Augusztus 20-án Szabó Balázs Bandája ad koncertet a főtéren, augusztus 22-én pedig kecskeméti zenekarok váltják egymást a színpadon. És ahogy az már megszokott, ismét lesz Térségi Kertészeti és Élelmiszeripari Kiállítás. Összefoglaljuk a Hírös Hét négynapos programját, és felidézzük, korábban milyen tervei voltak a városvezetésnek a fesztivállal.
„A cél az, hogy a Hírös Hét négy éven belül valódi turisztikai vonzerőt jelentsen Kecskemét számára“ - mindezt éppen tíz éve, 2016 augusztusában mondta Szemereyné Pataki Klaudia polgármester, amikor nagy hagyományokra visszatekintő rendezvény újrapozícionálása, „újrabrandelése“ volt a terv.
„Jövőre már megteremtenénk a regionális vonzerőt: bevonnánk a Dunántúlt. 2018-ra tervezzük az országos hírű kulturális fesztivál kialakítását szabadtéri színpadokkal, kifejezetten Kecskemétre készülő programokkal, természetesen a hagyományos programok megtartása mellett. 2019-re pedig elérnénk a végső célt: egy nemzetközi hírű fesztiválváros imázsának kialakításával, amely egyedi zenei, színházi, irodalmi élményeket kínál“ - ígérte a polgármester.
Hirdetés
A 2010-es évek végén valóban volt némi felpezsdülés a Hírös Hét programkínálatában (segített benne az is, hogy akkoriban a program részeként megrendezték a Hírös Vágtát, a Nemzeti Vágta előfutamát, eleinte a régi KTE-pályán, majd a Rudolf-laktanyában).
Hogy mennyire lett országos hírű esemény a Hírös Hét, nehéz megmondani. Ne vágjuk rá csípőből, hogy „ugyan már!“, jó lenne látni ehhez pontos turisztikai adatokat erre az egy hétre vonatkozóan, mondjuk tíz évre visszamenőleg, de az biztos, hogy még ma sem hoz annyira lázba tízezreket (sem), hogy csak emiatt Kecskemétre látogassanak. A „nemzetközi hírű fesztiválváros imázsa“ pedig végképp eltűnt az alföldi város porában - 2019-ben a legnagyobb fellépők Ákos és Geszti Péter voltak, akik itthon kétségkívül neves és sokak által kedvelt előadók, de Magyarországon kívül nem sokan ismerik őket.
„A kecskeméti Hírös Hét eredendően nem nemzetközi szuperfesztiválnak indult, és a hangsúlyai miatt ma sem sorolható a globálisan jegyzett, nemzetközi tömegeket vonzó nyári fesztiválok közé (mint például a Sziget vagy a Balaton Sound)“ - közölte kérdésemre udvariasan a mesterséges intelligencia.

Hírös Hét, 2024 / fotó: Hraskó István, KecsUP Hírek
Hirdetés
AI-barátunk másik megjegyzésével is egyetérthetünk: a Hírös Hét ma Kecskemét és a kistérség közösségi, kulturális ünnepe, amelynek programjaira főként a város lakói és a régióban élők mennek el. Hogy ez baj-e? Biztosan sokan vannak Kecskeméten, akik ennél jóval nagyobb szabású, színesebb, izgalmasabb fesztivált is el tudnának képzelni - kb. amit ígért is a városvezetés -, másoknak meg ez nem olyan kardinális kérdés, „jólvanezígy“, maradjon meg Kecskemét békés, nyugis (más megközelítésben: unalmas) városnak, ahol nem a tömegrendezvényeken, hanem a helyi értékeken van a fókusz.
A fiatalok etekintetben lábbal szavaznak, ők mennek a Szigetre, Debrecenbe a Campus-ra, Szegedre a SZIN-re vagy akár a Művészetek Völgyébe. De a Kecskeméti Summer Feszt akár helyben is tarthatja őket, vagy legalábbis kínál B-opciót.
