Bár nem verték nagy dobra, 2025 nyarán megváltozott a Cityscreen Media Kft. tulajdonosi szerkezete. A többségi tulajdonosi szerepkört az önkormányzat tulajdonában álló Kecskeméti Városfejlesztési Alap vette át.
Tavaly júniustól az önkormányzat tulajdonában álló Kecskeméti Városfejlesztési Alap minősített többségű befolyást szerzett a CityScreen Media Kft.-ben, ami azt jelenti, hogy a cég legalább 75 százalékos tulajdonjogával rendelkezik – derült ki az Opten céginformációs rendszer adataiból. Eszerint a többek között digitális hirdetőtáblák kiépítésével és üzemeltetésével foglalkozó cégben a korábbi társtulajdonosokat, Erdei Sándort és Lippényi Tamást úgymond „lefokozták”, így előbbi már csak a Keocko Holding Kft.-n keresztül van jelen a társaság életében.
Lippényi ugyanakkor nem szorult annyira a háttérbe, ő megmaradt a cég ügyvezetőjének.
A tulajdonosi szerkezet átrendezésére vélhetően az adott okot, hogy a CityScreen Media Kft. működése finoman szólva sem egy üzleti siker. Bár a városban gombamód szaporodnak a digitális hirdetőoszlopok, az Opten adatai szerint a cég nagyon komoly veszteséget termel, immáron közvetve az önkormányzat számára.
De lássuk a konkrét számokat: a cég a fennállásának öt éve alatt összesen 203 millió forintos veszteséget halmozott fel, amivel szemben az árbevétele csupán 37,2 millió forintot tett ki. A vállalat EBITDA-értéke (a vállalat alapvető működési jövedelmezőségét és cash-flow generáló képességét mutatja meg az adóügyi, finanszírozási és számviteli torzítások kiszűrésével) így –24 729-et mutat, ami nem kedvező, hiszen az akkor kedvező, ha minél magasabban tetőzik.
Önkormányzati cégek hirdetései tartják életben a CityScreent?
További hír a CityScreen Media Kft. háza tájáról, hogy egy korábbi kecskeméti közgyűlés során kiderült: az önkormányzat nemrég megbízta az AIPA Nonprofit Közhasznú Kft.-t (amely kvázi a Városi Alapkezelőhöz befutó projektek előszűrését végzi különböző szakmai elvek mentén) egy, a CityScreen jövőjét befolyásoló új marketingstratégia elkészítésével.
Ennek fókuszában egy olyan információterjesztési csatorna kialakítása áll, amely a város és a városi cégek üzeneteit közvetíti a helyiek számára, de nem zárja ki a magánreklámozókat sem.
Azaz az önkormányzat tulajdonában álló cégeknek/intézményeknek az AIPA-n keresztül, egy kooperatív együttműködési modell keretében szerződniük kell CityScreen Media Kft.-vel. További részletek az alábbi linken érhetők el.


