A területre került idegen anyagok eltávolítását elvégezték, a történtek és az "esetleges kellemetlenségek" miatt a lakosság szíves elnézését kérik, a keletkezett károkat megtérítik - válaszolta a Városüzemeltetési Nonprofit Kft. szerkesztőségünknek a Napkelet és Vihar utcai útjavításokkal kapcsolatban. Arra a kérdésünkre viszont nem reagáltak, hogy igaz-e az az értesülés, hogy a kihelyezett törmelék azbesztet is tartalmazhat. Hraskó István írása.
Mint arról beszámoltunk, a Széles közről nyíló Napkelet és Vihar utcákban nemrég „útjavítást“ végeztek. Az idézőjelet az indokolja, hogy a Siposné Bodrozsán Alexandrához, a városrész önkormányzati képviselőjéhez érkezett panaszok alapján a lakók a karbantartás után többek között több tíz centiméteres rozsdás szögeket, betonvasakat, hajlított acélhuzalokat, kiálló drótdarabokat, vasalatokat és betondarabokat gyűjtöttek össze az útról. Emellett egy 1987-es sírkődarabra is rábukkantak.
A politikus levélben fordult Szemereyné Pataki Klaudia polgármesterhez, amelyben azonnali vizsgálatot, a felelősök megállapítását és az érintett utak teljes körű helyreállítását sürgette. A képviselő külön felhívta a figyelmet, hogy több lakos jelezte: megsérült a gépjárműve gumiabroncsa, volt, akinek az utcában kellett kereket cserélnie, és többen jogi lépések megtételét fontolgatják.
Hirdetés
A képviselő ezért az utak azonnali megtisztítását, a veszélyes fém- és betonhulladék teljes eltávolítását, valamint az érintett utcák szakszerű helyreállítását kérte a polgármestertől. Emellett belső vizsgálatot sürgetett annak megállapítására, hogy milyen anyagot használtak fel, honnan származott, ki rendelte meg, ki engedélyezte, illetve ki vette át és ellenőrizte annak minőségét.
Azt is kérte, hogy az önkormányzat adjon hivatalos tájékoztatást a lakosságnak arról, ki vállalja érte a felelősséget és a kártérítést. A képviselő szeretné kivizsgáltatni, hogy a felhasznált anyag megfelelt-e a vonatkozó jogszabályoknak, illetve történt-e olyan mulasztás, amely miatt veszélyes hulladék vagy nem megfelelő minőségű bontási anyag kerülhetett közterületre.
Információink szerint Siposné Bodrozsán Alexandra olyan nem hivatalos értesülést is kapott, amely szerint az útjavításra kiszórt törmelék azbesztet is tartalmazhat.
Mindezek miatt megkerestük a KVÜ-t, az alábbi kérdésekkel:
Hirdetés
Milyen anyagot használtak fel, honnan származott, ki rendelte meg, ki engedélyezte, illetve ki vette át és ellenőrizte annak minőségét? Igaz-e az az értesülés, hogy a kihelyezett törmelék azbesztet is tartalmazhat? Megtörtént-e az anyag összetételének és esetleges veszélyességének a vizsgálata? Milyen intézkedéseket tesznek a veszélyesnek vagy nem megfelelőnek bizonyuló anyag eltávolítására? A lakosság által jelzett esetleges gépjárműkárok kivizsgálására és rendezésére van-e ilyenkor protokoll?
Megkeresésünkre a KVÜ a következő választ küldte:
„A Kecskemét Felsőszéktó, Napkelet és Vihar utcák 2026. augusztus 3-án történt útkarbantartási munkálataival kapcsolatban a Kecskeméti Városüzemeltetési Nonprofit Kft. vezetősége azonnali belső vizsgálatot rendelt el. A területre került idegen anyagok eltávolítását elvégeztük. A történtek és az esetleges kellemetlenségek miatt a lakosság szíves elnézését kérjük, a keletkezett károkat megtérítjük!“

