Logo

Hirdetés

Dr. Fekete Gábor, a Fidesz-KDNP frakcióvezetője / kecsup.huKecskeméten

Fekete Gábor reagált a lakásvádakra: válása miatt csakugyan édesanyjánál lakik, „teljesen jogszerűen“

Kecskemét fideszes alpolgármesteréről a legutóbbi közgyűlésen derült ki, hogy egy önkormányzat tulajdonában álló szociális bérlakásban lakik. A politikus most egy Facebook-bejegyzésben reagált az őt ért vádakra.

„Tegnap az ellenézi képviselők látványos körülmények közt „bűnösnek kiáltottak ki”, amiért bérlakásban lakom. Csakugyan édesanyámnál lakom. Hangsúlyozom, teljesen jogszerűen. A magánéleti válság, a válásom – erről nem szeretnék beszélni, mert úgy vélem, ez csak rám tartozik – arra kényszerített, hogy édesanyám segítségét kérjem. Amikor a gyermekeim nálam vannak, ő segít be nekem és az unokáinak, mivel én sokszor estig dolgozom, hétvégén pedig sokszor rendezvényeken kellett részt vennem. És nem szégyen, a válás után rászorultam arra, hogy ebből a nehéz érzelmi helyzetből segítsen. Nekem ő maradt. Mindezt úgy beállítani, hogy én a magas fizetésem mellett városi bérlakásban lakom – hát, igen lelketlen hozzáállás“

- így reagált Fekete Gábor (Fidesz-KDNP) képviselő, Kecskemét alpolgármestere a Facebook-posztjában a vele kapcsolatban tegnap megjelent információkra.

Mint ismert, a legutóbbi kecskeméti közgyűlés rendkívüli szünetében tartott sajtótájékoztatón Siposné Bodrozsán Alexandra, a Szövetség képviselője az újságíróknak arról számolt be, hogy nemrég egy KIK-FOR-os szociális bérlakás szerződésének másolatát kapta kézhez. Ezen a személyes adatok ugyan ki voltak takarva, ám a képviselő rövid nyomozása után kiderült, hogy az ingatlan lakója a lakáshoz tartozó postaláda szerint nem más, mint Fekete Gábor. Az ellenzéki képviselő a beszámolójában hangsúlyozta, hogy kollégája vélhetően úgy lakik egy szociálisan rászoruló, szociálisan bajba jutott emberek számára fenntartott lakásban, hogy a havi illetménye csaknem bruttó 3 millió forint, ami mellé egyéb juttatásokat kap, a nyilvános vagyonbevallása szerint pedig több ingatlanban is társtulajdonos. A rögtönzött szembesítés során felszólalt Fekete Gábor is, aki elmondta, a lakás eredetileg a nagyapjáé, majd az édesanyjáé volt, ő maga gyermekként ott nőtt fel és oda volt bejelentve. Válása után pedig két fiával valóban sokat tartózkodik ott. Hangsúlyozta azonban, hogy az ingatlan az édesanyja szociális bérlakása, ami úgy tudja, hogy öröklött jog. Most ezt fejtette ki az egykoron kormánypárti képviselő egy hosszabb bejegyzésben.

E szerint neki ez volt a szülői ház, az otthon. „Nagyszüleim 1955-ben költöztek be oda. Édesanyám ebben a lakásban született. Nagyszüleim itt éltek, és édesanyám, valamint testvérei is itt nevelkedtek. Ez a lakás volt az otthonunk, egy igazi családi fészek. Én és testvérem is ide születtünk, szüleink itt neveltek minket“ - közölte. Hozzátette, az ingatlan több generáción keresztül a családja otthona volt, számukra ez az ingatlan nem csupán egy lakás, hanem több évtizede család biztonsága. „A lakást családunk az évtizedek során többször is felújította. Édesanyám jogszerűen fogadott be, hiszen a gyermekeit és unokáit fogadta be“ - fűzte hozzá.

Végül az alpolgármester felidézett két törvényrészletet is az ügy kapcsán.

