Szeptember 25-én vette kezdetét a Kutatók Éjszakája Európa szerte. A nemzetközi rendezvénysorozat az Európai Bizottság előterjesztésére indult el 2005-ben. A kezdeményezéshez azóta mintegy 30 ország és több száz város csatlakozott. A program célja a tudományok és a kutatói pálya népszerűsítése. Kecskemét 2007 óta részese a kezdeményezésnek – idén több mint 50, túlnyomórészt természettudományos és műszaki fókuszú programmal várták az érdeklődőket.

Forrás: Bálint Levente / KecsUP Hírek
A rendezvény során több százan töltötték meg a Bányai Júlia Gimnázium udvarát: az iskola ismert, köztiszteletben álló tanárai, Kiss Róbert és Labancz István igazi Walter White-ként léptek a porondra. A látványos kémiai reakciók és füstfelhők azonnal lenyűgözték a közönséget.
Kiss Róbert intézményvezető kiemelte: a kísérletek bemutatása – azon túl, hogy látványosak és érdekesek – edukációs célokat is szolgál.

Forrás: Bálint Levente /KecsUP Hírek
Megszűnhet-e a gravitáció?
Idén augusztusban futótűzként terjedt el a TikTok-on az álhír, mely szerint az augusztusi napfogyatkozás során „7 másodpercre meg fog szűnni a Föld gravitációja.” Válaszul a NASA később sajtónyilatkozatot adott ki, melyben hivatalosan cáfolta az állítást és magyarázta el, hogy miért nincs hatással a napfogyatkozás a gravitációra. Kiss Róbert úgy fogalmazott, hogy jó lenne, ha a jövőben ilyen evidenciákat nem kellene majd elmagyarázni.
Kiderült, hogy egy robusztus vashordó miként roppan össze vékony papírpohárként, ha hideg vizet öntünk rá
Ha egy hordó belsejében gőz képződik – ami gáz halmazállapota miatt lényegesen nagyobb térfogatú, mintha folyékony víz lenne –, majd a lezárt hordót hirtelen lehűtjük, a gőz újra folyékony vízzé válik. Mivel a folyadék kisebb helyet foglal el a gázhoz képest, a hordó belsejében lecsökken a nyomás, miközben kint változatlan marad a légnyomás. Mivel belülről már nincs ami ellentartson, a külső légnyomás hirtelen összeroppantja a hordót.






1 / 6
Forrás: Bálint Levente /KecsUP Hírek
Kutatók Éjszakája 2026 - Bányai Júlia Gimnázium
A hangos és látványos kémiai kísérleteket követően a gimnázium diákjai lézerhárfa koncertet adtak. A lézerhárfát a tanulók maguk készítették, elmondásuk szerint 60 méternyi kábelmennyiség felhasználásával.


