Logo

Hirdetés

Nagyjából 600 indulót várnak vasárnap a Hírös MaratonraKecskeméten

Nagyjából 600 indulót várnak vasárnap a Hírös Maratonra

Fotó: Hírös Maraton Facebook-oldala

Jubileumi Hírös Maraton jön, még lehet rá nevezni

Immáron huszadik alkalommal rendezik meg vasárnap a Hírös Maratont, melynek helyszíne szokás szerint a Benkó Zoltán Park lesz. Rekordrészvétel várható az eseményen, sok kísérőprogrammal.

– Az indulásunk elég érdekesre sikerült, hiszen 2000-es évek közepén még az őszi kismaratonokat rendezte meg az akkori sportigazgatóság. Amikor az megszűnt, akkor Kecskeméten nem is rendeztek ilyen jellegű versenyeket utána. Így jött tulajdonképpen az elhatározás, hogy tegyünk valamit Kecskemét város szabadidősportjáért – tekintett vissza az előzményekre dr. Varga Tibor, az eseményt szervező Iustitia Egyesület elnöke. – Ebből lett először a Hírös Félmaraton, majd néhány évvel ezelőtt már maratoni táv is bekerült a programba. Ha visszaemlékszem az első versenyeink egyikére, akkor a versenyközpontunk még a dombnál volt, és akkora eső érkezett, hogy a rajt előtti éjszakán elmosta a sátrainkat, gyakorlatilag minden úszott, így mentünk aztán neki az egésznek. Mára eljutottunk oda, hogy 100-150 kilométeres körzetből érkeznek hozzánk a nevezők. A szabadidőközpont tökéletes helyszín, nincs járműforgalom, árnyas fák között, két tó és egy összekötő csatorna mentén lehet futni a homokban, amit városon belül különösen értékelhetünk.

Varga Tibortól azt is megtudhattuk, hogy a jubileumi esemény alighanem rekordszámú nevezőt mozgat majd meg, és igyekeznek most is színes kísérőprogramokkal kitölteni a napot. A legkisebbektől a legnagyobbakig gondoltak az érkezőkre.

– Úgy látjuk, hogy rekord lesz az idei év, nagyjából 600 nevezőre lehet számítani. Annak idején 250-300 indulóval kezdtünk, tehát ez jelentős növekedés. A járványidőszak nálunk is törést jelentett, több versenyünk meg is szűnt, de most úgy látjuk, hogy az idei verseny nagyon népszerű lesz. Készülünk természetesen különböző programokkal, izotóniás italkóstolót szervezünk, az egészségfejlesztési sátorban különböző felméréséket lehet elvégezni, illetve Katus Attila lesz a nap sztárvendége, ha lehet így fogalmazni. Vele zajlik majd a bemelegítő torna, illetve ott lesz velünk a nap során. Újdonság az is, hogy rajtszám alapján lesznek majd kereshetők a versenyről készült képek, ezért is fontos, hogy jól láthatóan viseljék majd azt a versenyzők. Nem marad el természetesen a gyerekek szórakozása sem, hiszen légvár, arcfestés, tetoválás is várja majd őket – mondta Varga Tibor.

A távok kapcsán színes a paletta, mindenki meg tudja találni a maga edzettségi szintjének megfelelő versenyszámot. A gyerektávokon a felnőttek is elindulhatnak, ha csak a buli kedvéért mozogni szeretnének, de díjazás természetesen csak a kicsiket illeti majd meg.

– Igazából minden távot ajánlok, hiszen ha valaki nem futott idén még, annak akár a háromszáz méter is több, mint a semmi. Természetesen a versenykiírásban is rögzítettük azt a filozófiát, hogy adott távon csak adott korcsoport kaphat díjazást. A gyerekeknek 300 méter, 1 és 3 kilométeres távokat jelöltünk ki 12 éves korig, gondoltunk az óvodásokra és az iskolásokra is. A 7 kilométeres táv az, amit szépen ki tudunk jelölni, eltévedni sem lehet igazából. Úgymond úszásra és tájfutásra nem kell számítani, hiszen szépen kijelölt nyomvonala van a pályának. Azt tapasztaltuk korábban, hogy 7 kilométernél szívesen vállalkoznának egyesek többre is, de mégsem egy félmaratonra, ezért is szerepel rendszeresen a programban. A félmaratoni és a maratoni táv pedig adott volt – tette hozzá Varga Tibor.

A versenyre online már nem, de egészen a rajtig személyesen is lehet jelentkezni. Szombaton 15–17 óráig a régi Tó Hotel melletti Nádas büfében várják az érdeklődőket, majd a verseny reggelén 8 óra 30 perctől a maratonra, 9 órától a további futamokra is várják a nevezni szándékozókat. Minden korcsoportban ajándékcsomagokat sorsolnak majd ki a nevezők között, így az is nyerhet, aki nem az élbolyban végez a futamában.

A Hírös Maratonról további részleteket az esemény hivatalos honlapján lehet megtudni.

KecsUP Shorts

Összes videó