Nem, ez tényleg nem a mi stílusunk, elég távol áll tőlünk, hogy ezzel a módszerrel próbáljuk meg felhívni a figyelmet a cikkeinkre. De ha valakit esetleg a clickbait vonz (vagy az is elég, ha csak nem taszít), akkor most az egyszer a cél érdekében - és természetesen a poén kedvéért - kivételt tettem.
A lényegre rátérve: rendszeres olvasóink immár hetek óta szembesülhetnek azzal, hogy egyes írásaink nem érhetőek el teljes terjedelmükben, csak az előfizetők számára. Többször kitértünk ennek okaira, hátterére, érdemes kiváló kollégáim cikkeit elolvasni, például itt, itt, no meg itt és itt.
Nyilván már maga a helyzet is fura, több szempontból. Hiszen mi ugyanúgy terméket készítünk, mint például egy cukrászda, de mondhatjuk azt is, hogy szolgáltatást nyújtunk, akár egy edzőterem. Valahol tök magától értetődő lenne, hogy a tartalmainkért mi is kérünk némi pénzt, hiszen dolgozunk velük, és reményeink szerint informálják, szórakoztatják olvasóinkat - mit kell hát ezen különösebben magyarázni?
Persze a valóságban - és pláne Magyarországon - élünk, természetesen tudjuk, hogy a cikkeket, videókat a fogyasztók, vásárlók máshogy kezelik, a hírportáloktól, médiától máshoz szoktak az elmúlt évtizedekben. Példáinknál maradva: krémesért, rétesért vagy súlyzózásért, futópadozásért magától értetődően otthagyunk akár alkalmanként többezer forintot. Na de egy netes helyi újság havi előfizetésére ennyit áldozni? Hát ezt már nagyon alaposan meg kell fontolni.
Lehetne hosszan elemezgetni, miért és hogyan alakult ez így, miként lett az egész elszúrva - hazánkban pláne - az ingyenes netes hírszolgáltatással és miként vittek be újabb súlyos gyomrosokat a mainstream médiának a Big Tech cégek, főként a Google és a Meta/Facebook. Amire aztán itthon még jött további csapásként - amit mi is igencsak megtapasztaltunk - az állami hirdetések kormánybarát médiához csatornázása és az, hogy a független sajtónál - főleg a helyieknél - alig mertek hirdetni a cégek, vállalkozások, tartva az előző Fidesz-kormány vagy a fideszes önkormányzat retorziójától.
Minket mindezek a tényezők egyszerre sújtottak. Így igazából nem nagyon maradt számunkra más út, mint - főleg külföldi - pályázatokon forrást szerezni. Április 12. előtt elmondtak ezért minket sorosbérencnek meg hazaárulónak és mindennek, de én büszke voltam és vagyok rá, hogy máig közpénzek felhasználása nélkül írunk magas színvonalú, részletes cikkeket, és tudósítunk objektíven, elfogulatlanul politikai eseményekről, mondhatni, egy közszolgálati médium funkcióját betöltve. Ami a legfontosabb: a kezünk soha nem volt megkötve, és gondolataink sem voltak kalodába szorítva. Szabadon választhatunk témát és dolgozhatjuk fel őket, nyilván az etikusságra és szakmai szabályainak betartására ügyelve.
Nem titkoltuk, voltak - a közelmúltban is - olyan időszakok, amikor tényleg pengeélen táncolt a létünk, bizonytalan anyagi helyzetben dolgoztunk, nem tudva, egy-két hónap múlva létezik-e még majd a KecsUP.
Ellendrukkereinknek üzenem: a választás után sem lett jobb a helyzet, nem vágják hozzánk a tíz-és százmilliókat, keményen kell dolgoznunk a megmaradásért, bízva a munkánk fontosságát felismerő támogatókban.
És immár előfizetőkben - hiszen elindítottuk az előfizetéses rendszert. Ennek legfőbb oka remélhetőleg mindenki számára elfogadható, hiszen régi és a mindennapokban bevett bölcs felismerésen alapul: érdemes több lábon állni, hogy ha esetleg egy vagy két támasz ki is esik (vagy kirúgják), ne következzen be az összeomlás. Kényszerűségből, de egyúttal józan belátásból is következett tehát a váltásunk.
Balla Szilárd kollégám már leírta, és ezzel teljes mértékben tudok azonosulni: nem szívesen indítottuk el az előfizetést, nem ez volt szívünk leghőbb vágya. Sokat beszélgettünk, olykor vitatkoztunk is rajta. Tisztában vagyunk a lépés népszerűtlen voltával, hiszen senkit nem ünnepeltek még azért tömegek, hogy amit addig ingyen csinált, azért most már pénzt kér.
Tudjuk azt is, hogy lesznek, akik emiatt esetleg már nem követnek minket, sőt, akár meg is haragszanak ránk. Vérzik a szívünk minden egyes elvesztett olvasóért, de más kiutat nem látunk, ha szeretnénk továbbra is űzni az újságírói hivatást, és lehetőleg minél jobban. Márpedig ez a vágyunk és a tervünk.
Persze, lehet erre legyinteni, hogy “akkor ezután majd máshol elolvassuk a helyi híreket”, és hogy “ott vannak a városrészi Facebook-csoportok”. Igen, cikkeket kétségkívül nemcsak mi írunk Kecskeméten - bár hisszük, hogy a városban és vonzáskörzetében a legobjektívebb, legpártatlanabb, legalaposabb témafeldolgozást a mi szerkesztőségünk végzi és fontos, sokakat érintő közügyekkel foglalkozunk.
Nálunk nem a sajtóközlemények és közösségi média posztok “kopipésztelése” jelenti a munkát, és nem politikusok szócsövei kívánunk lenni. Utánajárunk a beérkező érdekes jelzéseknek, felvetéseknek, feltárjuk a hátteret, előzményeket, a kapcsolódásokat, összefüggéseket, majd az információkat, adatokat, nyilatkozatokat feldolgozzuk, értelmezzük.
Aztán pedig mindezt igyekszünk jól emészthető formában, világosan, logikusan és érdekesen az olvasók elé tárni - hogy a bennük a felmerülő probléma kapcsán megfogalmazódó kérdésekre választ tudjunk adni, hitelesen tájékoztassuk őket, hogy aztán ennek segítségével ki tudják alakítani a maguk álláspontját, véleményét.
Talán naiv vagyok, de hiszek abban, hogy értékes a munkánk, és egy százezres városban akad pár száz, a helyi közügyek iránt érdeklődő és a szabad sajtót fontosnak tartó, tudatos és öntudatos olvasó, aki havonta három korsó sör/öt gombóc fagyi/egy doboz cigi/egy kondibérlet árának megfelelő összegért előfizet a legnehezebb helyzetekben is kitartó független szerkesztőség tartalmaira.
Azt többször hangsúlyoztuk, hogy nem minden cikket “vágunk el”, jó részük továbbra is mindenki számára elérhető lesz teljes terjedelmében, az előfizetők pedig a cikkolvasás mellett többféle előnyben is részesülnek. Azt pedig biztosra ígérjük, hogy minden tudásunkkal és energiánkkal azon leszünk, hogy előfizetők által felénk kifejezett bizalmat minőségi újságírással megszolgáljuk.
És becsszó, nem adunk kattintásvadász címeket.
