Logo
civil szervezetek

Fotó: Emberség Erejével Alapítvány

Közösségi gyűlésen fogalmazzák meg a civilek, milyen támogatást várnak az államtól

Ötszáz civil szervezet képviselője vesz részt azon a közösségi gyűlésen ősszel, amelynek célja a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) átalakítására vonatkozó szakpolitikai javaslat készítése - áll az erről szóló sajtóközleményben. A közösségi gyűlés kétszer két napjára sorsolásos alapon választják ki a jelentkezőket, figyelembe véve a szervezeti reprezentativitást többek között a földrajzi elhelyezkedés, a tevékenységi terület és a szervezeti méret szempontjából. A civilek július 24-ig jelentkezhetnek a sorsolás alapját képező adatbázisba.

A közösségi gyűlést szervező Civilek Új Alapon koalíció célja a NEA alapvető reformja, amihez olyan megalapozott szakpolitikai javaslat szükséges, amiben megjelenik a magyar civil szektor széles körének, minél több magyar civil szervezetnek a véleménye. A koalíció vállalása, hogy egy részvételi folyamat megszervezésével és facilitálásával, egy közösségi gyűlés keretében koordinálja, hogy a civil szektor képviselői elkészítsenek egy javaslatcsomagot a civilek állami finanszírozásáról. Ebben a fókusz a NEA-n, a civil szektor legfontosabb forrásán van.

A Civilek Új Alapon közösségi gyűlése során 2x2 nap alatt félszáz magyar civil szervezet képviselője gondolkodik majd együtt szakértők és facilitátorok segítségével. Az 50 résztvevőt sorsolásos alapon választják ki a jelentkezők adatbázisából, szem előtt tartva a szervezeti reprezentativitást többek között a földrajzi elhelyezkedés, a tevékenységi terület (sport, kulturális, egészségügyi, iskolai, jogvédő stb.) és a szervezeti méret szempontjából. A közösségi gyűlés megvalósításában a Magyarországon és Európai Uniós szinten is jelentős tapasztalattal rendelkező Sortition Foundation a koalíció partnere.

A közösségi gyűlésre való jelentkezés az alábbi linken lehetséges.

KecsUP Shorts

Összes videó