Akárhogyis, ez Kecskemét legpatinásabb rendezvénye, amely 1934 óta létezik, és bár nem minden esztendőben rendezték meg, valahol már az is becsülendő, hogy megmaradt több mint kilencven éven keresztül.
Hirdetés
Ez lesz idén
„Az idei program összeállításakor különös hangsúlyt kaptak a kecskeméti alkotók, művészek, közösségek és együttesek. Büszkék vagyunk arra, hogy számos olyan fellépő lép színpadra, akik városunk kulturális életének meghatározó szereplői, vagy Kecskeméten kezdték pályájukat, illetve innen viszik tovább művészetük hírét“ - hangsúlyozza a szervező Hírös Agóra.




1 / 4
Augusztus 20.
Hírös Hét programja, 2026
Pár program a teljesség igénye nélkül:
Hirdetés
- XXIX. Térségi Kertészeti és Élelmiszeripari Kiállítás, Hírös Forrás szökőkút, hivatalos megnyitó: augusztus 21. péntek, 18 óra: több mint 100 kiállító a helyi mezőgazdaságból, élelmiszeriparból, dísznövénykertészetből, kézművességből, népi kultúrából és hagyományőrzésből.
- Augusztus 20. csütörtök, 16.00, Romkert: Kolompos Együttes. A Kolompos együttes kezdetben táncházi zenekarként, táncegyüttesek kísérőiként vált ismertté, majd rövidesen önálló koncertjeiken népszerűsítették a magyar és Kárpát-medencei népzenét Svédországtól Szicíliáig, Kanadától Japánig. Ma is arra törekszenek, mint a kezdetekben: megismertetni, megszerettetni a gyerekekkel és szüleikkel a magyar népzenét, néptáncot, régi népszokásokat.
- Augusztus 20. csütörtök, 17.00, Nagyszínpad: Kecskemét Táncegyüttes. Az előadásban a Kárpát-medence különböző tájegységeinek autentikus dallamai, viseletei és temperamentuma öltenek testet.
- Augusztus 20. csütörtök, 20.00, Nagyszínpad: Szabó Balázs Bandája. A 2009-ben Szabó Balázs által alapított zenekar a hazai zenei színtér egyik legkülönlegesebb formációja: a magyar népzenéből táplálkozó, néhol sanzonos hangulatú zenéjüket pop-, rock- és funkelemek, valamint finom kamarazenei ízesítés gazdagítja.
- Augusztus 21. péntek, 15.00 – 17.00: látogatás a Nemzetközi Kerámia Stúdió kortárs kerámia gyűjteményében (Kápolna u. 11.), két csoportban. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött és maximum 7 főben limitált.
- Augusztus 22. szombat, 16.00, Nagyszínpad: Színes Szőttes – Nemzetközi néptánc bemutató, észt, lengyel, osztrák és szicíliai néptáncegyüttesekkel.
- Augusztus 22. szombat, 17.00-19.00, Főtér: fazekas, kosárfonó és nemezelő mesterek mutatják be a népi kézművesség fortélyait, miközben betekintést lehet nyerni a természetes alapanyagok és az évszázados technikák különleges világába.
- Augusztus 22. szombat, 19.30, Nagyszínpad: Halhatatlan Hangok – A kecskeméti pop-rock szcéna elhunyt tagjaira való emlékezés helyi profi zenészek összefogásával. Fellép: Molnár Gitár Band, Horizont Pax Együttes, Milagro Santana Tribute Band, Hold The Line Toto Tribute Band, Gitár Tandem.
- Augusztus 23. vasárnap, 18.00, Nagyszínpad: Penge Benge Jazz Band. A zenekar vidám, szórakoztató, jól táncolható örömzenét játszik. A csapat kiváló muzsikusai más jazz-zenekarok tagjaiként számos nemzetközi sikert tudhatnak maguk mögött.

