Logo
A födém hőmérséklete belül.

A födém hőmérséklete belül

Fotó: Alter Róbert/KecsUP

Kint 23 fok, bent elviselhetetlen a hőség, mégsem nyithatják ki az ajtókat a kecskeméti piacon

Vasárnap reggel 23 fokot mutatott a hőmérő Kecskeméten, a piaccsarnok egyik rosszul szellőző részében mégis arra panaszkodtak az árusok, hogy alig kapnak levegőt. A közvetlenül mellettük lévő két bejárati ajtó csukva volt, kinyitni azonban nem lehetett: a biztonsági őr tájékoztatása szerint amikor működik a csarnok légkondicionálója, az ajtóknak csukva kell maradniuk, különben „kimegy a hideg”. Csakhogy ebből a hidegből az érintett folyosóra az ott dolgozók szerint gyakorlatilag semmi nem jut el.

Az egyik árus vasárnap reggel kereste meg szerkesztőségünket. Elmondta, hogy a nagycsarnokban működik a légkondicionáló, az általuk használt részen azonban nincs érezhető hűtés vagy légmozgás. Tegnap, szombaton napközben 41 fokot mértek, de ma délelőtt is 38 fokot mutatott náluk a hőmérő, miközben közvetlenül mellettük két olyan ajtó található, amelyeken keresztül legalább a reggeli, hűvösebb levegő bejuthatna.

Személyesen mentem ki a piacra, hogy meggyőződjek a helyzetről. A kinti piac felől, a friss, huszonpár fokos levegőről a fotocellás ajtón belépve azonnal megtapasztaltam, hogy néhány fokkal melegebb a levegő a csarnokban. Mivel azonban folyamatos a légmozgás, elviselhető, már-már kellemes a hőmérséklet.

Az újságosbódéban 38 fokot mutat a hőmérő vasárnap délelőtt

Az újságosbódéban 38 fokot mutat a hőmérő vasárnap délelőtt - Fotó: Alter Róbert/KecsUP

Ahhoz, hogy elérjem a jelzett, újságosbódénál lévő szakaszt, végig kellett mennem a nagycsarnokon. Séta közben láttam, hogy tőlem jobbra, mintegy ötméteres magasságban a falon sorakoznak a klímaberendezések. Balra pedig a tejes, a kávézó, a Ránk’n’Roll és a virágbolt utcára nyíló ablakai mind nyitva voltak. Talán ez okozta a kellemes légmozgást a klímák felől az utca irányába.

Az újságosbódénak is helyet adó folyosóhoz érve azonban mellbe vágott a meleg. Megálltam, és éreztem, hogy folyni kezd a hátamon az izzadság. Élőben is meghallgattam az árusok panaszait, majd a portásfülkéhez mentem. Ott végre kellemes, körülbelül 20 fokos levegő fogadott. A portás elmondta, hogy ő nem nyúlhat az ajtókhoz, azok nyitása és zárása a biztonsági őr dolga. Őt is megtaláltam, de arra hivatkozott, hogy amikor működik a klíma, nem lehet kinyitni az ajtókat.

Így állt elő az a különös helyzet, hogy miközben odakint 23 fok volt, a levegőtlen folyosón dolgozó árusok nem engedhették be a hűvösebb külső levegőt – azért, hogy a csarnok másik részén működő klíma hidege ne távozzon. Ezen a mindössze 15–20 méteres szakaszon vasárnap délelőtt 38 fokot mutatott a hőmérő.

A probléma azonban nem csak erről az egy reggelről és nem csak két zárt ajtóról szól. Az árusok szerint a hőség évek óta megnehezíti a munkájukat, elriasztja a vásárlókat, és az idősebb, krónikus betegséggel élő kereskedők egészségét is veszélyeztetheti.

Miért nem jut el a klíma az érintett területre? Valóban tilos-e akkor is kinyitni az ajtókat, amikor odakint jóval hűvösebb van? Mit tett eddig a piac vezetése, és milyen megoldást ígér az árusoknak? A helyszínen beszélgettünk az érintettekkel, kérdéseinkkel pedig megkerestük a piac üzemeltetőjét is.

Ez a cikk folytatódik.

A teljes történet, a részletek és a háttér csak előfizetőinknek érhető el. Csatlakozz, és olvasd végig. Vagy vásárold meg csak ezt a cikket 499 Ft-ért.

Már előfizető vagy? Lépj be itt

KecsUP Shorts

Összes videó