A Perszeida meteorraj miatt megszervezett augusztusi Hullócsillagok Éjszakája eddig is nagy népszerűségnek örvendett Kecskeméten, de augusztus 12-én a részleges napfogyatkozás ezt még tovább fokozta: a Benkó Zoltán Szabadidőközpont előtt koraeste jó 100-150 méteres sor jött össze. Mindenki arra várt, hogy bejusson és megnézhesse a látványos égi jelenségeket a Dombról (úgy tudjuk, ez nem mindenkinek sikerült).
A Kecskeméti Planetárium és a Magyar Csillagászati Egyesület Kiskun Csoportjának segítségével több távcsövön is figyelemmel lehetett kísérni, ahogy a Hold szép lassan bekúszott a Nap elé, majd együtt lebuktak a látóhatár alá. Hazánk északnyugati részén nagyjából 75 százalékos, Bács-Kiskun megyékben pedig mintegy 50 százalékos volt a Hold által a napkorongból eltakart terület nagysága.
Hirdetés
Igazi közösségi rendezvénnyé alakult át az esemény, ahova sokan gyerekekkel érkeztek, és ahol rég nem látott ismerősökkel, barátokkal lehetett összefutni. Az ég csodának elmélyült szemlélése mellett beszélgetésekre is bőven volt idő, láthatóan mindenkinek jól esett, hogy hétköznap este egy ilyen különleges élményben lehet része és még a kánikula is alábbhagyott.
Az utolsó teljes napfogyatkozás itthon 1999. augusztus 11-én volt, és a számítások szerint 2081-ig nem is nagyon számíthatunk hasonló látványosságra.

