Kecskemét lakói közül valószínűleg nagyon kevesen hallhattak idáig az AIPA Nonprofit Közhasznú Kft.-ről, azt pedig még kevesebben tudják, tulajdonképpen mivel is foglalkozik. Most mindenesetre forr körülötte a levegő. Érdekesség, hogy a városi tulajdonú cég Facebook-oldalán 2020 januárjáig visszamenőleg nincsenek bejegyzések.
„Az alapítók törekvése, hogy az AIPA Kft. egységes szervezeti keretet biztosítson a város és a térség gazdaságfejlesztési tevékenységének koordinálásához. Gazdaságfejlesztési jellegű projektjeink életre hívása egészen az ötlettől a megvalósításig tart, beleértve a programok további működtetéséhez szükséges projektmenedzsmentet is. A fentieken túl széleskörű tájékoztatásmenedzsmenti tevékenységet végzünk a saját projektjeink számára, illetve partnereink, más önkormányzati társaságok számára is“ - áll az AIPA Alföldi Iparfejlesztési Nonprofit Közhasznú Kft. faék egyszerűségű, gyakorlatilag „menü-mentes“ honlapján (aipa.hu).
A cég 2009 szeptemberében alakult, fő tulajdonosa a kecskeméti önkormányzat, tagja még a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara és a Neumann János Egyetem.
- Megalakulásától 2011 januárjáig két ügyvezetője volt: az akkori egyik alpolgármester, Szemereyné Pataki Klaudia (Kecskemét jelenlegi polgármestere) és Palkovics László, aki azidőtájt a Kecskeméti Főiskola stratégia rektorhelyettese volt (majd 2014-től felsőoktatásért, 2016-tól oktatásért felelős államtitkár, a negyedik Orbán-kormányban innovációs és technológiai miniszter, majd az ötödikben technológiai és ipari miniszter volt egészen 2022 novemberében történt lemondásáig).
- 2011 januárjától 2013 áprilisáig egyedül volt ügyvezető Szemereyné Pataki Klaudia, majd őt Csapó Ágnes követte, aki 2018-ban mondott le egyéb szakmai elfoglaltságára hivatkozva, őt Szalai Anna (most már Sebestyén-Szalai Anna) váltotta.
Csapó Ágnesről szólt (főleg) a Szövetség a Hírös Városért szeptember 8-án tartott sajtótájékoztatója, amelyen Király József frakcióvezető azt mondta: a Szemereyné Pataki Klaudia által megbízott önkormányzati főtanácsadó 250 millió forint közpénzért adott tanácsokat és utasításokat egy távoli luxus üdülőparadicsomból - tudomásuk szerint Madeiráról - a hivatalnak és önkormányzati cégeknek. Csapó Ágnes egyébként egyéni vállalkozóként is dolgozik, és érdekeltségébe tartozik a Budapest Priv-Invest Gazdasági Tanácsadó Kft., amely családi cég, miután egy családtagjának van benne döntő szavazati többsége, és nekik kettőjüknek van benne tulajdonrészük.
Király József az ügyben feljelentést tett, és Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság ez alapján ismeretlen tettes ellen nyomozást rendelt el jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének gyanúja miatt.
A Király József által közérdekű adatigényléssel kikért szerződésekből kiderült: Csapó Ágneshez és cégéhez csak az AIPA-tól több mint 56 millió forintnyi megbízás jutott. Az önkormányzat többségi tulajdonában lévő AIPA Kft. által megküldött dokumentumban összesen 21 olyan szerződés szerepel, amelyekhez konkrét megbízási díj is társul. Ezek közül három közvetlenül Csapó Ágneshez, 18 pedig a Budapest Priv-Invest Kft.-hez kapcsolódik.
