Logo

Hirdetés

pexels-karola-g-6627730_Kecskeméten

Illusztráció: Pexels

Szeptembertől nyilvánosak lesznek a kórházi fertőzések adatai

Szeptembertől nyilvánosan is elérhetővé válnak az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatai. A közzétételre kidolgozott új módszertant a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ szakmai háttérbeszélgetésen mutatta be a sajtó képviselőinek.

"Az adatok nyilvánosságra hozatalának nem az a célja, hogy megbélyegezzünk intézményeket, vagy legjobb–legrosszabb rangsort állítsunk fel. A cél ennél sokkal fontosabb: hogy kevesebb beteg fertőződjön meg az egészségügyi ellátás során" - mondta el dr. Oroszi Beatrix országos tisztifőorvos a háttérbeszélgetésen.

Mint az NNGYK hangsúlyozta a honlapján megjelent közleményben, a cél, hogy a nagyobb átláthatóság, a szakmai visszacsatolás és az intézményi önértékelés egyaránt segítse a fertőzések megelőzését, az egészségügyi ellátás minőségének fejlesztését és a betegbiztonság további erősítését.

Hirdetés

Az NNGYK kiemelte azt is, hogy az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések jelenléte önmagában nem jelent szakmai mulasztást.

„A modern orvostudomány ma már olyan súlyos állapotú, idős, illetve krónikus betegséggel élő páciensek kezelésére is képes, akik ellátása jelentős fertőzési kockázattal járhat. Az invazív beavatkozások, a gépi lélegeztetés, a tartós katéterhasználat vagy más komplex kezelések önmagukban is növelhetik ezt a kockázatot“ - írják, hozzátéve: éppen ezért az intézményi fertőzési adatok értelmezése összetett szakmai feladat.

Az eredményeket befolyásolja többek között a betegek állapota és összetétele, az intézmények eltérő ellátási profilja, valamint a fertőzések felismerésének és a mikrobiológiai vizsgálatok segítségével történő igazolásának intenzitása. Egy magasabb jelentett fertőzési mutató ezért önmagában nem jelent rosszabb betegellátást. Az az intézmény, amely intenzívebben keresi, vizsgálja és azonosítja a fertőzéseket, több esetet is találhat - mutatott rá az NNGYK.

Felhívták arra is a figyelmet, hogy szeptemberben nyilvánossá váló adatok, eredmények nem kórházi rangsort alkotnak, hanem olyan szakmai jelzéseket adnak, amelyek segíthetik a további vizsgálatot, a fejlesztendő területek azonosítását, és ráirányíthatják a figyelmet a jól működő intézményi gyakorlatokra is.

Hirdetés

Az NNGYK szerint a szeptemberi nyilvános adatközlés jelentős előrelépés a hazai betegbiztonság és az egészségügyi adatok transzparenciájának erősítésében. A témával a KecsUP Hírek is foglalkozni fog, ahogy az adatokat nyilvánosságra hozzák.

Mi a helyzet Kecskeméten?

Mint azt korábban megírtuk, a 2025-ös adatok alapján második helyen végzett a kecskeméti kórház az Országos Kórházi Főigazgatóság által végzett éves minőségértékelésen - ezt maga az intézmény hozta nyilvánosságra. Az adatokból többek között kiderül: 256 akut szívinfarktusos beteget mentettek meg és 371 kórházi fertőzést regisztráltak.

Külön ugyan nem részletezték a kórházi fertőzések adatait, de az intézmény honlapján mi megnéztük. Eszerint:

Hirdetés

  • 292 multirezisztens kórokozóhoz kapcsolódó fertőzést regisztráltak.

A multirezisztens kórokozók - mint arra a Direkt 36 kórházi fertőzésekről szóló, nagy visszhangot kiváltó 2023-ban megjelent többrészes oknyomozó riportjában rámutatott - olyan baktériumok, amelyek többféle erős antibiotikumnak is ellenállnak, és éppen emiatt annyira veszélyesek: nehéz elpusztítani őket, miközben súlyos szövődményeket okozhatnak az eleve beteg pácienseknél.

  • 1185 mintát vizsgáltak Clostridium difficile (CDI) kapcsán, a mintavizsgálatok 74 fertőzést azonosítottak.

A Clostridium difficile vészes hasmenéssel járó gyakori kórházi fertőzés, a legyengült kórházi fekvőbetegeknél súlyos esetben – és ha nem kezelik megfelelően – életveszélyes bélgyulladáshoz vezethet.

Hirdetés

  • A primér véráramfertőzések (VÁF) száma 5 volt (a kórház itt a „mindössze“ szót használta, amely valóban alacsony szám, de egy ilyen a megjegyzésről a betegek hozzátartozói biztosan mást gondolnának - mondjuk azt, hogy már egy eset is sok).

Mint a Direkt 36 leírta, a véráramfertőzések azok az esetek, amikor a kórokozók a vérkeringésbe bejutva nagyon súlyos állapotot – vérmérgezést vagy szepszist – idéznek elő, amely az esetek egy jelentős részében halálos.

Ez összesen tehát 371 kórházi fertőzéses eset - hangsúlyozzuk, regisztrált eset, azaz ennél akár több is lehetett.

Hogy sok vagy kevés, hogy az év minden napjára jut egy átlagosan egy kórházi fertőzés? Nyilván viszonyítás kérdése. Az átlagember, laikus számára soknak tűnik.

Hirdetés

A kórház viszont azt hangsúlyozta: „a puszta számoknál fontosabb azonban az országos összehasonlítás“. Más intézményekkel összevetve ugyanis összességében jól áll a kecskeméti kórház. További részletek ebben a cikkünkben.

KecsUP Shorts

Összes videó