a nyomozás részleteit ismerő forrásai szerint „Hajdu közvetlen utasításokat adott, és személyesen is jelen volt a terepen, amikor az ukránokat durva és teljesen jogellenes módon fogva tartották és kihallgatták. A helyszínen lévők azonban úgy vélték, hogy Hajdu közben folyamatosan telefonon egyeztetett valakivel a politikai felső vezetésből, és onnan kapott instrukciókat”.

A Telex pedig arról írt, hogy értesüléseik szerint Hajdu János mobiltelefonjának tartalmát is vizsgálják a nyomozásban.

„Elindult a tiszás politikai leszámolás. A miniszterelnök utasítására eljárást indítottak Hajdu János tábornok, a TEK korábbi parancsnoka ellen“ - ezt már Orbán Viktor posztolta hétfőn, kedden pedig azt írta ki, hogy Hajdu János a Fidesz biztonsági igazgatója. Majd még egy posztot közzétett: „Az a bűne, hogy a magyarokat védte. Álljunk ki közösen Hajdu János mellett!“

KecsUP Shorts

Összes videó

Kulcsszavak: