Bács-Kiskunban egy hét alatt 1584-en lépték át a megengedett sebességhatárt - posztolta még a múlt héttel kapcsolatban a megyei rendőr-főkapitányság.
A bejegyzésből kiderül, hogy egy sofőr például 50 helyett 109 km/h-val közlekedett, ezért 210 ezer forintos bírságra számíthat.
Hét nap leforgása alatt 68 rendőri intézkedést igénylő baleset történt, ezekben 30-an sérültek meg, egy ember pedig életét vesztette. Az egyenruhások 15 ittas sofőrt szűrtek ki, közülük öten balesetet is okoztak.
Hirdetés
Ballószögön egy ittas férfi elvesztette uralmát az autója felett, letért az útról, majd egy kerítésnek csapódott. Szerencséje volt, könnyebb sérülésekkel megúszta a balesetet – de a következmények könnyen tragikusak is lehettek volna.
„Ha ittunk, ne vezessünk! Az alkohol már kis mennyiségben is ronthatja a reakcióidőt és a döntési képességet. Ne kockáztassunk – se magunk, se mások életét!“ - hívta fel a figyelmet a rendőrség.

