Logo

Hirdetés

f516faa9-f7d7-4f6d-a703-df025dadf335Kecskeméten

A Kecskeméti Fürdő éves karbantartása.

Fotó: Balla Szilárd/KecsUP Hírek

Leghamarabb szeptember 12-én nyithat újra a Kecskeméti Fürdő

Zajlik a Kecskeméti Fürdő éves karbantartása, a létesítmény a tervek szerint szeptember 14-én fogadhat újra vendégeket, de elképzelhető, hogy már 12-én kinyitnak. Ez attól függ, hogyan haladnak a munkálatokkal - fogalmazott Schulteisz János, a Kecskeméti Fürdő igazgatója. A belső vizsgálatról egyelőre nem kérdezhettünk, de azt ígérik, ha az lezárul, részletesen tájékoztatják a sajtó munkatársait. Balla Szilárd írása.

A Kecskeméti Fürdő augusztusban azzal került a figyelem középpontjában, hogy Csőszi Attila (Tisza Párt) országgyűlési képviselő nyilvánosságra hozta, hogy E. coli baktériumot mutattak ki a létesítményben. Kispál Balázs, a Hírös Sport ügyvezetője a KecsUP Híreknek korábban elmondta, hogy teljes körű belső vizsgálatot kezdeményezett, ami feltárja a pontos okokat és megmutatja, hol kell beavatkozniuk. A fürdő kényes ügyéről bővebben itt, itt és itt írtunk.

A Hírös Sport Nonprofit Kft. szeptember 4-ére sajtóeseményt hirdetett, amelyre a KecsUP Híreket is meghívta. Már a meghívóban is kiemelték, hogy a jelenleg folyamatban lévő belső vizsgálat nem képezi a sajtóesemény témáját, így erről nem kérdezhettünk. „A belső vizsgálat várhatóan a jövő hét folyamán zárul le, annak eredményéről ezt követően részletes tájékoztatást adunk a sajtó munkatársainak“ - fogalmaztak.

Hirdetés

ed2a2d6f-6ec7-4411-b154-e5ae5f1e50e3

A Kecskeméti Fürdő éves karbantartása. - Balla Szilárd/KecsUP Hírek

Kispál Balázs a KecsUP Híreknek arra is garanciát adott, hogy szeptemberben megosztja szerkesztőségünkkel a Kecskeméti Fürdő kérdőívének eredményeit. Mint fogalmazott, szeretnék elérni az ezer kitöltést, hogy pontosabb képet kapjanak vendégeik véleményéről. Amennyiben ön is kitöltené, ITT TEHETI MEG.

„A kéthetes leállásunk ötödik napján tartunk, ilyenkor látványban még sok mindent nem érzékelünk, csak annyit, hogy le vannak engedve a medencék. Ezek fertőtlenítő-takarításon estek át, valamint kaptak egy magasnyomású takarítást is. A gépészeti karbantartások már megtörténtek, most pedig készen állunk arra, hogy a leengedett medencéket ismét feltöltsük. Ezek mellett festések is zajlanak, valamint a vizes blokkok takarítását is elkezdtük, de ezeket a folyamatokat csak a jövő héten fogjuk befejezni“ - foglalta össze a munkálatokat Schulteisz János, a Kecskeméti Fürdő igazgatója.

Hirdetés

d5733a3f-7ff4-452d-b15d-cf6e6e3cdc77

Schulteisz János, a fürdő igazgatója (balra) és Kispál Balázs, a Hírös Sport ügyvezetője (jobbra). - Balla Szilárd/KecsUP Hírek

A tervezett kéthetes karbantartás ideje alatt a fürdő zárva tart, terveik szerint szeptember 14-én fognak kinyitni, de az igazgató szerint elképzelhető, hogy ez már 12-én megtörténik. Hozzátette: ez jövő hét csütörtökön fog kiderülni, amikor látják, hogyan haladtak az idei munkálatokkal.

Az átfogó karbantartást egy évben egyszer végzik el, mindig augusztus végén-szeptember elején. Az igazgató elmondta, ez azért zajlik így, mert ilyenkor a strand még nyitva van, ezáltal aki szeretne úszni, termálozni, az ott megteheti. „Emellett pedig minden más időpont nagyon zsúfolt számunkra, Úszó Nemzet Programunk (ÚNP) is van, ahol nagyon sok gyereket oktatnak úszásra“ - fogalmazott Schulteisz János.

Hirdetés

Az igazgató elmondta, a karbantartás utolsó két napjában nagy fertőtlenítő-takarítást végeznek, ennek során hermetikusan lezárják az épületet.

Újdonság, hogy az öltöző melletti toalettekbe illatdiffúzorokat telepítettek, amely Schulteisz János tájékoztatása szerint „megszünteti a kellemetlen szagokat“. Ugyanezt a célt szolgálja az is, hogy teljesen kitisztítják a fugákat, de számos más dolgot is fertőtlenítenek, tisztítanak, valamint kicserélik például a tükröket is.