  • Az egyik szerint „önkormányzati lakásba a bérlő a bérbeadó írásbeli hozzájárulása nélkül is befogadhatja házastársát, gyermekét, befogadott gyermekének a gyermekét, valamint szülőjét.”
  • A másik alapján a szóban forgó lakás ún. szerzett jogi státusú, határozatlan idejű, Fekete Gábor szerint a család negyedik generáció óta lakik benne azokkal a szerződéses feltételekkel, melyeket még nagyszülei kötöttek.

Az alpolgármester a KecsUP Hírek által feltett kérdésekre továbbra sem választolt. Ezek egyébként a következők voltak:

  • Összességében hogyan értékelné a képviselőtársa által kirobbantott ügyet?
  • A rögtönzött sajtótájékoztatón elismerte, hogy életvitelszerűen az édesanyja nevén lévő szociális bérlakásban lakik. Pontosan hányan élnek a lakásban, a lakás bérlése mekkora kiadást jelent havonta?
  • Nem tartja-e aggályosnak, hogy alpolgármesterként a lakásban lakik? Tervez-e a történteket követően kiköltözni onnan?

Amint Fekete Gábor mégis válaszolna írásban feltett kérdéseinkre, visszatérünk a témára.

A Szövetség a Hírös Városért a Hiros.hu oldalán kommentben reagált az alpolgármester posztjára (mert Fekete Gábor az oldalán korlátozta a hozzászólásokat). Az ellenzéki frakció szerint a bejegyzés nem megválaszolja, hanem „inkább tovább élezi azokat a kérdéseket, amelyek miatt ez az ügy közbotránnyá vált“.

„Ön nem egy átlagos kecskeméti családapa. Ön Kecskemét egyik vezetője, alpolgármestere. Olyan ember, akinek a döntései más kecskeméti emberek lakhatását is érintik. Éppen ezért teljesen jogos kérdés, hogy miközben Önnek több ingatlan is szerepel a vagyonnyilatkozatában, és havi több mint 2,7 millió forintos illetményben részesül, hogyan és miért él egy szociális önkormányzati bérlakásban pár tízezer forintért“ - írja a Szövetség.

Hangsúlyozzák: senki nem az alpolgármester válását, az édesanyját vagy a gyermekeit támadja, de ne próbálja magánéleti nehézségekkel elfedni azt a közéleti kérdést, ami miatt ez az egész nyilvánosságra került.

„A magánéleti nehézségeket tiszteletben kell tartani, és tiszteletben is tartjuk, de az elfogadhatatlan, hogy egy már hosszabb ideje fennálló válás csak most, a bérlakás ügye kapcsán válik hirtelen a történet központi elemévé“ - reagált a Szövetség.

Kiemelik azt is: Fekete Gábor egy közpénzből fizetett városi vezető, „egy alpolgármesternek pedig nemcsak a törvényeknek, hanem a közösség igazságérzetének és a közbizalomnak is meg kell felelnie“.

„És talán éppen ez a legfájóbb ebben az egészben: miközben Ön a saját történetét úgy mutatja be, mintha bárki a magánéletét támadná, addig Kecskeméten rengeteg olyan család van, amelynek valóban szüksége lenne önkormányzati segítségre a lakhatáshoz. Olyan családok, akiknek nincs több ingatlanuk, nincs több milliós vezetői fizetésük, és nem tudják magukat másik lakással vagy jelentős vagyonnal bebiztosítani“ - írta a Szövetség.

Szerintük az ügy arról szól, „hogy egy város vezetőinek milyen mércét kell saját magukkal szemben felállítaniuk“, és az egyetlen méltó közéleti következménye az lehet, ha Fekete Gábor lemond az alpolgármesteri tisztségéről és az egyéni önkormányzati képviselői mandátumáról is.

„Aki a saját felelőssége helyett a magánéletére hivatkozva próbálja elterelni a figyelmet a közéleti kérdésekről, az elveszíti azt a közbizalmat, amely egy köztisztség betöltéséhez szükséges“ - véli a Szövetség.

KecsUP Shorts

Összes videó