Király József szerint „pénzszivattyú“
Király József a sajtótójékoztatón kitért az AIPA-ra is. Mint felidézte: a cég azért alakult meg eredetileg, hogy helyi cégeket beszállítóként „be tudjanak vinni a Mercedes-gyárba”, de nem volt sikeres. Azt lehetett várni, hogy megszűnik, mert az alapítás célját nem érte el, de ez nem következett be. „2012 óta is itt van, a Városháza és a kecskeméti cégek között hihetetlen átszámlázási folyamatok kapcsán olyan feladatokat számláz le különböző cégeknek, amire nincs szükség. Mert egy-egy cég vezetősége azért lett megválasztva, hogy azt a céget legjobb tudása szerint becsülettel irányítsa, nincs rá szükség, hogy különböző módon befolyásolják” - fogalmazott, később kijelentve: erre a cégre semmi szüksége nincs a városnak, a Szövetség indítványozni is fogja az AIPA megszüntetését, mert ez egy „pénzszivattyú”, „semmi másról nem szól, mint egyes emberek fizetésének biztosításáról”.
Király József szerint olyan dolgokért állított ki az AIPA számlákat, amelyet a Polgármesteri Hivatal vagy különböző városi cégek munkatársai készítettek el, például különböző döntés előkészítő munkaanyagokat - aztán ő is szembesült azzal, hogy benne van az AIPA is. Példaként a Kecskemét 5.0 programot említette, amelynél elcsodálkozott, mert úgy tudja, az az önkormányzat és a Városfejlesztő Kft. munkája.
Ebben Király József leírja: az AIPA fő profilja kezdetben a Mercedes beruházáshoz és a régió járműiparához kapcsolódó fejlesztések támogatása volt. Azonban az idetelepülő multi cégeknek saját beszerzési szabályai voltak, így az AIPA nem tudta teljesíteni az alapítási célját.
„Ezt követően egy úgynevezett bolyongó cégként a város cégei között olyan különböző feladatokkal kezdett foglalkozni, melyeket maguk az érintett cégek addig is elvégeztek saját apparátusukkal. Ilyen feladatok voltak a reklám-marketing tevékenység, a pályázatírás, a banki kapcsolattartás, stb.“ - fogalmaz indítványában Király József. Véleménye szerint az AIPA munkálkodása kapcsán konkrét, kimutatható haszon nem jelentkezett az önkormányzati cégeknél, azonban az AIPA által kibocsátott számlák inkább terhet jelentettek nekik, amire ő a Fejlődő Város Bizottság ülésein többször felhívta a figyelmet.
A városvezetés és a Fidesz inkább egyesítené az AIPA-t más városi céggel, de az első ötletet elvetették
A szeptember 24-ei közgyűlés napirendi pontjai között szerepel egy előterjesztés, amely az AIPA és a Kecskeméti Városfejlesztő Kft. „egyesülésének előkészítésével kapcsolatos döntésekről“ szól és Gaál József alpolgármester jegyzi.
Az anyagban többek között arról írnak, hogy „az önkormányzat tulajdonában álló gazdasági társaságok működésének racionalizálása alapvető fontosságú a közfeladatok hatékony és költségtakarékos ellátása, valamint az önkormányzati vagyon felelős kezelése szempontjából“. Meg hogy „a racionalizálás célja nem kizárólag a kiadások csökkentése“, hanem az összehangolt és fenntartható működési struktúra kialakítása.
Úgy vélik, mivel egyes városfejlesztési és infrastruktúrafejlesztési feladatok a Városfejlesztő Kft.-nél, míg egyes gazdaságfejlesztési és befektetésösztönzési feladatok az AIPA-nál vannak, a „két szervezet szakmai működése között jelentős tartalmi és stratégiai kapcsolódási pontok vannak“. És hogy más megyei jogú városok gyakorlata alapján egy integrált város- és gazdaságfejlesztési társaság létrehozása sok előnnyel járhat Kecskemét számára, mint például egységes stratégiai irányítás, gyorsabb döntéshozatal, költséghatékonyság növelése, összehangoltabb befektetésösztönzés.
A javaslat azt tartalmazta, hogy a két cég - az AIPA és a Városfejlesztő Kft. – olvadjon össze, a jogutód gazdasági társaság neve legyen Kecskeméti Város- és Gazdaságfejlesztési Nonprofit Kft., ügyvezetője pedig Kurenkov Vjacseszlav Vlagyimirovics, a Kecskeméti Városfejlesztő Kft. területfejlesztési vezetője legyen. Az új, egyesült cég elindulását már október 1-jétől javasolta az indítvány.