09643f68-0ae8-40a6-8e7c-edb732b5566c

A Kecskeméti Fürdő mosdója - Balla Szilárd/KecsUP Hírek

Hirdetés

A bejárás során megmutatták, hogy a 25 méteres medence új szilikontömést kapott (ezt évente egyszer végzik el), az élménymedencében pedig pont láthattuk, hogy kicserélik a diffúzorokat - de ezt mindegyik medencében elvégzik. Schulteisz János hangsúlyozta, hogy a medencék karbantartása mellett a festés is nagy hangsúlyt kap, idén az egyszerű fehér helyett más színű festékeket is használnak, ami dizájn elemként szolgál.

Elmondható, hogy az éves karbantartás keretein belül mindent kitakarítanak, fertőtlenítenek, sok falat újrafestenek, a medencéket, ahol szükséges, újrafugázzák. Utóbbi folyamatot láthattuk a termálmedencék esetében, amelyet tájékoztatásuk szerint minden nap leengednek és újból feltöltenek. A Szaunavilágban is zajlanak a munkálatok, a faelemeket speciális szaunaolajjal ápolják, a csempe hibás elemeit pedig eltávolítják és újakat raknak a helyükre.

907e26bc-5b15-4a8d-a9a1-afe4ff6b6cd6

A Kecskeméti Fürdő éves karbantartása. - Balla Szilárd/KecsUP Hírek

Hirdetés

Betekintést nyerhettünk a gépházba is, amely sokkal modernebb, mint a strandon - utóbbiról akkor írtunk, amikor július 17-én Gyuris Dávid (Szövetség a Hírös Városért Egyesület) képviselő kérésére sajtónyilvános bejárást tartottak a Széktói Strandon . Itt, a gépházban is nagyon fontos karbantartásokat végeztek és végeznek, a fürdő kollégái pedig a sajtó kedvéért ekkorra időzítették a nap leglátványosabb elemét, a 25 méteres medence feltöltését.

ae50b8c4-d126-4ce3-af15-401a6451384d (1)

A Kecskeméti Fürdő éves karbantartása. - Balla Szilárd/KecsUP Hírek

Az Aqua Gyógyászat területén is zajlanak a munkálatok, Schulteisz István igazgató kiemelte, hogy csapatépítés gyanánt saját kollégáik festik ki ezt a részt; ezt pedig ők maguk szerették volna így. Természetesen segítséget azért kapnak, szakképzett festők segítik a munkájukat.

Hirdetés

f516faa9-f7d7-4f6d-a703-df025dadf335
ed2a2d6f-6ec7-4411-b154-e5ae5f1e50e3
f39e4d17-8608-4d11-acb0-4df040837b49
d5733a3f-7ff4-452d-b15d-cf6e6e3cdc77
bcbf4722-3d21-4d7e-a3f1-404ee7e6074c
ae50b8c4-d126-4ce3-af15-401a6451384d
0a3893f5-db23-455e-bfa8-2dbeb3c63709
b789ea02-0252-416e-8be9-90cdc6281ab2
8922c53b-684f-4188-ae72-28dec3958ad7
62a1f5ce-ec06-4b2c-a89b-a7db24d950c4
da774a99-39b4-4420-bf6b-fae77f4eba35
bdc0dc79-332b-4fa4-84ec-c8ed8aef164e
1a5502cf-609a-4e33-ae24-59cb07fce5b2
56ab20a3-f9c2-47e8-b2de-60b69eafc00c
907e26bc-5b15-4a8d-a9a1-afe4ff6b6cd6

1 / 15

A Kecskeméti Fürdő éves karbantartása.

Fotók a Kecskeméti Fürdő sajtótájékoztatójáról

A fürdő kényes ügye

Csőszi Attila országgyűlési képviselő augusztus 17-én, hétfő reggel írt nyílt levelet Szemereyné Pataki Klaudia polgármesternek. ugyanis megkapta a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal igazgatójától a Kecskeméti Fürdő medencéiben végzett népegészségügyi/vízminőségi hatósági ellenőrzésről készült tájékoztatót. E szerint jelentős határérték túllépéseket állapítottak meg.

A képviselő tájékoztatását követően az országos sajtót is bejárta a hír.

Hirdetés

„A gyógymedence 1 és gyógymedence 2-ben E.coli baktériumot (a megengedett határérték 0, ezzel szemben 12, illetve 18-as értékeket mértek), a bemelegítő medencében pedig Pseudomonas aeruginosa-t találtak (megengedett érték 0, ezzel szemben 300-as értéket mértek)“ - írta, majd hozzátette, hogy

Az E.Coli baktérium bélrendszeri és húgyúti gyulladást, valamint súlyos szövődményeket okozhat, a pseudomonas aeruginosa pedig a gyenge immunrendszerűeknek súlyos gyulladást, tüdőgyulladást és sebfertőzést okozhat. Nehezen gyógyítható, mert sok gyógyszer (antibiotikum) ellen védekezni tud.



Hirdetés

KecsUP Shorts

Összes videó