Tóth Tamás június 10-én vette át posztját, de két hét sem telt és már nem ő volt a főkapitány Bács-Kiskunban. Ahogy megírtuk előzetesen, Szabó Vendel váltja, aki 2022-től a Fejér megyei rendőr-főkapitányságot vezette, viszont nagyon is kötődik Kecskeméthez, hiszen 1995-ben itt kezdett, majd 2012-től bűnügyi igazgató, bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettes lett.
A police.hu oldalán megjelent közleményből az derül ki, hogy Pósfai Gábor belügyminiszter július 1-jei hatállyal Szabó Vendel dandártábornokot nevezte ki a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetőjének. A kinevezési okmányt ünnepélyes állománygyűlésen dr. Mecser Tamás dandártábornok, országos rendőrfőkapitány adta át.
Leírták azt is, hogy Szabó Vendel rendőri pályafutása a megyéhez kötődik, „az évtizedek során különböző beosztásokban széles körű szakmai, vezetői és szervezeti tapasztalatot szerzett“ ( 1995-ben a gazdaság- és vagyonvédelmi alosztályon kezdett, 2008-ban már ő volt a gazdaságvédelmi osztály vezetője - a szerk.), 2012-től pedig bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettesként irányította a szakterületet. 2022. szeptember 1-jétől lett a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője, innen jön vissza Kecskemétre, illetve Bács-Kiskunba.

Fotó: police.hu
„A főkapitányság vezetését így egy olyan elismert szakember veszi át, aki kiválóan ismeri a helyi sajátosságokat, a személyi állományt és a szervezet működését, biztosítva a folyamatos és magas színvonalú szakmai munkát“ - hangsúlyozta a police.hu.
De idézzük fel az előzményeket is!
Ahogy arról beszámoltunk, június 10-én vette át megbízását a megyei főkapitányság új vezetője, Tóth Tamás altábornagy. Őt azután nevezte ki a belügyminiszter, hogy május 12-én tragikus hirtelenséggel meghalt Gulyás Zsolt, aki 2022 óta irányította a megyei rendőrséget.
Tóth Tamás 2007-2010 között a Budapesti Rendőr-főkapitányság V. Kerületi Rendőrkapitányság kapitányságvezetője volt, majd 2010-ben Budapest rendőrfőkapitánya lett, és egészen 2014-ig töltötte be a tisztséget. Akkor a büntetés-végrehajtás országos parancsnokának általános helyettesévé nevezték ki, majd 2016-ban ő lett a bv. országos parancsnoka, viszont június elején felmentette vezetői beosztásából Pósfai Gábor.

Tóth Tamás, amikor június 10-én átvette megbízását / Fotó: police.hu -
Mint megírtuk, információink szerint Kecskeméten nem fogadta az állomány kitörő örömmel az új kapitányt, és nem értették az új kormány/miniszter döntését vele kapcsolatban.
„Az új kormány rendvédelemmel összefüggő reménykeltő ígéreteivel, a változtatásokkal ezidáig teljesen ellentétes álláspontot képviselő vezető volt. Így felteszem a kérdést, 'vajon mire gondolt a költő?'“ - mondta el a KecsUP-nak egy rendőr. Úgy vélte, Tóth Tamás a „korábbi pintéri ideológia és rendszer elkötelezett képviselője“, aki kifelé azt mutatja, hogy minden rendben van, egyébként pedig „széthajtja az állományt, az ember nem számít, a lényeg, hogy a felülről kapott akár hülye utasítás legyen végrehajtva, a statisztika, számok jók legyenek“.
Úgy tudjuk, Tóth Tamás Kecskeméten rögtön felhívta a figyelmet a határidők fontosságára, első intézkedései között pedig az egyik az volt, hogy - kánikula ide vagy oda - a bűnügyi állomány viseljen zakót, bőrcipőt, hosszú inget.
Egy héttel megbízása után, június 17-én aztán a Zsaruellátó közel 170 ezer követővel rendelkező Facebook-oldalán megjelent egy névtelen poszt, amelynek szerzője ugyancsak arról írt, hogy Tóth Tamás főkapitányi megbízása „sok rendőrben értetlenséget váltott ki“, és „sokan úgy látják, hogy a megújulásról szóló ígéretekkel nehezen egyeztethető össze, hogy egy országos vezetői pozícióból felmentett vezető néhány nappal később egy másik kiemelt vezetői beosztást kapjon. Ez sokak számára nem a megújulás, hanem a vezetők közötti helycsere benyomását kelti.“
A névtelen posztban arról is szó esik, hogy korábbi rendőri vezetői időszakában „működése alatt az áthelyezési és leszerelési kérelmek száma látványosan megnőtt, ami komoly elégedetlenséget jelzett az állomány részéről“. Kecskeméti kinevezésének híre „ezért sok helyen nem reményt, hanem csalódottságot váltott ki“, a bejegyzés írója szerint rossz üzenet a rendőri állomány felé.
A bejegyzéssel kapcsolatban akkor megkerestük a Belügyminisztériumot, miként vélekednek tartalmáról, és megkérdeztük azt is, milyen szempontok alapján történt Tóth Tamás megbízása a főkapitányság vezetésére, miért őt találták a legalkalmasabb vezetőnek. „A belügyi tárca a jövőben is hivatalos közlemények útján tájékoztatja a lakosságot az esetleges személyügyi változásokról“ - röviden ezt válaszolta a Belügyminisztérium Kommunikációs Főosztálya.

Ünnepélyes állománygyűlés Szabó Vendel kinevezése alkalmából / fotó: police.hu
A Zsaruellátón január 19-én aztán ismét megjelent egy névtelen poszt, amely szerint "a rendőri vezetőknek bejelentették, hogy a Belügyminiszterhez beérkezett sok negatív észrevétel miatt“ visszavonták Tóth Tamás rendőrfőkapitányi megbízását a Bács-Kiskun megyei rendőr-főkapitányságon.
Mindezt még aznap több kecskeméti rendőr is megerősítette a KecsUP szerkesztőségének. És két, egymástól független forrás azt is elárulta akkor, hogy tudomásuk szerint Szabó Vendel lesz az új főkapitány a megyében. Így is történt.