Nemcsik Mátyás, a bizottság fideszes elnöke a Hiros.hu-nak ezt azzal indokolta, hogy „számos gazdasági mutató és érv“ elhangzott, amelyekből az derült ki, hogy „nem ezt a két céget a legcélszerűbb összeolvasztani“. Hozzátette, a városvezetés „a jövőben szeretné racionalizálni azokat a cégeket, amelyek a városon belül hasonló területeken dolgoznak, és tevékenységükben átfedések vannak, ezért tervben van, hogy a jövőben akár több céget is a város össze fog vonni“. Az októberi közgyűlésre lesz egy másik terv, hogy az AIPA mely másik önkormányzati céggel egyesülne.
Kopping Rita szerződéseket kért ki
Kopping Rita, a Szövetség képviselője ugyancsak az AIPA-val kapcsolatban posztolt. Mint írta, közérdekű adatigénylést nyújtott be, és kérte, hogy bocsássák rendelkezésére többek között
- a 2022. január 1. és 2026. szeptember 11. között az AIPA által megkötött valamennyi olyan vállalkozási, megbízási, szolgáltatási, tanácsadási, marketing-, kommunikációs, kutatási, rendezvényszervezési, projektmenedzsment- és egyéb visszterhes szerződés listáját, amelynek nettó értéke elérte vagy meghaladta az 1 millió forintot.
- Emellett kérte például ugyanezen időszak valamennyi 5 millió forintot elérő vagy azt meghaladó szerződésének, valamint azok valamennyi módosításának elektronikus másolatát;
- hogy évenkénti bontásban adják meg, az AIPA milyen összegű bevételben, támogatásban, megbízási vagy szolgáltatási díjban, egyéb pénzügyi juttatásban részesült az önkormányzattól, az önkormányzat tulajdonában álló gazdasági társaságoktól, városi intézményektől, állami szervektől, hazai és európai uniós pályázatokból.
- Kérte külön kimutatni az AIPA-nak a Városi Alapkezelő Zrt.-vel, a KIK-FOR Kft.-vel, a Kecskeméti Városfejlesztő Kft.-vel, a Kecskeméti Lakásmenedzsment Kft.-vel, a Hírös Agora-val és más önkormányzati érdekeltségekkel fennálló szerződéses kapcsolatát;
- a kecskeméti városmarketing-stratégia előkészítésével és végrehajtásával összefüggő valamennyi szerződés, megrendelés, megállapodás és szerződésmódosítás másolatát,
- és még jópár egyéb szerződést.
Dokumentumokat egyelőre a posztja szerint nem kapott, az AIPA ügyvezetője az adatigénylés teljesítésére rendelkezésre álló 15 napos határidőt 15 nappal meghosszabbította (erre a törvény szerint egyszer lehetősége van).
Mindeközben az AIPA Facebook-oldalán...
Illusztrációs fotót keresve felmentünk az AIPA Facebook-oldalára, ahol azonban meglepő dolgot tapasztaltunk.
- Van egy május 28-ai bejegyzés,
- az azt megelőző poszt viszont közel mint hat és fél évvel ezelőtti, 2020. január 29-éről származik, és egyébként az sem elérhető.

Érdemes a posztok dátumaira ránagyítani (képernyőfotó az AIPA Facebook-oldaláról)
- Egészen 2017. december 22-ig vissza kell tekerni, hogy egy látható és még meglévő tartalomra bukkanjunk - egy karácsonyi jókívánságos és buékos posztra.
- Két eset lehetséges: vagy hat és fél éven át semmit nem posztolt az AIPA, vagy - és ez a valószínűbb - mindent töröltek 2020 januárjáig visszamenőleg.
- A honlapról - aipa.hu - is hiányoznak a menük, pedig korábban léteztek, mint azt az alábbi képernyőfotó is bizonyítja. Most viszont egy teljesen lebutított site fogadja a látogatót, amelyen a cikk elején idézett pár mondaton kívül egy szó nem olvasható a cég tevékenységéről.

Képernyőfotó - régen ez volt az AIPA oldalának felépítése


