Csaknem 7 milliárd forintnyi megtakarítást sikerült elérnie a közmédia új, megbízott vezetésének a működés első 14 napjában, miközben a nézőszámok is javultak - közölte az MTVA az MTI-vel. Közleményük szerint emellett több tízezer oldalnyi szerződés és dokumentum átvizsgálása zajlik - írta a Telex. Lapszemle.
Az MTVA közleménye szerint az elmúlt időszakban megkezdték a nagy értékű gyártási és informatikai szerződések ellenőrzését is. Több esetben felmerült szerintük a gyanú, hogy egyes megállapodások nem a tényleges gazdasági tartalmuknak megfelelően jöttek létre - írta a Telex.
Ha ezt a részletes vizsgálatok is igazolják, jogi lépéseket ígérnek.
A közmédia vezetése azt írta, hogy az év hátralévő részére vonatkozó műsorgyártási szerződések közül eddig csaknem 3 milliárd forint értékben szüntettek meg olyan produkciókat, amelyeket pazarlónak vagy szakmailag nem indokolhatónak tartottak. A döntéseknél figyelembe vették
- a nézettséget,
- a tartalom ár-érték arányát,
- a külső gyártók megfelelőségét,
- valamint azt is, hogy kötődtek-e korábbi politikai szereplőkhöz.
Az MTVA szerint a nézőszámok is javultak: a közmédia csatornáinak teljes napi közönségaránya az elmúlt 15 napban 49 százalékkal magasabb volt az előző év azonos időszakához képest, főműsoridőben pedig 61 százalékos növekedést mértek - írta a Telex.
A közlés szerint ebben nem csak az M4 Sport és a labdarúgó-világbajnokság szerepe játszott közre, hanem a Duna, a Duna World/M4 Sport+ és az M5 is magasabb közönségarányt ért el.
A tervek szerint az ősszel csaknem száz műsor tér vissza a képernyőre. Köztük lesznek vallási, kulturális, kisebbségi és ismeretterjesztő programok, valamint visszatér a Magyarország, szeretlek!, a Család-barát és a Családi kör is.
A Telex teljes cikke ITT OLVASHATÓ.


